Pedofíliájáról vallott a Hetedik mennyország papja

2

Kevés dolog tudja nálam annyira kiverni a biztosítékot, mint a pedofília. Ha racionálisan próbálok gondolkodni a témáról, akkor be kell látnom, hogy aki pedofil, az beteg, és nagy valószínűséggel a betegségével ő is tisztában van, és minden egyes nap harc számára, hogy leküzdje önmagát. Legalábbis, ahogy próbáltam érzelemmentesen elgondolkodni a témáról, valami ilyen ténymegállapításra jutottam. Viszont én nagyon érzelmes ember vagyok, és már a tudat is kikészít, hogy egy felnőtt ember bármi módon szexuálisan bántalmazzon egy ártatlan gyermeket. Éppen ezért akadtam ki nagyon Stephen Collins esetén.

stephen-collins-pedofil

A Hetedik mennyországban még papot alakított, és megannyi gyerekszínésszel dolgozott együtt. Furcsa belegondolni, hogy “a kis Ruthie” hány évig volt veszélyben Collins miatt. A színész múltjáról a felesége rántotta le a leplet, amikor rögzítette a terápián készült beszélgetést, amiben Collins elismerte a pedofil tetteit. A rendőrség nyomozást is indított, de mivel “az eset elévült”, ezért Collinst nem tartóztatták le. Viszont a nép közellenségnek kiáltotta ki, és elveszítette több munkáját is, a Ted és a Scandal stábja azonnal kirúgta a színészt.

Stephen Collins a napokban exkluzív interjút adott Katie Couricnek, ahol a betegségéről vallott. Elismerte, hogy amikor huszonöt éves volt, egy tíz éves kislány kezét a nemiszervére helyezte, otthagyta negyvenöt másodpercig, majd elvette onnan. És nem ez volt az egyetlen esete. Collins állítása szerint a pedofíliáját kezeltette, elvégezte a tizenkét lépcsős programot is. Persze amikor Couric megkérdezte, hogy pedofilnak vallja-e magát, Collins azt felelte, hogy klinikai és pszcihológiai értelemben nem az. Védelmére egy olyan történetet hozott fel, miszerint tíz és tizenöt éves kora közt egy idősebb női ismerőse zaklatta őt.

A beszélgetést a fenti videón bárki megtekintheti, de előre szólok, elég felháborító az anyag. Engem legalábbis felháborított, de persze mindenki maga dönti el, hogy hol a határ, és mennyit bír elviselni. Én személy szerint úgy éreztem, Collins színészkedik, és próbálja menteni a menthetőt, de a szavait nem éreztem őszintének. Különösen akkor nyílt ki a bicska a zsebemben, mikor a tíz éves áldozatát “young woman“-ként, azaz fiatal nőként aposztrofálta. Egy tíz éves még kislány, nem fiatal nő, hiába szeretne rá úgy gondolni. Semmi nőies nincs egy tíz éves kislányban!

Egy szó, mint száz, akit érdekel, nézze meg a videót. Collins karrierje ezek után sosem lesz a régi, csodálkoznék, ha valaha bárki együtt akarna dolgozni vele. A Hetedik mennyországra pedig már sosem fogok úgy tekinteni, mint régen – és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.

hetedik-mennyorszag

4125 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

  1. Jaaaaj, karácsony közeledtével nem lehetne valami kedvesebb történetekkel előállni? Értem én, hogy ezt sem szabad a szőnyeg alá söpörni, csak na. Valahogy azt érzem, ez nem minket érint/ nem ránk tartozik. :/

    • Tegnap találtam meg a videót. És ez olyan téma, ami mindenkit érint. Amiről beszélni kell. Még úgy is, hogy holnap karácsony van.

Leave A Reply