Coming Out: Meleg sorozatsztárok az előbújásról

    5
    Oszd meg!

    Ahogy tegnap is beszámoltam róla, ma van az Előbújás napja. Ennek örömére összegyűjtöttem nektek, hogy mit gondolnak azon sorozatsztárok a coming out-ról, akik már túlestek rajta. A lista korántsem teljes, de majd igyekszem előrukkolni még hasonlóval a közeljövőben. Ettől függetlenül fogadjátok szeretettel!

    02-sor

    Támogatva éreztem magam abban az időben, az igazán nehéz utamon azon rajongóim és emberek által, akik csak a munkáim alapján ismerhettek. Úgy hiszem egy nagyon jó helyen vagyok

    – Zachary Quinto (Heroes – Hősök)

    Zachary Quinto

    02-sor

    Nem adtam ki nyilatkozatot előre, de magammal vittem Davidet az első Így jártam anyátokkal barbecue-ra. Úgy éreztem fontos büszkének lennem arra, aki vagyok, így nem volt bennem olyan, hogy ‘Stephanie barátnőmet kellett volna magammal hoznom a barbecue-re, különben elveszítem a munkám’. Szerencsére olyan időben élhetek, amikor nem kell emiatt aggódnom

    – Neil Patrick Harris (How I Met Your Mother – Így jártam anyátokkal)

    Neil Patrick Harris

    02-sor

    Nem fogok hazudni, és azt mondani, hogy rózsás volt. De az idő ajándékával és kegyelmével a szüleim a szeretetet választották. Azt gondolom, hogy az embereknek ezt is hallaniuk kell. Mindig azt halljuk, hogy ‘Oh, könnyebb lesz, könnyebb lesz’, és akkor sokan felkiáltanak, hogy ‘Nem, nem lesz könnyebb’. Szerencsésnek érzem magam, amiért azt mondhatom, hogy igen, néha könnyebb

    Matt Bomer (White Collar – A nagy svindli)

    Matt Bomer

    02-sor

    Soha nem tekintettem úgy a Toddal való kapcsolatomra, mint egy aktivista cselekedetre. Ez sokkal inkább a szerelem cselekedete, a reggeli kávéé, munkába indulni, kimosni a ruháinkat,elvinni a kutyákat sétálni… Ez egy átlagos élet, unalmas szerelemmel.

    Jim Parsons (The Big Bang Theory – Agymenők)

    Jim Parsons

    02-sor

    Az emberek talán azt mondják, hogy ‘Ez a paasi meleg, hogy fogunk ezzel megbírkózni?’ De ez nem téma nekem, mert nyitottnak lenni túlságosan felszabadító

    Cheyenne Jackson (Glee – Sztárok leszünk)

    Cheyenne Jackson

    02-sor

    Noha néztem a Will és Grace-t, sosem éreztem úgy, hogy én lennék Jack, vagy Will. Nem éreztem, hogy ott lettem volna a képernyőn. De ez csak egy show volt, ahol voltak emberek, és melegek, és ők kapcsolatba kerültek egymással, én pedig megkönnyebbülten sóhajthattam egyet. Úgy éreztem nem vagyok egyedül

    Jonathan Groff (Looking – Keresem)

    Jonathan Groff

    02-sor

    Miután megcsináltam Stonewall-t, rám szakadt a meleg sajtó. A menedzsereim nem akarták, hogy előbújjak. Azt akarták, hogy inkább még több embert öljek meg a filmekben. Úgy voltam vele, hogy “Srácok inkább azt akarnátok, hogy több embert öljek a képernyőn, mintsem elmondjam az embereknek, hogy meleg vagyok?’ Mondanom sem kell, már nem nincsenek mellettem

    Guillermo Diaz (Scandal – Botrány)

    GUILLERMO DIAZ

    02-sor

    Rögtön azután előbújtam, hogy leérettségiztem a gimnáziumban. Nem hinném, hogy nagyon megleptettem vele a családomat. Állandóan a Grease 2 soundtrackjére táncoltam, és én nagyon, nagyon szerencsés vagyok, amiért a családom annyira elfogadó, és szeretettel teljes“.

    Andrew Rannells (The New Normal)

    Andrew Rannells

    02-sor

    Gyerekként nem volt kire felnézem. Örülök, hogy a gyerekeknek nem kell úgy felnőniük, hogy félnek a szexualitásuktól, és ez nem is lesz téma többé“.

    Paul Iacono (The Hard Times of R.J. Berger – Hard Kor)

    Paul Iacono

    SZÓLJ HOZZÁ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here