Könyvkritika: Catherine Fisher – Incarceron

0

Most egy vendégkritikát olvashattok, Catherine Fisher Incarceron című regényéről. A kritikát Liliane_Evans, a Művészet nyelve blog szerkesztője írta. Érdemes felfigyelni erre a könyvre, hiszen készül a filmverzió is, vélhetően Taylor Lautner (Twilight) főszereplésével.

02-sor

Catherine Fisher – Incarceron – Írta: Liliane_Evans

„Ez gyöngeség és az Incarceronban nincs helye a gyöngeségnek. Az végzetes hiba, fogyatékosság, amiért nincs kegyelem. Itt vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg.”

incarceronA fülszöveg egy nagyon okos döntés volt a kiadótól, ezt nem is példázhatja jobban a párom hozzáállása, aki igencsak szkeptikus a könyvek terén és már a rövid ismertetők olvasása közben húzza a száját, hogy ő azt sosem olvasná el. Azt hittem, hogy ez a nap is olyan lesz, mint a többi, mert a kezébe nyomtam az Incarceront én pedig leültem bejegyzést írni és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy azt mondja: ,,Jól hangzik, még el is olvasnám.”

,,Te jó ég, mindjárt ránk szakad a plafon!” – kontráztam, de ezt már mosolyogva tettem meg. Ennyire jó a fülszöveg, még az olyan embereket is olvasásra csábítja, akik többre tartják a virtuális világot a saját képzeletükénél.

Én is a fülszöveg miatt szerettem volna olvasni a regényt, mert valljuk be, iszonyúan jól hangzik egy olyan börtön képe, amelyik végtelennek tűnik és a benne ébredő fiúnak nincsenek emlékei, tehát itt már a történet ígért valamit az olvasóinak. Egy olyan izgalmas kalandot, amely felbolygatja majd a börtön rendjét és a kinti világ életét is. Én pedig ebben bíztam és nem is csalódtam.

A sztori két szálon fut, a börtönben lévő Finn és a kinti gazdag lány, Claudia illetve az ő környezetük kalandjait meséli el a regény, amelyet át és átsző a börtönbeli mondavilág és az izgalmas politika, amely főleg a kintiekre, ott pedig a királynőt körülvevő emberekre jellemző leginkább. A regény cselekményes és elég gyorsan haladós, ha valaki nekiül reggel, lehet hogy nem fog tudni felállni estig és olvasás közben annyira elszaladt az idő és a lapszám, hogy észre sem vettem, de mikor felnéztem már a százötvenedik oldal környékén jártam. Emellett a két szereplő szemszöge izgalmas és nem lehet unatkozni olvasás közben. Viszont volt egy kis üröm az örömben, mert alig haladtam vele. Lehet, hogy éppen az olvasási válságom miatt, viszont azt nem értem miért nyomasztott, hiszen ennek a kötetnek a hangulata nem olyan kiakasztó.

Finn szerepére Taylor Lautnert favorizálják a rajongók

Finn szerepére Taylor Lautnert favorizálják a rajongók

A világ, a politika és a cselekmény az, ami elviszi a hátán az egész regényt és bár a karakterek milyensége sem egy utolsó szempont, nekem ez a három volt a fő kedvencem a kötetből. Az Incarceron világa durva és kegyetlen, a börtönben nincs kegyelem, az erős megmarad, a gyenge pedig meghal… vagy éppen felhasználódik. A börtön maga pedig él és mindig szadista kedvében van, sosem lehet tudni, hogy mikor csap le és teremt rendet az anarchiába taszított társadalmán, mikor elégeli meg a bentiek játékait. Egyetlenegy hiányjelem akadt a kötet olvasása közben ehhez a részhez kapcsolódva, ez pedig a belső társadalmi rend, tehát a Söpredék és a Polgárság kialakulásához kötődik, mégpedig ahhoz, hogy miért így szerveződött a belső élet és miért nincs több kaszt?

A kinti világ sem éppen unalmas. A Pusztítás évei után a Havaarna-uralkodók megtiltották, hogy a technológia fejlődjön és nem akarták, hogy a világ forogjon tovább és az meg is állt, nincs több előrehaladás. Mindennek Kor-hűnek kell lennie, különben büntetés sújtja azt, aki nem tartja be ezt a törvényt. Ebben a környezetben él Claudia, aki az Incarceron börtön igazgatójának a lánya és apja egy korábbi ígéretéhez híven hozzá kell mennie a királynő fiához, de persze ő nem akar és megpróbálja megtalálni a módját annak, hogy elkerülje a rá szabott végzetet. Itt talán egy kicsit vészterhesebb is lehetett volna a levegő, mert nem éreztem azt a fenyegetést és az ehhez kapcsolódó hangulatot és azt, hogy az országban mindenki fél a lehallgatások miatt. Talán itt meg kellett volna mutatni a szegényebb népek szemszögét vagy akár a többi nemesét is, mert csak Claudiával és a szűkebb környezetével találkoztam illetve túl kevés olyannal, akinek nem tetszik a rendszer. Ám ez a hiány nem annyira feltűnő, enélkül is nagyon jó a regény.

Claudia szerepére Emma Watsont szeretnék a rajongók

Claudia szerepére Emma Watsont szeretnék a rajongók

Ám a politika is árnyalja a képet, hiszen egy olyan világban, amely a 17. században ragadt kell lennie lázadóknak is! Itt egy kis hiányérzetem volt, mit jelentenek a Pusztítás Évei? A mi jelenünktől mennyire távolodott el a szerző, tehát mikor voltak ezek a sötét évek, hogy aztán a múltba taszítsa az emberiséget? Mit takar pontosan ez a kifejezés? Remélem a későbbiek során választ kapunk erre a pár kérdésre is!

Amellett, hogy a regény rettentően izgalmas, de sajnos kiszámítható is, bár érdekes módon az érdeklődésem is fenntartotta. Nem tudom, hogy mit csinált a szerző, de valamit nagyon jól, ha képes volt ezt a hatást elérni. Catherine Fisher sajnos úgy irányítja a szemünket, hogy még azt is kitaláltam hol van az Incarceron és kicsoda Finn, ezekből szerintem nem csinál nagy titkot. Viszont olyan csavarok is akadtak a kötetben, amelyek bizony engem is meghökkentettek, így meglepetésből is maradt egészen az Incarceron legvégéig. Plusz olvasás közben észnél kell lenni, mert sok az olyan félmondat, amely egy-egy eseményre utal esetleg más hasznosabb információt tartalmaz és azért nem árt figyelni.

A karakterek közül számomra Claudia volt a fő kedvenc, egyrészt azért mert személyében egy erős lányról beszélhetünk és okos is, nagyon hamar rájön az összefüggésekre, plusz ötleteivel megoldásokat teremt. Viszont nem feltétlen értem, hogy vajon miért akarta megtalálni az Incarceront? Lázadásból? Vagy az elkényeztetett lányok szokása szerint, mindent tudni akar, és amit nem kaphat meg, azt megszerzi? Ettől függetlenül ő egy pozitív karakter!

Keiro és Attia

Keiro és Attia

,,Be akarnak majd törni. Azt akarják, hogy olyan legyek, mint ők, de én nem fogok megváltozni, nem fogok! Az akarok maradni, aki vagyok.”

Finn az, akiről nem szívesen írnék hosszabban, mert lehet, hogy főszereplő, de tartok attól, hogy valamiféleképpen elspoilerezném a helyzetét és a lényeget, így annyit szeretnék hozzátenni, hogy a fiú a lelki élet vonalát viszi, elég komoly dilemmái vannak és nem ad lejjebb az elképzeléseiből.

A másik kedvenc szereplőm Jared volt, egy Sapient vagyis tudós, aki mindenben segít ifjú tanítványának, a lánynak. Keiro egy nagy-, de egyúttal jóképű pimasz fráter, akit csak kedvelni lehet, de bízni benne egy percig sem. Az egyetlen szereplő, akit utáltam Caspar volt, Claudia jövendőbelije, aki pontosan olyan hisztis, mint a Queen of Someday Peter hercege, hiába ezek az elkényeztetett hercegecskék…

Szerintem ez egy nagyon jó kötet, néhány hiányjellel és remélem, hogy a kérdéseimre választ fogok kapni legalább a következő részben. Az Incarceron 2011-ben jelent meg a Pongrác kiadó gondozásában és a folytatása a Sapphique idén, 2014-ben, látott napvilágot hazánkban.

1524 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply