Főoldal Hírek Megjelent a Felhők fölött 3 méterrel könyv!

Megjelent a Felhők fölött 3 méterrel könyv!

1
Oszd meg!

A Ciceró Könyvstúdió betartva az ígéretét, más borítóval jelentette meg a könyvet, mint amilyen az eredeti terveikben szerepelt, sőt, meg is kaptuk a film által már ismertté vált címet. Mostanra pedig meg is jelent Federico Moccia regénye, A felhők fölött 3 méterrel. És igen, ebből a könyvből készült el a nagysikerű film Mario Casas főszereplésével. A vélemények nagyon pozitívak a regényről.

federico-moccia-a-felhk-folott-3-meterrel-konyvFederico Moccia – Három méterrel a felhők felett
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Megjelenés: 2014 augusztus
Fordító: Szabó Anita

Fülszöveg:A nap éppen most kel fel, gyönyörű reggel van. Babi iskolába tart, miközben Step még nem tért aludni az előző éjszaka óta. Ez a nap is úgy indul, mint a többi. Legalábbis amíg egymás mellé nem kerülnek a piros lámpánál. Ettől kezdve semmi sem lesz már ugyanaz.

Babi kiváló tanuló, míg Step egy verekedős huligán, aki a délutánjait a kocsma előtt tölti a barátaival vagy az edzőteremben, az éjszakát pedig egy lebujban, a biliárdasztal mellett. Két különböző világhoz tartoznak, mégis egymásba szeretnek. Kapcsolatuk nem zökkenőmentes, mert egyikőjük sem enged könnyen a saját nézeteiből. És mégis változnak. Babira alig ismernek rá a szülei, Step pedig olyan új vonásokat mutat, melyek nehezen összeegyeztethetőek sok munkával megszerzett keményfiú szerepével. Azonban az izmos testalkat, az edzések és az agresszivitás mögött valójában lelki megrázkódtatás, feldolgozatlan kapcsolat rejlik.

A Felhők fölött 3 méterrel szerelmes regény, mely egyaránt bemutat mindennapi történeteket és a fékevesztett fiatalok mozgalmas életét. Először egy kis római kiadó adta ki, majd évekig fénymásolatokon terjedt, így vált kultuszregénnyé az olasz főváros fiataljainak körében.

02-sor

“Igazából mindenkinek ajánlanám a könyvet, aki egy kicsit is szerette a filmet, mert nem fog csalódni. Akkor pláne nem, ha egy humoros, szórakoztató és romantikus kis olvasmányra vágyik@popKORN0725

02-sor

“Egy kellemes, viszonylag hosszú (igen, ez pozitívum) olvasmány, én biztosan előveszem még egyszer, talán jövő nyáron.”Ki Mit Olvas Blog

02-sor

“Zseniális könyv, komolyan mondom. Nagyon jól bemutatja azt a helyzetet, hogy a tökéletes, burokban élő lány beleszeret egy veszélyes srácba. A történetben végigvezethető egy ív, hogyan változnak a szereplők jellemvonásai.”@mcborzaska

02-sor

Ha te is kíváncsi vagy arra, miként alakul regényben Babi és Step (aka Hugo) kapcsolata, akkor rendeld meg a regényt, most 15 százalék kedvezménnyel a tiéd lehet. A borítóra pedig aztán nem lehet panasz, sikerült visszaadni a regény hangulatát. Most igazán kitettek magukért a Ciceró grafikusai! Előbb-utóbb én is el fogom olvasni a könyvet, akkor kritika is lesz majd róla.

felhok-folott-harom-meterrel-konyv

6159 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok

1 hozzászólás

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here