Főoldal Kritika és Értékelés FilmKritika Az öt kedvenc filmem, amit 2014-ben láttam

Az öt kedvenc filmem, amit 2014-ben láttam

0
Oszd meg!

Tavaly sem láttam sok filmet. Ezen már meg sem lepődöm, hiszen lassan, de biztosan “kezdek leszokni” a filmnézésről. Ha valami nagyon tetszik, akkor kevés az a másfél-két óra, és sokszor nézném tovább, de hát, nincs mit. Talán ez lehet az oka vannak, hogy szívesebben nézek sorozatokat. De azért igyekszem idén több filmről írni, hátha “visszaszokom” :)

Mindenesetre ki tudtam választani öt olyan filmet, ami nagyon tetszett tavaly. Közülük van pár olyan, amiről még nem írtam kritikát.

02-sor

ANNIE

annie

Annyira vártam már erre a feldolgozásra! A dalokat egyszerűen imádom, a reklámhadjárat engem is elkapott, így naná, hogy vidáman csaptam le a filmre. Tüneményes, szerethető és a végletekig megható volt az egész, megspékelve remek színészi játékkal, kiváló dalokkal és koreográfiákkal és megannyi humorral. A történet nem okozott meglepetést, kilométerekről ki lehetett szagolni, hogy mi az írók terve, de ez egy pillanatig sem zavart, annyira sodort előre a sztori. Igazi élmény volt!

02-sor

DEMÓNA

demona

A Disney ritkán nyúl mellé, különösen ha grimm mesei alapból építkezik. Merőben meglepő vállalkozás volt a már jól ismert Csipkerózsika-főgonosznak adni egy háttértörténetet, és kicsit más színben megmutatni a karaktert. Mondanom sem kell, a Disney remek munkát végzett, engem legalábbis totál elvarázsoltak, Angelina Jolie pedig remek Demóna volt. Az pedig, hogy a film több pontján is meglepődtem, mert nem az általam várt dolgot cselekedték a szereplők, kifejezetten szívmelengető volt.

02-sor

ÉDENKERT A JAVÁBÓL | Filmkritika

edenkert-a-javabol

Sarah Jessica Parker (Szex és New York) és Shannen Doherty (Bűbájos boszorkák) kultikus filmjét a ’80-as évek végéről csak nyáron csekkoltam, miután letudtam egy kellemes Molly Ringwald-maratont. Nagyon bejött a film, imádtam a táncokat, a ’80-as évek hangulatát és a szuper dalokat. Bár történet szempontjából nem volt egy nagy eresztés, de a teljes egészét nézve igenis zseniális, mostanra pedig tökéletesen megértem, miért lett kultikus.

02-sor

G.B.F. | Filmkritika

gbf-film

Nahát, ezt a filmet újra kell néznem. Tudjátok, tipikusan az “egyszer ez nem elég” kategóriát képviseli, no meg úgy nézné még tovább az ember. Egyrészt imádom, hogy megannyi sorozatsztárt felvonultat, másrészt pedig annyira cukin giccses a produkció. A sztori kábé annyi, hogy egy srácot coming outra kényszerítenek a gimiben, és ettől népszerű lesz, hiszen az alapfelvetés szerint a népszerű tinilányok legmenőbb “kelléke” egy meleg legjobb barát, akivel lehet villogni. Ezt a helyzetet tökéletesen parodizálta ki a film, meg amúgy is, Bajos csajok feelinget idézett, ami szuper dolog. Remélem hamarosan kap magyar szinkront is.

02-sor

MELEG HELYZET | Filmkritika

meleg-helyzetz

Igaz, hogy a Meleg helyzet a mezőny egyetlen európai filmje, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne szeretném az európai filmgyártást. Most, hogy ezt tisztáztuk el kell mondanom, hogy mennyire imádom a Meleg helyzetet. A kritikámban bőven kifejtettem, ráadásul annál jobban nem is nagyon lehet elmondani. A lényeg mindössze az, hogy szuper a történet, imádtam, ahogy Mattia megszenved a saját coming outjával, a családja reakciója pedig tüneményes volt, akár csak a szerelmi, romantikus szál. Újranézős lesz ez is!

4044 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here