Könyvkritika: Róbert Katalin – Szívből, színből, igazán

3

szivbol-szinbol-igazan-konyvRendhagyó módon egy egész hetet szenteltem arra, hogy minél több információt és érdekességet megmutathassak nektek a regényről. Többször is leírtam, hogy a Szívből, színből, igazán életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt. Tényleg az, és szerintem ez örökké így is marad. Most már itt az idő, hogy hosszabban is kifejtsem, mitől olyan csodálatos Róbert Katalin műve.

A történet: Az édesanyja halála után Patrik mindent elveszít, a családot, a boldogságot és a legjobban szeretett személyt az életében. Ekkor ül le mellé az aulában Alex, idővel pedig mély barátság alakul ki a fiúk között. Ám Patrik nehezen viseli a saját gyengeségét, ezért időnként hatalom játékot űz, eltaszítja, majd közel rántja Alexet, hogy bizonyítsa, a barátságuk bármit kibír. Telnek az évek, a srácok a felnőttkor küszöbére érve pedig rádöbennek, több van köztük, mint barátság. Patrik annak ellenére szeret bele Alexbe, hogy nem vonzódik rajta kívül más fiúhoz. Ám nem is olyan egyszerű az élet, különösen mert Alex testvére, Lilla is szerelmes Patrikba, a fiú pedig szívesen cicázik vele…

Ahogy én elképzeltem: Patrik | A fotón: Alex Pettyfer

Ahogy én elképzeltem: Patrik | A fotón: Alex Pettyfer

A szerelmi háromszög: Egyre több regénybe kerül szerelmi háromszög, de olyan különlegessel, mint itt, még nem is találkoztam. Egy testvérpár fiú és lány tagja lesz szerelmes ugyanis Patrikba, miközben valamilyen szinten mindketten viszonzást, vagy annak a látszatát kapják válaszul. A regény egy pontjától kezdve pedig úgy tűnik, hogy mindkettejüknek van esélye. A legérdekesebb az egészben az volt, hogy Alex és Lilla is tudja a másikról, hogy kibe szerelmes, sőt, Lilla még arról is tud, hogy Alex és Patrik között már kialakult a testiség. Mégis, akarja Patrikot, mindenáron. Azt hihetnénk, hogy ez a testvérek közti vetélkedés csak egyre távolabb sodorja egymástól őket, de nem, Alex és Lilla úgymond barátsága egyre mélyül. Ez így leírva talán hiteltelennek hat, de a regényben csodálatosan meg vannak magyarázva a miértek.

A főszereplők: Nagyon szerettem a Szívből, színből, igazán főhőseit, mert mindannyian remekül kidolgozottak. És még véletlenül sem tökéletesek. Patrikot például sokszor fejbe kellene csapni, hogy hagyja már a fenébe a hatalom játékot, akadjon le az apja pénzéről és magának is vallja már be, hogy ki az, akit igazán szeret. Jó ideig nem tette, de mivel több évet ölel fel a könyv, ezért idővel eljutottunk a karakterfejlődés azon pontjára, amikor igazi álompasiként viselkedett. Hasonló utat járt be Lilla is, aki kezdetben rém idegesítő volt. Tudjátok, az „apuci pici lánya” típus, aki bármit meg kap, amit csak szeretne. Szerettem az ő személyiségfejlődését is, miközben megmaradt önmaga, és még az utolsó tettei is megkérdőjelezhetőek voltak. Sok idő kellett, mire Lillát is a szívembe zártam. Alex pedig, hát vele nagyon egyszerű volt azonosulnom. Imádnivaló srác, aki ha nagyon akar, ugyanolyan kemény tud lenni, mint Patrik. Nagyon szerettem a családjával, a szüleivel való lehetetlen kapcsolatát is. Apropó, az ősök.

A szülők: A regény legidegesítőbb szereplői számomra egyértelműen a szülők voltak. Patrik édesapja szó szerint hozzá sem szólt a fiához, pénzelte, és ennyi. Viszont Alex szüleit jobban utáltam. Az anyját, aki végig sejtette, hogy Alex meleg, de abban bízott, hogy „majd kinövi”, ahelyett, hogy mellette állt volna és bátorítja. Nagyon haragudtam a nőre emiatt, ő a leginkább utált karakterem a könyvből. Persze Alex apja sem semmi, az, ahogyan elkényezteti a lányát és folyamatosan megalázza a fiát, mindezt pedig a szeretet leplébe burkolja, egyszerűen undorító. Sok könyvben vannak idegesítő karakterek, akikről az olvasó a saját személyes érzelmei és befolyása alapján dönti el, hogy mennyire gonosz. A legszebb pedig az egészben az, hogy Róbert Katalin olyan csodásan formálta meg ezeket a szerintem gonosz szülőket, hogy minden egyes tettükre ott a magyarázat. Ott lapul a mélyben a „miért viselkedsz te ilyen gázul” kérdésre a válasz. Ettől lesznek emberiek a karakterek, akik emberként rossz döntéseket hoznak, de ők nem csak emberek, hanem szülők is, akiket gonosznak tartok. (Oké, tudom, viszonylag könnyedén dobálózok a „gonosz” szóval. Hát ez van.)

Ahogy én elképzeltem: Alex | A fotón: Cameron Deane Stewart

Ahogy én elképzeltem: Alex | A fotón: Cameron Deane Stewart

A másság kérdése: Nem tagadom, azért is ragadott ennyire magával Róbert Katalin könyve, mert megmutatott egy olyan csodálatos szerelmi kapcsolatot, ami két fiú között alakulhatott ki. Imádtam Patrik és Alex közös jeleneteit, annyira egyértelmű volt, hogy igen, ők szeretik egymást, de ott a hatalmas DE. Az akadályok, amiket eléjük gördített az élet, no meg Lillácska. Úgy drukkoltam végig kettejüknek, hogy komolyodjanak meg, jöjjenek rá végre, hogy őket egymásnak teremtette a sors. Aminek külön örültem, hogy a másság buktatóit remekül prezentálta a szerző, az erotikus jelenetek (amikből sajna nem volt túl sok) is tökéletesen sikerültek. Ami pedig a legnagyobb meglepetést okozta a számomra, hogy olyan jól felépítették Patrik karakterét, hogy elhittem neki a lehetetlent. Azt, hogy ő egy olyan heteroszexuális fiú, aki történetesen egy másik fiúba szeretett bele. Alex végig tudta magáról, hogy meleg, nála pedig a felvállalás volt a legégetőbb kérdés. Az, hogy Lillán kívül beavasson-e mást, merjen-e önmaga lenne minden nehézsége ellenére. Csodásan hiteles gondolatok születettek meg Alextől, olyanok, amiket minden LMBT fiatal átél. Remek érzés, hogy egy regényben szó szerint visszaköszönhetnek azok a gondolatok, amik az én fejemben is jártak annak idején. Néha mindenkiben meg kell erősíteni, a „de jó, nem vagyok egyedül” érzést.

A könyv lezárásáról spoileresen: Mivel még nem jelent meg a könyv, ezért eme bekezdés elolvasását csak akkor javaslom, ha már elolvastátok a regényt, mivel tényleg spoileres leszek. Szóval nézzetek vissza pár nap múlva :) Én előre szóltam! A Szívből, színből, igazán utolsó harmadát szerettem a legjobban. Imádtam a határozott Patrikot, aki végre tudja, kit akar, és bármit hajlandó megtenni azét, hogy Alex az övé legyen. Annyira álompasi volt, hogy az hihetetlen. A Noémi-szál viszont totál ledöbbentett, de a szerző még arra is képes volt, hogy mindezt hitelesen prezentálja a számunkra. Imádtam az utolsó jeleneteket, ahogy Patrik vette rá Alexet, hogy álljon ki a szülei elé, és vállalják fel a kapcsolatukat. Akárhányszor a két srác közti beszélgetésekre és jelenetekre gondolok átváltok fanboy üzemmódra, mert olyan csodálatos az egész, hogy az hihetetlen. Persze, az egész könyv jó volt, de a vége, hát az tette fel az i-re a pontot.

Ahogy én elképzeltem: Lilla | A fotón: Hayden Panettiere

Ahogy én elképzeltem: Lilla | A fotón: Hayden Panettiere

Értékelés: 10/10
Mégiscsak egy olyan regényről van szó, ami életem egyik legmeghatározóbb élménye. Csodálatos a történet, a szerző gyönyörűen, már-már szépirodalmi stílusban ír, miközben megmaradt a könnyen olvasható jelleg. A karakterek hitelesek, jól megalkotottak és egyediek, a problémák pedig amikről szót ejt a könyv jól bemutatottak. A legnagyobb kincs persze a szerelem, Alex és Patrik kettőse egyszerűen zseniális. Szerintem lehetetlen nem drukkolni kettejüknek.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Éppen ezért született meg a Szívből, színből, igazán hét a Media Addicton. Nagyon remélem, hogy kedvet kaptatok a regény elolvasásához, és tényleg időt szakítotok rá. Hiszem, hogy nektek is tetszeni fog, és kortól, nemtől függetlenül mindannyian megszeretitek. Kérlek, adjatok egy esélyt Róbert Katalin könyvének!

Szívből, színből, igazán Hét a Media Addicton

szivbol-szinbol-het

Róbert Katalin – Szívből, színből, igazán – Blogturné

5153 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



3 hozzászólás

  1. Annyival még kiegészíteném, hogy nem csak abban van hasonlóság, hogy ugyanabba a fiúba szeretnek bele, hanem ugyanúgy tudnak egymás vonzódásáról a fiú iránt. A két testvér együtt “cicázik” a sráccal. Különös kapcsolata van a testvérpárnak. Érdemes megnézni, mert tényleg nagyon jó.

Leave A Reply