Főoldal Hírek Rising Star: Feke Pál megszólalt homofóbia ügyben

Rising Star: Feke Pál megszólalt homofóbia ügyben

9
Oszd meg!

Vasárnap este a Rising Star első adásában Feke Pál színművész, a zsűri egyik tagja homofób kijelenetésekkel illette az egyik transzexuális versenyzőt, aki férfi létére női ruhába bújva énekelte el Edith Piaf slágerét. Az esetről bővebben itt írtam. A Tv2 csillapítani próbálta a botrányt, és berángatta Feke Pált a Mokkába, hogy ott próbálja kimagyarázni tettét. Hát, nem igazán jött össze.

rising_star_feke_pal
A Mokkában magyarázta tettét a Rising Star zsűritagja, Feke Pál

– „Fontos elmondanom, hogy meglepett és szomorú vagyok, hogy a műsor egészével kapcsolatban erről kell beszélnem, erről a jelenetről. Meg kell mondanom, hogy itt egy nagyon komoly félreértés történik” – kezdte magyarázatát a Mokkában az énekes. Elmondása szerint amikor Mannon, a transzvesztita előadó megérkezett a stúdióba azt mondta, számára ez csupán egy jelmez, és ezen akadt ki annyira. Ezt a jelenetet nem mutatták meg a műsorban.

– „A kiakadásom csupán a jelmeznek szólt, az előadásmódnak szólt, a produkciónak szólt, ez nem személyeskedés. Én nekem számtalan meleg, vagy más nemi identitású, barátom, kollegám van. Számomra ez teljesen természetesen dolog.” – folytatta hevesen a színművész, majd megerősítette nem egyszer, hogy neki csupán a produkcióval volt problémája. (Annyit zárójelesen megjegyeznék, hogy a nemi identitás alatt a szexuális orientációra utalhatott. Mert ugye attól, hogy valaki leszbikus, még a nemi identitása nő, nem pedig férfi.)

Feke Pál elmondta azt is, hogy ő is sokszor öltözött női ruhába egy szerep miatt – a Sztárban sztár műsorban Adele-ként láthattuk -, és szerinte ez az egész homofób ügy fel lett fújva.

A Sztárban sztár kedvéért bújt már női ruhába
A Sztárban sztár kedvéért bújt már női ruhába

A műsorvezető, Kárász Róbert megkérdezte tőle, ha Mannon férfiruhában érkezik, és úgy adja elő a dalát, akkor is piros ajtót kapott volna, Feke pedig erre egyszerűen reagált: „Nem tudom. Egy hang önmagában édeskevés, nekünk egyben kell látni valamit. Akkor és ott ez a helyzet engem sokkolt, azt gondolom ez nem fér bele a műsorba.” Válaszával sem Demcsák Zsuzsát, sem Kárász Róbertet nem győzte meg. „Kicsit úgy érzem, ha te mondtuk háttal lettél volna az előadónak…” – kezdte Kárász Róbert, de aztán gyorsan témát váltottak, vélhetően szerkesztői utasításra.

Úgy érzem, hogy a Mokkás szereplésével Feke csak még mélyebbre süllyedt az általa generált posványban, nyilatkozata alapján pedig még kevésbé tisztelem őt, mint ahogy annak előtte. Érdekel ám a ti véleményetek is, szerintetek ez egy műbotrány, vagy Feke Pál tényleg homofób kijelenetésekkel élt, amik nem valóak a képernyőre? Véleményetek szavazás és/vagy hozzászólás formájában is kifejezhetitek.

Mit gondolsz Feke Pál nyilatkozatairól?

  • Fel van fújva az egész ügy, nem is értem miért kell erről beszélni. (53%, 87 Votes)
  • Szerintem homofób kijelenetéseket tett, amiket nem tolerálok. (47%, 78 Votes)

Total Voters: 165

Loading ... Loading ...

9 Hozzászólások

  1. Anyukámmal néztük este együtt a Rising Start, és még édesanyámnak is leesett az álla a kijelentéseken amiket Feke Pál tett és mind a kettőnknek azonnal a Homofób jelző ugrott be abban a pillanatban. Ez abszolút nincs felfújva, vállalja érte a felelősséget elvégre média szereplő a példa mutatás szinte benne van a munkaköri leírásában….

  2. Szerintem felfújják az egészet. Néztem a műsort, hallottam mit mondott, és talán még egyet is értek vele. Nem zavart különösebben, de ez az ő személyes véleménye volt, semmi különösebben durvát nem mondott. Ha jól énekelt volna a srác, szerintem egyből továbbengedi ő is, de mivel ez nem így volt, inkább egy Conchita által felbuzdított valaki magamutogatásának tűnt az egész. Ez az én véleményem.

  3. Nem tudok szavazni, mert bár igen, Pali valóban tett szerencsétlen kijelentéseket, annyit azonban talán nem érdemel a dolog, hogy ennyire túl legyen pörgetve.

    Nehéz dolog ez a tolerancia kérdés. Mert ha elvárjuk valakitől, hogy legyen felénk toleráns, akkor nekünk is illene felé annak lenni. Én speciel megértem, ha Palinak ellenérzései voltak (erre írtam még vasárnap, hogy talán túl konzervatívak voltak a nézetei), meg azonban nem szabadna bántania mások érzéseit, főleg egy országos TV-s adásban (ebben viszont a TV2-nek is felelőssége van, mert a szerkesztők vágták be, mit mutasson a TV vagy mit nem). Hát így gondolom én.

    • Ez érdekes kérdéskör. Ha elvárom, hogy XY toleráljon engem, akkor nekem is tolerálnom kell azt, ha olyan kijelentéseket tesz, ami “engem” sért. Ez a 22-es csapdája.
      A Tv2 felelősségével kapcsolatosan igazad van.

  4. Nem, azt nem kell tolerálnom, ha engem sértegetnek. Én nem őt sértegetem azzal, hogy megjegyzem, sőt, felháborodom azon, hogy homofób.
    Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, de csak addig amíg ezzel mást nem sért.

  5. Az, ahogy kikelt magából, valóban sértő, és le is döbbentem! Azonban ismerem Palit, és tudom, hogy semmi baja a homoszexuális emberekkel, nem is egy veszi körül, és az egyik nagyon jó barátja is a saját neméhez vonzódik. Hogy őszinte legyek, azon sem lepődnék meg, ha ez is egy médiafogás lett volna, egy újabb botránykeltés, ami úgy tűnhet, árt a csatornának, holott éppen hogy használ. Nem tudom. Igen, durva volt, amit és ahogy mondott, de ő egyébként nem ilyen…

  6. Mégis megnéztem ezt a videót. Most lehet, hogy már nem tudok úgy tekinteni az ügyre, mintha a “körítés” (a cikked, interjú) nélkül láttam volna először, de nekem olyan nagyon durvának nem tűnik. Ha tényleg igaz, hogy jelmeznek használta a srác a női cuccokat, az tényleg eléggé izé….És ez nekem se tetszene. Nem színházban vannak, könnyűzenei színpadon nem szeretem a jelmezt, a játszást, ott legyen mindenki önmaga – persze némi rá(játszás) belefér, de nem ennyi. Könnyen lehet, hogy ha a srác tényleg transzveszita, akkor nem lett volna baja vele.
    És még egy dolog: Edith Piaf egy legendás előadó, esetleg azzal is lehetett gondja, hogy pont az ő dalát énekelte így.
    Nekem nem tűnik annyira homofóbnak, inkább nem szerencsés, hogy így alakult.
    És tényleg fel van fújva olyan értelemben, hogy nem ezzel kéne foglalkozni, hanem a tehetségekkel, akár a szlovák sráccal is, a magyar-szlovák kapcsolatokkal legalább olyan nagy gond van, mint a homoszexualitás kérdésével, egy pozitív reklám jót tenne. Sokkal inkább ezt kéne (jobban) kiemelni.

    • Egyetértek Emma! Ez nem homofób – Pali tényleg nem az! – megnyilvánulás, mindössze ő úgy vette, mintha a srác “meggyalázta” volna Piaf Művésznő emlékét. És ezzel valamilyen szinten egyet is értek, mindössze nem így kellett volna reagálnia.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here