Főoldal Oldal Blog Íme, a regényem borítótervező pályázatának a végeredménye!

Íme, a regényem borítótervező pályázatának a végeredménye!

2
Oszd meg!

Szombaton véget ért a borító tervező pályázatom, a győztes művet pedig az ajánlóitokkal együtt továbbítottam a Könyvmolyképző kiadó felé. A végső döntést a borítóról a kiadó vezetője, Katona Ildikó hozza majd meg. Nekem annyi lehetőségem volt, hogy kiválasztottam a top 5-öt és a győztest.

Mielőtt azonban erre sort kerítenék, egy remek hírt kell közölnöm veletek. Megkaptam a végső címet: Fogadj el! Ez tehát a regényem címe, így jelenik majd meg, remélhetőleg legkésőbb decemberben. Amint pontosabb dátumot tudok, természetesen megosztom veletek, ahogy az előjegyzés – előrendelés hírét is. Remélem ez a cím már nektek is jobban elnyeri a tetszésetek.

Köszönöm nektek, hogy ilyen sok tervet küldtetek, az összes borítót ide kattintva nézhetitek meg. Hálás vagyok, hogy ennyien időt szántatok rám, hiszen tudom jól, hogy elég időigényes megtervezni egy könyvborítót. Most pedig csapjunk be a lecsóba, következzenek a hatvan beérkezett tervből a nekem legjobban tetszők.

02-sor

Figyelembe véve, hogy a regény egy iskolai lövöldözés témája köré épült, sokan gondolkodtatok a fegyveres lány képében. Őszinte leszek, kicsit máshonnan szerettem volna megközelíteni a borító tematikáját, de Szűcs András Csaba terve annyira magával ragadó és jól felépített, hogy helye van a kedvenceim között.

fogadj-el-borito-05

02-sor

A pályázat utolsó napján nagy örömömre kaptam egy rajzot is. Sosem gondoltam volna, hogy pont egy rajzolt borító nyeri majd el a tetszésem, de Jamie Scan olyan remekül elkapta a regény hangulatát, és olyan tehetségesen rajzol, aminek én sem tudtam ellenállni. Nézzétek csak, mennyire szuper ez a borító!

fogadj-el-borito-04

02-sor

Scott Halliwell munkájában imádom az ötletességet. A borító koncepciója zseniális, a szereplők hátára ragasztott durva üzenet pedig mindenkiben felidéz némi iskolai emléket. (Bennem legalábbis mindenképpen). Imádom azt is, hogy nem sokat látunk a karakterekből, olyan misztikus így az egész.

fogadj-el-borito-03

02-sor

Többen is készítettek borítót saját fotó alapján. A hangulatot Frittmanné Petrekanics Angéla is remekül elfogta. A saját képei közül ez a lány fotója a kedvencem. A lány testtartása olyan figyelemfelkeltő, ahogy a háttérként szolgáló lépcső és az elszáradt falevelek is tökéletes összhatást biztosítanak.

fogadj-el-borito-02

02-sor

Dobó Kata eme munkájában az ötletet díjazom a legjobban. A “D”, mint Dávid, és a “P”, mint Petra betűkben rejtőző arcok, a célpontot jelző fehér “kereszt” nagyon jól mutat így együtt. Nem sokon múlt, hogy ez a borító legyen a győztes, csak sajnos a pisztolyt fogó lánytól kiráz a hideg.

fogadj-el-borito-01

02-sor

Nem hittem volna, hogy képtelen leszek egy győztes borítót hirdetni, de bizony így jártam. Müller-Váczi Líviának két olyan terve is volt, amit nagyon szívesen látnék a regényem borítójaként. Az egyik Dávidot ábrázolja, és nektek is ez lett a kedvencetek, erre érkezett a legtöbb like. A másik ugyanaz a kép Dávidról, de Petra társaságában láthatóak a borítón.

Imádom a színeit, a koncepciót, a borítón lévő arcokon átfutó érzelmeket. Egyértelműen vonzza a szemem ez a borító, és tudom magamról, ha más regényén látnám, egyből felkeltené az érdeklődésemet. Szóval, nekem ez a kettő borító a kedvencem, őket hirdetem meg győztesnek, Líviának pedig természetesen jár a nyeremény :)

Köszönöm újra, hogy együtt izgultuk végig ezt az időszakot :) Amint új híreket tudok meg a Fogadj el!-ről, nem leszek rest megosztani veletek.

fogadj el-borito

racz-stefan-tibor-fogadj-el

2 Hozzászólások

  1. Köszönöm, hogy bekerültem a legjobb 5-be :) jól esik, a győztes munkája pedig nem véletlen győzött… nagyon jól sikerült :)

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here