Könyvkritika: Ann Aguirre – Helyőrség

0

Helyorseg_borito.inddWow. Igazából ezzel az egy szóval el lehetne „intézni” az egész kritikát, hiszen ez az egyetlen szó bőven kifejezi azt az élményt, amit a Helyőrség jelentett a számomra. Wow. De tényleg. Nagyon megszerettem Ann Aguirre világát, a karaktereket, és azokat az izgalmas helyzeteket, amikbe a főszereplők keveredtek. Úgy imádom azt, amikor egy sorozatban a második rész nem gyengébb, mint a nyitó kötet, hanem ha lehet, akkor még jobb is. Habár sok embertől hallottam, hogy a Menedéket jobban csípték, igazából számomra a Helyőrség volt a tuti. Leginkább azért, mert olyan szinten csavarta meg a zombiregények hangulatát, és olyan módon reformálta meg az egészet, ami előtt meg kell emelnem a kalapom. Oké, aláírom, lehet, hogy más regényekben is előfordult már az Ann Aguirre által bevetett csavar, de mivel én most először találkoztam a dologgal, így minden lelkifurdalás nélkül ítélem neki oda az elismerést.

A második kötet pedig valahol ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Hőseink megérkeztek Megváltás városába, és le is telepedtek ott. Az életük pedig nos, nem fenékig tejfel. Vagyis, valahol az, de valahol mégsem. Megváltás például nagyon bejött. Mármint, a város. A szerző a végén elárulta, hogy egy amish település mintájára teremtette meg a városkát, aminek a lakói nem titkoltan az amishok leszármazottai. Ez egy olyan adalék, amitől valahogy még jobban pörgött az egész, mert behoztak egy úgymond „új ellenséget” a korcsok mellé. A vallási fanatizmust, és a női egyenjogúság teljes hiányát. Ennek fényében Pikk is új szituációba került, míg korábban egy olyan közösségben élt, ahol felnőttként, és megbecsült tagként kezelték őt, addig itt csupán egy kislányt láttak benne, akire nagy szoknya való, és akkor se védje a várost, ha éppen a korcsok akarják letámadni, mert Isten azt nem engedi, és a női nemnek a konyhában a helye. A vallási fanatizmust amúgy sem bírom, a női karakterek ilyen mód megalázását pedig még kevésbé, a Helyőrség viszont pont emiatt vált izgalmassá. Mert nem csak a falon kívül, hanem a falon belül is ott lihegett az ellenség, és ez olyan kihívások elé állította Pikket, amin örömmel láttam, hogy gond nélkül átmegy. Persze, nem tagadom, dühített, hogy ennyire semmibe nézik szegényt Megváltás női lakói, és a vallási dogmák kántálása sokszor sok volt, de ez egy olyan mellékízt kölcsönzött a regénynek, amitől valahogy még izgalmasabb volt az egész. Ahogy korábban is írtam, a fal mindkét oldalán „ott volt az ellenség”, és ezt a helyzetet nagyon jól ábrázolta a szerző.

kulfold-helyorseg2

A német borító

Pikk amúgy is nagy kedvenc lett, még a szerelmi drámázását is bírtam. Alleluja utóbbiból nem is volt sok, a Fakó vs. Kósza háromszög mintha nem is létezett volna, és talán pont ez az, amiért ennyire tetszik ez a könyvsorozat. Mert igen, adott a romantika, Pikk végtére is egy tinilány, aki szerelmes, és mindent megtenne azért, akit szeret, de nem a szerelmet helyezi előtérbe. A Razorland-trilógia nem arról szól, hogy Pikk és Fakó boldogan éljenek együtt, és a korcsok tűnjenek el, hanem arról, hogy a korcsok tűnjenek el, és ha mindketten túlélik, akkor Pikk és Fakó jöjjenek össze. A két megfogalmazás közti különbség pedig talán nem tűnik soknak, de a regényt olvasók érthetik mire gondolok. Mert a Helyőrségben a túlélés a tét, a korcsok elpusztítása, az, hogy holnap is élhessenek. A szerelem másodlagos, a háború az első, és ez az, amit Pikk is számon tart. És ezért is mondom azt, hogy a lehető leguniszexebb disztópia a Razorland-trilógia.

A bevezetőben pedzegettem, hogy milyen forradalmi változást hozott el a szerző a zombis regényekbe. Most spoileresen folytatom, mert egyszerűen el kell mondanom erről a gondolataimat.  Tehát, itt a Spoiler-Zóna.  A zombikat a korábbi olvasmányaimban agyatlan idiótáknak ábrázolták, akiknek az evés a célja. Ez a szerencséjük a The Walking Dead szereplőinek is. Bár a Legenda vagyok c. film már előrevetítette számomra, az okos, gondolkodó zombi képét, mindezt megkapni egy regényben, egyszerűen wow. Az, ahogy Pikkék felfedezték, a zombik már falvakat építenek, használják a tüzet, és úgy tartják a megzabálásra váró embereket megkötözve, kerítés mögött, ahogyan mi, emberek a csirkéket, egyszerűen hű. Amikor láttam mindezt leírva, ugyanúgy le voltam döbbenve, mint Pikk. Sőt, kicsit meg is sajnáltam a fincsi csirkéket. Mert a gondolat, hogy minket, gondolkodó, érző, szerető, értelmes embereket így tartsanak, lekötözve, karámban, hogy aztán végig kelljen, nézni amint felzabálnak minket, egyszerűen döbbenet. Ahogy az egész zombi-falu az volt, és a leírások is annyira élőek voltak, amennyire csak lehetett. A szerző nem viccelt, és olyan tökélyre vitte a korcsok ábrázolását, amennyire csak lehetett. Le a kalappal, de tényleg. De ismétlem, lehet, hogy eme gondolatok másutt is előfordultak már, de én itt és most találkoztam vele először.  Spoiler-Zóna vége. 

Értékelés: 10/10
Mese nincs, a Helyőrség legalább annyira jó volt, mint a Menedék. Alig várom az ősszel megjelenő harmadik kötetet, és kíváncsian várom, mi történik a négy főhősünkkel, sikerül-e megmenteni Megváltást, és úgy egyáltalán, mi lesz a történet vége. Ha pedig még nem olvastad a trilógiát, ajánlom, hogy kezdd el. Nem fogod megbánni!

1642 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply