close
Könyvkritika

Könyvkritika: Matthew Quick – Bocsáss meg, Leonard Peacock

bocsass-meg-leonard-peacockEz a könyv egyszerűen csodálatos. Nagyon örülök, hogy a Könyvmolyképző kiadó a megjelenés mellett döntött, és egyben remélem is, hogy minél többen rá fogtok találni. Igazán érdemes elolvasni a Bocsáss meg, Leonard Peacockot. Tulajdonképpen ez a regény mindennel fel van vértezve, amit egy olvasmányban keresek. Elgondolkodtat, komoly társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, kiáll valami mellett, és rengeteget ad a befogadónak. Élményt, izgalmat, néhol egy-egy vidám pillanatot (mert az is van benne) de ami a legfontosabb, az a rengeteg gondolat, amit a saját életünkre kivetítve talán másként fogadunk be, mint ahogy azt a szerző eltervezte volna, de ezzel alapvetően nincs is semmi gond.

A történet: Leonard Peacock most lett tizennyolc éves, ezt viszont rajta kívül senki nem tudja. Az édesanyja egy nagyon elfoglalt üzletasszony, aki egy másik városban hetyeg a francia modell fiújával. Leonardnak úgy igazán barátai sincsenek, leszámítva Waltot, az idős szomszédját, akivel együtt néznek régi filmeket. Leonard úgy érzi, számára nincs tovább, így beviszi nagyapja régi fegyverét az iskolába, hogy megölje Ashert, a fiút, aki tönkretette az életét, és aztán magával is végezzen.

Ahogy én elképzeltem: Leonard Peacock | A fotón: Freddie Highmore
Ahogy én elképzeltem: Leonard Peacock | A fotón: Freddie Highmore

Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted –   Papírkiadás

A stílus: Nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan építi fel Quick a dramaturgiai ívet. Amint elkezdtem olvasni rögtön egyértelművé vált, hogy mi mellett döntött. Jelen időben halad előre, majd egy-egy ponton jönnek a múlt idejű jelenetek, hogy így jobban megértsük Leonard jelenét, és még inkább átérezzük, mire fel a vendetta. A megoldás jó, csak néhol, amikor túl izgalmas résznél meredtünk a múltba felszisszentem egy kicsit, de aztán annyira magával ragadtak Leonard emlékei, hogy engedtem, hadd ragadjanak magukkal. Quick remek író, nagyon sokat lehet tőle tanulni – remélem felszippantottam ezt-azt.

A lelki folyamatok: A Bocsáss meg, Leonard Peacock nem nevezhető túl cselekményes regénynek, hiszen itt inkább az érzelmeken volt a hangsúly. Mit gondol Leonard, miért érzi úgy, hogy számára már nincs tovább. Hogyan lendül túl a gondjain, ha túl lehet rajta lendülni egyáltalán. Nagyon érzékletesen mutatta be az író mi játszódhat le egy lelkileg sérült, tinédzser fiú fejében. Azok a részek különösen megindítottak, amikor Leonard nem várt mást, csak egy köszöntést, némi kedves szót, hogy tovább tudjon lépni, hogy elhiggye, ő is értékes. Amikor ezt nem kapta meg, ugyanolyan csalódott voltam, mint ő.

A bullying: Központi téma volt a zaklatás és a kirekesztettség is, e-tekintetben pedig bennem nagyon felmerült a környezet felelőssége. Leonard konkrétan egyedül élt, az anyja ha néha haza is jött hétvégére, nem igazán foglalkozott a fiával. Ott volt az idős, mozgássérült szomszéd, akivel gyakran töltötte Leonard az időt. Bár a bácsi törődött vele, de nem igazán vette észre ő sem a jeleket. Leonard úgymond barátai sem igazán akarták észrevenni, hogy itt valami baj van, ez pedig fájt. Viszont itt van nekünk Herr Silvermann, aki a legjobb könyves tanár, akihez valaha szerencsém volt. Ilyen tanárt kívánok mindenkinek, mert az ilyen tanároktól nem csak tananyagot tanul az ember. Imádtam Silvermannt, minden egyes beszélgetésük igazi élmény volt, a többször visszaolvasós kategória. Nagyon örültem, hogy megjelent egy ilyen pozitív alak is a történetben, mert ő jelentette számomra a reményt. Bizony, a reményt, hogy vannak még ilyen tanárok, mint Herr Silvermann, aki ha későn is, de odafigyel, összerakja a puzzlet, és nem fordítja el a fejét, hanem megpróbál segíteni.

forgive-me-leonard-peacock
Ahogy én elképzeltem: Asher | A fotón: Cory Monteith

Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted –   Papírkiadás

A történet lezárásáról spoileresen: A regény vége odacsapott keményen, és ezt ki kell magamból beszélnem. Szóval, a kritika ezen bekezdése spoileres lesz. Ha még nem olvastad a könyvet, ugord át a bekezdést. Spoileresen folytatom! Olvasás közben végig azon gondolkodtam, vajon mit tett Asher, ami miatt ennyire kivívta Leonard haragját. Miért akarta megölni őt? Én csak “simán” az iskolai bullyingra tippeltem, de ami valójában történt, hát attól az agyamat eldobtam. Maga a gondolat, hogy ők korábban a legjobb barátok voltak, és Asher két éven át folyamatosan megerőszakolta Leonardot, egyszerűen torokszorító. Az pedig, hogy korábban Asher szenvedett el erőszakot a nagybátyjától, és csak 12 éves volt, amikor először a földre teperte Leonardot, nem változtat semmin. Az információ kiderülése után még jobban megértettem Leonardot, világossá vált a számomra miért vannak problémái. És amint ezeket megtudtam, nagyon elkezdtek drukkolni, hogy ne kövessen el őrültséget, hanem hívja fel Herr Silvermannt. Amikor megtette, és felcsillant a remény, hogy helyrehozhatja az életét, túlléphet az őt ért erőszakon, nagyon megörültem. A könyv vége persze nem lett happy end, Leonard anyja továbbra is olyan, amilyen, de most már tudom, hogy Silvermann ott áll mögötte, és segíteni fogja őt. Ennyi pedig bőven elég.

Értékelés: 10/10
Bárcsak több hasonló regény lenne a piacon, mint a Bocsáss meg, Leonard Peacock. Ide is nyugodtan rátűzhetem az életem egyik legmeghatározóbb élménye volt címkét, mert tényleg úgy érzem több lettem a regény által. Matthew Quick zsenialitására a szavakat is alig találtam, ez a könyv úgy tökéletes, ahogy van. Újra fogom olvasni, az biztos.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek. Fiúk-lányok, vegyétek meg vagy kölcsönözzétek ki a könyvtárból, olvassátok el, és gondolkodjatok el rajta ti is. Olvassátok el! :)

BLOGTURNÉ EXTRA – A FILMADAPTÁCIÓRÓL

Nagy örömömre elkészül a Bocsáss meg, Leonard Peacock filmváltozata is! Egyelőre azonban nem sokat lehet tudni a produkcióról, mindössze annyit, hogy Channing Tatum lesz a rendező, és az egyik szereplő is egyben. Vélhetően ő alakítja majd Silvermann karakterét, bár a tanárt egy kicsit idősebbnek képzeltem el.

És igazából ennyi a hír. Lesz film, benne lesz Tatum is, de nem tudni mikorra készül el. Tippem szerint jövőre már várhatjuk a moziba. Mindenesetre amint megjelennek további infók, külön cikket kap a Media Addicton.

channing-tatum

BLOGTURNÉ – MATTHEW QUCIK – BOCSÁSS MEG, LEONARD PEACOCK[/su_heading

leonard-peacock-blogturne

 

5038 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Tags : Könyvmolyképző KiadóVörös Pöttyös Könyvek

Leave a Response