Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika The Fosters: Kritika a második évad első feléről

The Fosters: Kritika a második évad első feléről

2
Oszd meg!

Alig két hónapja írtam a The Fosters-ről, és akkor is csak dícsérni tudtam a sorozatot. Most sem tehetek másként. Hihetetlen, hogy milyen minőségi és szerethető ez a show. Most már csak abban bízom, hogy nem jut a Pretty Little Liars és a Vámpírnaplók sorsára, hogy az ütős két évadot követően folyamatosan gyengüljön. De még ha úgy is, ezeket a csodálatos élményeket amiket a The Fosters eddig adott, akkor sem vehetik el tőlem. Amúgy, én tökre irigylem azokat, akik még nem láttak ebből egy részt sem. Tök jó lesz majd nekik belekezdeni, és végignézni harminc epizódot – miközben én várhatok januárig a folytatásra. Vagyis, decemberig, mert kapunk egy karácsonyi epizódot is. Mondanom sem kell, már alig várom. És ahogy egy korábbi kritikámban írtam, a The Fosters kötelező néznivaló. És még mindig az! Spoileresen ki is fejtem, hogy mi tetszett annyira a második évad első felében.

the-fosters-001

Figyelem! Innentől az értekezés spoileresen folyik tovább. Ha nem láttad még a második évad első felét, akkor pótold, aztán gyere vissza :) Szóval, a The Fosters egyik legnagyobb erőssége szerintem az, hogy a klisés helyzeteket is jól kezeli. Arra gondolok itt, hogy például több ízben előre lehetett látni, hogy milyen fordulatok várhatóak. Például (mondtam, hogy spoileres leszek) Callie és Brandon egymásra találása, Liam újbóli felbukkanása, Callie örökbefogadásának a meghiúsítása, Connor apjának a durvaságai, vagy Lenáék magzatának az elveszítése. Az igazság az, hogy nem sokszor lepődtem meg az évad folyamán. Megannyi könyv elolvasása és sorozat megnézése után előre látom, mire készülnek az írók, mely húzással éppen minek ágyaznak meg. Éppen ezért itt nem a meglepetés erejét értékeltem, hanem a klisés helyzetek minőségi bemutatását. Mert a klisé nem gond, ha jól és szerethetően adagolják, itt pedig annyira művészien lett kivitelezve, annyi érzelemmel és értelemmel itatták át, hogy szó szerint zabáltam. Mondok is egy példát: amint Brandon és Callie csókja annyira várható volt, és abban a szituációban, amikor Callie elveszítette a Fosteréket, mint családját, naná, hogy két kézzel kapaszkodott Brandonba. Mert az elején a család miatt mondott le kettejükről, de így nem akart mindent elveszíteni. Érzelmi síkon tökéletesen felépítették az egészet, beleértve a hasztalan próbálkozásokat is a b-szeretők terén. Klisés a csók? Igen. Klisés ezt belőni cliffhangernek? Ó, de még mennyire, hogy az. És mégis jól sült el? Naná! És épp ez a lényeg.

the-fosters-002

Szeretem ám azt is, hogy továbbra is mennyire jól bánnak a mellékszereplőkkel. A második évadban éreztem első ízben azt, hogy Mariana mennyire jó karakter. A hajfestés, a beilleszkedési kényszer és a latin származásának a szégyellése már önmagában is érdekes helyzeteket teremtett, de amint ezeket lecsupaszították, és kiderült, hogy Ana áll a háttérben, az egyetlen, aki a latin kultúrához köti, egyszerűen kalapot kellett emelnem. Mert megvolt az ok-okozati összefüggés, nem csak úgy lógott a levegőben a dolog. Jesusnál szintén ezt éreztem, a folytonos szerelmi drámái mögött a mélyben ott lapul a függése a lányoktól, az, ahogyan megpróbál megfelelni, megpróbál jó lenni és támogató, mert gyerekként is ezt tette a drogos anyjával. Ez nekem a bravisszimó, amikor nem csak karaktereket látok akik futkosnak és értelmetlenül cselekednek. Mert igaz, hogy klisés néhol a sztori, de olyan mélyen vannak ábrázolva ezek a szereplők, amennyire csak a játékidő, és a színészek néhol nem túl egyedi színészi eszköztára megengedi. Ez pedig menő dolog, mert úgy is képesek kihozni Jake T. Austin karakterének a mélységét, hogy elvárnának olyan színészi alakítást a sráctól, amire szemmel láthatólag képtelen. Üdítő ám látni mindezt, ahogyan az írók összehangolt munkával kihoznak valami nagyon jót az alapanyagból.

A szerelmi szálak közül nem titkolom, Jude és Connor cukisága a kedvencem. A fenti videó tök jól bemutatja a kapcsolatukat. Attól tartok magamat ismétlem, de akkor is újra el kell mondanom: szeretem ezt az ártatlan gyerekszerelmet, ami Jude és Connor közt van. És ami a legszebb az egészben, hogy ami eddig ártatlannak tűnt, az most megannyi probléma forrása lehet. Tetszett például az, ahogyan felvetült a felnőttekben az, mennyire helyes egy meleg fiút egy másik fiúval közös sátorba tenni a kiránduláson, amikor a heteró fiúk és lányok sem alhatnak egy sátorban. Ez olyan dolog, ami nekem eszembe sem jutott, de valahol talán mégis látok benne rációt. Connor apjának az erőszakossága pedig még érdekesebbé teszi majd ezt a szálat, pláne most, hogy off-screen volt valami a két srác között. Az pedig tényleg kivételes, hogy két tizenkét-tizenhárom éves fiú szerelmét mutatják be egy sorozatban, ilyet még filmben sem nagyon pipáltam. Tabut döntenek vele, és ami még jobb, hogy csodálatosan szövik ezeket a szálakat is.

Értékelés: 10/10
Mi más? Ez a sorozat egyszerűen csodálatos. Maga a tökély. Nem találok benne semmi hibát. Még nagyítóval sem lelnék benne, akkor sem, ha keresnék. Rózsaszínköd ereszkedett az agyamra? Meglehet. De ezt is a The Fosters okozta. És ha már ezt elérte, akkor tudhat valamit… ugye? :)

2606 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. Teljesen egyetertek! Zsenialis ez a sorozat:) kiemelnem meg a humorat is, nagyon jokat kacagtam, foleg abban a reszben amikor a sracok bulit rendeznek es osszefognak, hogy eltitkoljak az anyuk elol, de ok persze egybol levagjak xd es a vegen meg kitorik az uveg:D az a kedvenc reszem :D

    • Ó, tényleg, a humora is zseniális ennek a sorozatnak :) Amikor az egyik későbbi rész végén Stef meg utalt arra, hogy “ne csapjatok bulit”, az a pár másodperces kínos csend oltári volt :D

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here