Könyvkritika: James Lear – A hátsó bejárat

0

james-lear-a-hatso-bejaratTalán már két hete, hogy befejeztem a regényt, de még mindig nem tudom, hányadán állok vele. Ritkán van velem ilyen, mert általában egy könyvről hamar el tudom dönteni, hogy ez most bejött nekem, vagy sem. Ez itt és most azonban teljes talány. Legalábbis addig, amíg el nem döntöm, minek kezeljem A Hátsó bejáratot. Mert ha ezt egy kriminek veszem, annak csúfosan megbukott, mondom mindezt úgy, hogy a műfajt se nem ismerem, se nem szeretem túlzottan, de azért azzal tisztában vagyok, minek kellene benne lennie. Viszont ha elfogadom, hogy ez a regény egy krimi-paródia akart lenni, akkor annak egész elfogadható volt, persze kisebb-nagyobb hibákkal tarkítva.

No de miről szól a történet? Hát, mondhatnám azt is, hogy semmiről. 1925-ben járunk, főhősünk, a 22 éves, jóképű és meleg Mitch a Cambridge-i egyetem tanulója. A nyarat barátja, Harry „Boy” Morgan meghívásaként az előkelő Eagle-rezidencián tölti. Mitch éppen azon munkálkodik a szekrényben, hogy végre megkaparintsa magának a barátja, Boy testét, amikor meghal valaki. A rendőrség hamar kiérkezik, el is viszik a feltételezett gyilkost. Mitch azonban krimi regényeken nőtt fel, imádja a nyomozósdit, ezért rájön, a rossz embert csukták le, így hát megpróbálja kideríteni ki, és miért gyilkolt, a nyomozásához pedig a testét használja, ha kell, szétteszi, ha kell, beteszi, altájon a srác verhetetlennek bizonyul.

Kíváncsi lettél? 15% kedvezménnyel megrendelheted –   Papírkiadás

„- Nos, Shipton rendőrtiszt, kíváncsi vagyok, volna-e kedve körbevezni egy amerikait a rendőrállomáson? Engem… nos, módfelett érdekel, mit tartogathat a hátsó része számomra”James Lear - A hátsó bejárat

Maga a nyomozás, az, hogy ki és mit tud, mit és miért árul el, tényleg paródia jelleget öltött. Leginkább azért, mert a vége felé már követhetetlenné vált számomra az egész, elvesztem a nevek és az indítékok forgatagában. A regény végén, amikor már felfedik, hogy ki, és pontosan miért gyilkolt, igazából csak lestem ki a fejemből, mert őszintén szólva alig emlékeztem a szóban forgó alakokról. Csak így, név alapján teljesen belezavarodtam, úgyhogy még előre is kellett lapoznom, egy „ahá, szóval ő az” sóhajt hallatva. Az pedig miként nyomoztak, ki és mennyire idióta módon árult el dolgokat, hát az agyamat eldobtam. Vagyis, nevettem egy jót, azt hiszem ez a korrektebb kifejezés.

„Az erekciótól olyannyira felduzzadt, hogy a makkjáról lehúzódott a bőr. (…) Minden egyes lökésnél egyre jobban megduzzadt a hagymaszerű, mély hugycsőnyílással rendelkező makk.”James Lear - A hátsó bejárat

Az erotika kapta amúgy a főszerepet. Ez az első szexkönyv amit elolvastam, és bele is kerültem a műfaj mélyébe. Ilyen rosszul megírt szexhez nekem még nem volt „szerencsém”, de azt kívánom, hogy ne is legyen. Túlságosan vizuális típus vagyok, és ez néha jól is jön, de most ez inkább átok volt. Mert amikor már elkezdtem vigyorogni, mert tetszett a szitu, olyan biológiai pontossággal írta le az aktust a szerző, amivel szó szerint lelombozott. Mégis, ki a fene gondolja azt, hogy szexi leírni a férfi nemiszerv kényeztetésénél szóló résznél azt, hogy „a hugycsövén megjelentek a kéj cseppjei”. Értem én, az a neve, de könyörgöm, ha már a „hugy”, mint szó felidéződik, akkor az egyáltalán nem szexi. És ilyenekkel volt sajnos tele. Oké, tudom, ízlés kérdése, de az állandó szőrös testek, és a még szőrösebb nemiszervek, nagyon lelombozó hatással bírtak. Pedig lehetett volna ez szexi is, ha nagyobb hangsúlyt szentelnek az erotikus részekre.

„Pontosan úgy megkeményedtem, mint Morgan, farkam előremeredt a sűrű bozótból, és épp megjelent egy örömcsepp a húgycsövem nyílásán”James Lear - A hátsó bejárat

Kíváncsi lettél? 15% kedvezménnyel megrendelheted –   Papírkiadás

Ami még zavart, azok a realitás-béli problémák. Ha paródiaként, ha kőkemény krimiként kezeli valaki, a realitás-béli bénaságok akkor is feltűnőek lehetnek. Példának okáért Mitch ha 22 éves, ha nem, napi hat-hét szex még akkor sem túl reális. De efölött eltekintek, mert mondom, legyen. De az, hogy a könyv kábé összes fiú karaktere legalább biszexuális legyen? Ugyanmár! Persze, erre is igyekeztek adni egy magyarázatot, amivel hellyel-közzel kibékültem. Ami viszont a legfurább volt a számomra az, hogy a könyv ugye bő kilencven évvel ezelőtt játszódott, de egyáltalán nem éreztem korhűnek. A Dowton Abbey és a The Village megnézése után pedig azért mást várnék egy korhű könyvtől.

„Morgan az ágyon hevert derekára tekert törölközőben, ami elég gyakorta engedte látszani a viszonyunk folytatása iránt egyre növekvő érdeklődésének a jeleit”James Lear - A hátsó bejárat

Ó, és a címe. Hát igen, először megütköztem rajta, de később más jelentést kapott A hátsó bejárat, aztán ismét visszakapta az eredeti, szexuális töltetét, de üsse kavics, van ez így.

Értékelés: 7/10
Mindent egybevéve nem volt rossz ez a könyv. Elkönyveltem magamnak paródiaként, annak meg működött is, mert voltak jó poénok, sőt, tele volt jó poénokkal, sokszor hangosan nevettem is, pláne amikor szexhez köthető módon viccelődtek. A szerző stílusa (eltekintve a szexjelenetektől) jól olvasható és szerethető volt, és a karakterek is működtek úgy-ahogy.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha valaki csípi a paródiákat, és szeretne (végre) magyarul egy meleg-könyvet olvasni, akkor A hátsó bejárat egy jó választás lehet. Persze, nem ez a műfaj csúcsa, de a célját elvégzi: szórakoztat.

4162 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply