Könyvkritika: Richelle Mead – Véreskü

0

vampirakademia-vereskuEddig ez volt az első Vámpírakadémia kötet, amitől úgymond „nem ájultam el”. Tetszett, nem volt rossz, de az első felét valahogy untam. Lehet az volt a gond, hogy végig arra vártam, hogy jöjjön a szokásos durvulás, és végre, legyen megint olyan izgalmas, mint amilyen lenni szokott. Ez végül el is jött, igaz, teljesen más formában, mint ahogy reméltem. Ettől még tetszett, és ezt a regényt is rekord gyorsasággal olvastam ki. Egy teljes nap se kellett hozzá, mert annyira haladni akartam előre, annyira tudni akartam a válaszokat, hogy még az utcán sétálva is ezt olvastam, miközben az emberek kerülgettek. Megtehetik, ők nem aggódnak Rose életéért, ők „csak” sietnek valahová :) Ez a rész tehát nem varázsolt el olyan nagyon, de azért bejött. Annak viszont örülök, hogy a fülszöveget nem olvastam el, mert nagyon sok spoilert lelőtt.

 Itt a Spoier-Zóna!  Szokás szerint kicsit spoileresen beszélem ki tovább a Vámpírakadémiát, így ha még nem olvastad (sürgősen pótold, megéri :)), akkor nézz vissza később. Valahogy sejtettem, hogy mit várhatok ettől a résztől, és igyekeztem is úgy nekiülni az olvasásnak. Rose világ körüli turnéja egész érdekesen kezdődött, jó volt megismerni más kultúrákat, egyre jobban feltérképezni a vámpírok világát, de aztán egyszer csak átment olyan unalomba a dolog. Vagy nem is nevezném unalomnak, hanem inkább monotonnak, amikor gyorsabban pörgettem az oldalakat, hogy végre történjen már valami. Igen, a végsőnek ítélt, epikus pillanatra vártam, amikor Rose végre megöli Dimitrijt. Mert ezt kell tennie, ez a sorsa, hiszen a férfi striga, aki dampyr korában nem akart azzá válni. De amíg odáig eljutottunk, nos, nem volt túl izgi.

dimitrij-vampirakdemia

A sok visszaemlékezéstől pedig valahogy még kevésbé tűnt izgalmasnak. Értem, hogy Rose felfokozott érzelmi állapotának a bemutatásához elengedhetetlen volt folyamatosan visszautalni arra, mennyire szerelmes is Dimitrijbe, de könyörgöm, ezt látjuk már három kötet óta. Felfogtuk. Tudjuk. A múlt idejű e/1-es szerkezet pedig nem igazán tette lehetővé a folytonos időugrásokat, mert egyszerűen hülyén vette ki magát. Egyik pillanatban még a közelmúltról beszélt, aztán már a régebb múltról, és nem tudott úgy váltogatni, hogy ne lett volna zavaró. Számomra legalábbis az volt. (Oké, aláírom, nagyon odafigyelek ezekre a logikai és technikai dolgokra, úgyhogy lehet, hogy csak nekem volt visszás). Azt viszont nem tudom eleget ismételni, hogy milyen jó volt megismerni az Oroszországban élő vámpírokat, és az ottani kultúrát. Csak az volt fura, hogy mindenki beszél angolul. Jött volna Magyarországra, biztos nem lett volna annyira egyszerű dolga :D

Ami még fura volt, az Lissa. Az előző kötetekben is érezhetően gyengébb volt a sztorija, de most valahogy nem érdekeltek a részletei. Lehet, hogy azért, mert Dimitrijhez akartam eljutni, látni, mi lesz velük, és nem Lissa szarságaival (már bocsánat :D ) foglalkozni. A végére azért helyrepakolták őt is, ennek meg örülök, mert mindent egybevéve Lissa jó karakter, arról még nem tehet, hogy Rose érdekesebb, mint ő. A potenciált pedig egyértelműen látom a mora lányban, és hiszem, hogy hamarosan eljutunk arra a pontra, amikor ő is annyira fényesen ragyoghat, mint Rose.

dimitrij-rose-vampirakademia

No és amint eljutottunk Dimitrijhez. Hű. Erre abszolút nem számítottam. A bezárásra, a vérszajhaságra, a smárolásokra, az izgalmas szökésre, és így tovább. Megérte várakozni, mert valami zseniális volt az egész, ahogy kitalálták. Annyira jól átéreztem Rose fájdalmát, a döntésképtelenségét, azt, ahogyan minden erejével azt a férfit kereste a strigában, akibe őszintén szerelmes volt. Nagyon ütősen lett kialakítva a regény második fele. Izgalmas volt, elgondolkodtató és nagyon egyedi. Jó volt kicsit jobban megismerni a strigákat, még jobban látni, hogy mi hajtja őket, és miként viselkednek. A végén pedig a menekülés, hű. Az mennyire jó volt, pláne amikor bekapcsolódtak a szellemek. A harc Rose és Dimitrij között pedig igazán epikus lett, egyszerűen szavakat is alig találok. Ezt így megírni, hát le a kalappal Mead előtt. Egyszerűen magával ragadott az egész, és mondanom sem kell, nemsokára folytatom az ötödik kötettel a sorozatot. Abban pedig bízom, hogy az itt megismert szereplők valamilyen szinten még visszatérnek. Gondolok itt Sidney-re, Dimitrij családjára, no meg Markra és kedvesére. Rose apját is szívesen látnám. Vá, és mekkora már, hogy kiderült, Abe az édesapja. Egy pillanatig sem gondoltam erre, mint eshetőségre. Azt hittem Tatjana, Adrian netán Viktor mozgatja a háttérben a szálakat. Úgy szeretem, hogy Mead ekkora meglepetéseket tud okozni.

Értékelés: 7/10
Igen, a regény második fele zseniális volt, de ez nem azt jelenti, hogy elfelejteném az első felének a gyengeségeit. A sztorit azonban továbbra is szeretem, és a karakterek is a szívemhez nőttek. Megyek is, olvasom tovább. Mert Dimitrijnek élnie kell. Kell lennie gyógymódnak. Hajrá Rose és Lissa!

1263 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply