Könyvkritika: Ann Aguirre – A Horda

2

ann-aguirre-a-hordaSok disztópiát elolvastam már, még mindig odavagyok a műfajtól. Az egyik legjobb amihez szerencsém volt eddig, az kétségkívül a Razorland-trilógia. Gyönyörűen felépített világ, hiteles és szerethető karakterek és WTF fordulatok jellemzik a könyveket, miközben az írónő magabiztosan vezeti a történet fonalát. Az Útvesztővel ellentétben itt nem éreztem egy pillanatig sem lelketlen profizmust. Az, amit Ann Aguirre csinál profizmus, méghozzá úgy, hogy minden percét élvezem – és vélhetően ő is így volt ezzel írás közben. Talán pont ezért szeretem ennyire ezt a sorozatot. Sajnálom ám, hogy véget ért, de remek lezárása volt, úgyhogy nincs okom a panaszra.

Történet: Ott kezdünk, ahol a második kötet véget ért. Tegan, Kósza, Pikk és Fakó a legközelebbi településhez siet, hogy segítséget kaphassanak Megváltás megmentéséhez. Végül segítséget szereznek, de már késő, mire Megváltáshoz érnek már lángol a város. Csak egy dolgot tehetnek: segítenek összegyűjteni a túlélőket – köztük Pikk családját -, és biztonságosan elmenekítik őket Soldier-tóhoz. Végül ismét a biztonság látszata lengi őket körbe, de a korcsok túlságosan gyors ütemben változnak. Valamit tenni kell. Pikk pedig úgy dönt, nem ül karba tett kézzel, és valamit igenis tenni fog.

Ahogy én elképzeltem: Pikk | A fotón: Jennifer Lawrence

Ahogy én elképzeltem: Pikk | A fotón: Jennifer Lawrence

A világ bemutatása: A disztópiák legnagyobb erőssége az, hogy az általunk ismert világot x-évvel későbbre helyezi, megmutatja miként deformálódott el a társadalom. Az, hogy így láthatom a világot mindig borzongással tölt el, és eközben egyre kíváncsibbá is válok. Minél többet meg szeretnék tudni arról, hogyan is képzeli el a szerző a nem túl pozitív jövőt. Ann Aguirre minden igényemet kiszolgálta. A harmadik részben keresztül-kasul bejárjuk a felszínt, több városba is eljutunk, kultúrákkal, emberekkel ismerkedünk, miközben egyre izgalmasabbá válik a történet.

Jeanne d’Arc: A harmadik rész vett egy érdekes fordulatot, és Pikkből egy jövő béli Jeanne d’Arcot kreált. Várható volt, hogy ez lesz, de a kivitelezése meglepett, úgy éreztem túl hűen követte a történelmi tényeket. Ettől eltekintve az ötletet díjazom.

Pikk és Fakó: Ebben a kötetben szerettem a párosukat leginkább. Olyan édesek voltak együtt, imádtam, ahogy Pikk mindent elkövet azért, hogy meggyógyítsa Fakó lelkét, és eközben önmagával hadakozik, mert egyre többet és többet akar a fiúból. Nagyon szerettem Pikk személyiségének a fejlődését, ahogy Fakó is most ragadott a leginkább agával. Örültem nekik, megérdemelték a szerelmüket.

A mellékszereplők: Tegant egyre jobb karakterré fejlesztette az író, akárcsak Kószát. Rajtuk kívül behozott egy csomó új mellékszereplőt, akiknek a nevét nem mindig sikerült megjegyeznem, de érdekesek és szerethetőek voltak ők is, úgyhogy örültem a bővülésnek. Egészen addig, amíg a közepe-vége felé el nem kezdtek hullani, mint a legyek. Tudom, megkövetelte a történet a halált, csak hát, sajnáltam őket. Leginkább egy karaktert, érte nagyon fáj a szívem.

A korcsok: Sokféle zombi ábrázolással találkozhattunk, nekem eddig ez tetszett a legjobban. Ijesztő gondolat egy olyan világvége, ahol a zombik kezdetben ostobák, majd egyre okosabbak lesznek, aztán meg oda jutunk, hogy pár év, és már rafináltabbakká válnak, mint maga az ember. Imádtam az írónő ötleteit, nagyon izgalmassá tette az egészet.

Ahogy én elképzeltem: Fakó | A fotón: Avan Jogia

Ahogy én elképzeltem: Fakó | A fotón: Avan Jogia

A lezárás – nagyon spoileresen: Kíváncsi voltam már nagyon, hogy miként tesz pontot Aguirre a történet végére. Aztán olyan meglepetést kaptam, amitől totál ledöbbentem. Az, hogy a korcsok és az emberek szövetségre lépnek, legyilkolják a gonosz korcsokat és ezúttal békésen éljenek együtt egy olyan gondolat, ami nekem eszembe sem jutott. Imádtam a helyzet abszurditását, az ötlet kiválóságát és a kivitelezés sem hagyott kivetnivalót maga után. A sztori lezárása izgalmas lett, a karakterkért tényleg aggódtam, az utolsó oldalak pedig megmelengették a szívemet. Pont ilyen véget szántam nekik. Pontosan ilyet!

Értékelés: 9/10
Szomorkodom egy kicsit, hogy véget ért ez a csodálatos trilógia, de örülök is egyben, mert Ann Aguirre egy remek fináléval örvendeztetett meg. Őszintén bízom benne, hogy minél több emberhez eljut a trilógia híre, mert ez tényleg egy olyan disztópia, amit minél többeteknek el kellene olvasnia. Remélem így tesztek :)

Ann Aguirre – A horda – Blogturné

2371 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

Leave A Reply