In The Flesh: Zseniális lett a második évad

5

2013 egyik legjobb sorozata volt az In The Flesh, az én top tizenötös listámban egyértelműen helyet követelt. És kapott is. Kíváncsi voltam a második felvonásra, ami kétszer olyan hosszú lett, mint a mindössze három részes első szezon. Szerencsére abszolúte nem csalódtam, sőt, a második évad talán még komplettebb és jobb lett, mint amilyen a debütálás volt. Kaptam ugyanis hat 53 perces epizódot, így volt idejük a készítőknek még jobban kidomborítani az általuk megteremtett világot, és még jobban átjött az üzenet. Az már tavaly is lejött, hogy itt a rasszizmusról van szó, csak most nem a feketék, vagy a melegek ellen megy a lázadás, hanem a részlegesen halott szindrómával (aka. zombik) szenvedők ellen. Az előítélet ugyanaz (oké, itt akár valahol jogos is lehet), a félelemből meghozott tettek pedig ugyanolyan felháborítóak, mint amilyenre a történelem során nem egyszer sor került.

in-the-flesh-season2-01

Az angol sorozatokat pedig már egyre jobban szeretem, hiszen az európai sorozatgyártás teljesen másként áll hozzá a műfajhoz, mint ahogy azt Amerikában teszik. Az In The Flesh második évada nagyon egyben volt, és igazán látszódott rajta a munka. Gondolok itt arra, hogy mennyire minőségi volt a forgatókönyv, a jelmezek, a díszletek, a sminkek, és úgy az egész hangulat mekkorát ütött, amit a sorozat mutatni akart. Még a legutolsó mellékszereplőnél is látni véltem a jelenlétének az okát, amikor pedig elővettek egy-egy ilyen háttéralakot, hogy bemutassák a (drámai) sorsát, az maga volt a paradicsom. Ahogy az egész évadot/sorozatot annak nevezném. Nagyon minőségi, de nem olyan elvont módon, hiszen emellett pörög is a történet rendesen. A második szezon kicsit másabb is lett, mint az első, itt jobban adtak az összeesküvés elméletre, a zombiság mélyére ástak, sokkal több minden kiderült a világról, míg az első szezon inkább karakterközpontú volt. Szerencsére a karakterközpontúság most is megmaradt, de a kiegészítés valahogy jót tett a részeknek. Olyannyira beszippantott, hogy egy nap alatt be is daráltam.

in-the-flesh-jam

Ha még valaki nem ismeri a sorozatot, azt javaslom, csapjon le rá, mert tényleg rövid (összesen kilenc részes a két évad), a minőségi szórakozás pedig garantált. Ja, és zombik vannak benne – de nem az a tipikus „megeszlek, menekülj” tőlem zombi, hanem itt már van gyógyszer a kór kezelésére, a sorozat pedig a rasszizmus formájában mutatja be, miként próbálják több-kevesebb sikerrel visszaintegrálni a részlegesen halott szindrómában szenvedőket a társadalomba. Szóval, ha még nem láttad, pótold, én legalábbis mindenképpen javaslom.

Innentől pedig spoileresen folytatom, megemlítve a második szezon főbb gócpontjaiból a nekem kifejezetten tetszőket. Tehát,  itt a Spoiler-Zóna!  Nagyon kíváncsi voltam miként folytatódhat a sorozat. Látszólag ugye béke volt Roartonban, de hát, ez is csak tizennyolc hónapig tartott. Tetszett, ahogy a kisvárost ábrázolták, az emberek csalódottságát, és azt, ahogy megpróbálják túltenni magukat a háborún. Például Jem visszaküldése a suliba, az, ahogyan poszttraumás stressztől szenved, és nem tudja már tovább űzni azt, ami korábban oly könnyedén ment neki (zombi ölés) még érdekesebbé tette a karaktert, mint korábban. Kieran családját eleve imádtam, az apuka szókimondó stílusát, és még azt is nagyon emberinek tartottam, ahogyan képes volt a média átmosni az ő agyukat is, hogy kételkedjenek a saját fiúkban, akiben addig feltétel nélkül hittek. És ez a folyamat is tök racionálisan lett levezetve, nem (feltétlenül) váltak szemétté, az indokaik is érthetőek voltak. Karakterközpontú maradt a dráma, és lehetőségük nyílt több szereplők bemutatni, és a régieket elmélyíteni. A Philip és Amy szálat például telitalálatnak éreztem.

in-the-flesh-gay-kiss

Több új szereplő is jött erre az évadra, és megérkezett a high concept is. Eleinte kicsit idegenkedtem attól, hogy kiderüljön, Kieran volt az első ébredő, és emiatt ő valami különleges ember, mert szerettem volna azt hinni, hogy ő „csak egy srác”, és semmi több. Remélem, hogy Amy a különleges, hiszen a prófécia szavai rá voltak az igazak. hiszen ő élte át a második ébredést. Ez a fanatizmus amúgy nagyon jól lett leírva, Maxine-t például nagyon csíptem, a maga dilis és szemét húzásai ellenére. (Hiszen tudjuk, a gonosz karakterek viszik előre a showt). A legnagyobb kedvencem azonban Simon lett. Különösen azután, hogy összejött Kierannel. Annyira aranyosak voltak ketten, és úgy örültem, hogy a meleg-vonalat tovább vitték, pláne mert Simon annyira megérdemelte Kiert. Különösen amikor a végén megmentette az életét. A finálé amúgy is bődületes volt, csak sajnos cliffhangerrel ért véget. De attól még csíptem, méghozzá nagyon.

Értékelés: 10/10
Annyira jó volt ismét átélni az In The Flesh varázsát. Ez a cucc amúgy nagyon addiktív, már most nézném a folytatását, de igazából kétséges, hogy lesz-e. Még nem láttam arra vonatkozó hírt, hogy berendelnék a harmadik évadot, de reméljük a legjobbakat. Akárhogy is, ez a két évad egy életre szóló élményt jelentett.

In The Flesh

3865 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. Ezzel megleptél Tibi, nem hittem volna, hogy tetszeni fog ez a sorozat, nem is emlékeztem, hogy régebben írtál róla. :)
    Én most nyáron daráltam le, kicsit vontatott és lassú, de a főszereplő nagyon cuki és a történet is jó, nézeti magát. Na meg Kieran és Simon. <3

    • Két kritikát is írtam róla tavaly, hamar megnéztem :) Amúgy meg, ezt tényleg imádni kell: zombik és LMBT, utóbbi még ha csak egy kicsit is. Tökéletes kombó :)
      (Mondjuk én Kiert Rickyvel is nagyon szerettem).

  2. Imádtam az évadot, szerintem is nagyon jó volt. A folytatásra nagyon kíváncsi vagyok. Bár úgy tudom ,hogy a csatorna amin fut/futott az jövőre megszűnik.

  3. Én is nagyon szerettem a 2. évadot. A szerelmi szál meg kifejezetten szép volt Kieren és Simon között. Jól átgondolt volt. Remélem, hogy nem kap kaszát.

Leave A Reply