Pilotkritika: State of Affairs

0

Katherine Heigl az egyik kedvenc színésznőm. Imádom azt a nőt. Először a Grace Klinikában láttam, ahol már az első pillanattól kezdve Izzie lett a kedvenc karakterem. Később csekkoltam a Roswellt, majd Heigl filmográfiáját, és mindenütt tetszett, amit tőle láttam. Éppen emiatt vártam hatalmas lelkesedéssel a State of Affairs-t. Egyszerűen szentül hittem, hogy amiben Katherine szerepel, az nem lehet rossz. Látva a pilotot nem tudom, hogy ez a mennyire állja meg a helyét. Mármint, nem volt ez rossz, látni benne a potenciált, de egyelőre inkább csak a lehetőséget látom, mintsem az ígéretet arra, hogy ez tényleg nagyon jó lesz.

State of Affairs - Season 1

A sorozat főszerepében egy CIA-elemző, aki az elnöknek tartozik elszámolással. Van köztük egy magánéleti kapocs, ugyanis Heigl karaktere az elnöknő fiának volt a menyasszonya. A terepen egy terrorista támadt rájuk, a férfi meghalt, Charlie túlélte, azóta próbálja megtalálni és meggyilkolni az illető terroristát. A pilotban fel is bukkan a fazon, Charlie pedig döntéshelyzetbe kerül: vagy levadássza a vőlegénye gyilkosát, vagy megment egy orvost, akit egy másik terrorista rabolt el, és jóval nagyobb az esély arra, hogy az akció sikerrel végződjön. A háttérben még fut mindenféle szál, az utolsó percek pedig sokkoló információt lebegtetnek be.

Nekem, aki nem néz Homeland-et újdonságként hatott ez a CIA-dolog. Azt ugye tudjuk, hogy nem feltétlenül hiteles, a CIA már kétszer is tweetelt, hogy mit rontottak el a State of Affairs forgatókönyvírói. De hát ezekről mit sem tudok, úgyhogy nem volt különösebb gondom vele. Heigl remekül hozta a CIA-elemzőt, nem éreztem, hogy hiteltelen lenne, még úgy sem, hogy a karakter kedveli az egyéjszakás kalandokat, amit pedig üdvözlök, mert nehogymár csak a pasik egyéjszakázhassanak. Szóval, Charlie szimpatikus.

sajto-state-of-affairs2

A többi szereplőt egyelőre nem igazán ismertük meg, csak úgy voltak, hogy legyenek, de nem adtak sokat hozzá a történethez. Talán majd a folytatásban jobban kidomborítják őket, amiben igazából nagyon bízom, mert nem feltétlenül tud hosszútávon jó lenni egy olyan sorozatban, amiben a főszereplőn kívül senki másra nem koncentrálnak. A pilot végén volt egy WTF pillanat, legalábbis annak szánták, és hát tényleg odacsapott. Az alapján sejthető, hogy ez egy heti ügyes, lazán átívelő sorozat lehet, de egyelőre nem nézem tovább, majd ha lesz hozzá magyar szinkron. A pilotot angol felirattal csekkoltam, elég nehéz a nyelvezete, magyar felirat sajnos nincsen.

Értékelés: 7/10
Laza hét pontra belövöm a pilotot, ami ugyan nem volt rossz, de pontosan tudom, ha Heigl nem szerepelne benne, akkor biztos nem tetszett volna ennyire. Ami a folytatást illeti, majd a magyar premier után továbbnézem, és remélhetőleg Heigl megkapja Mezey Kittit. A sorozat amúgy gyengén muzsikál, nagy valószínűséggel legkésőbb májusban elkaszálják.

sajto-state-of-affairs-katherine-heigl

1702 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply