Augusztusi Háttérképnaptár & Oldal menü módosítás

    5
    Oszd meg!

    A múlt héten felkerült az új design az oldalra, ezzel egyetemben pedig elkezdtem a menü frissítését is. Elég lassan haladtam velük, mert jóval időigényesebbek, mint amilyennek első blikkre tűntek. Egyelőre az oldal/www és a naptár menü még félkészen áll, de a napokban nekiesek. Addig is íme, ezekkel készültem el:

    • Interjú: Rendszereztem az összes eddig felkerült interjút, amit három kategóriára bontottam, illetve képekkel láttam el. Így bátran csemegézhettek a korábban felkerült interjúk közül, legyen az saját készítésű, vagy külföldi anyag fordítása.
    • Könyvkritika: Korábban kiadók szerint csoportosítottam a felkerült kritikákat, de páran jeleztétek, hogy úgy kevésbé nyomon követhető, így az írók nevei alapján, ABC-sorrendben találjátok mostantól.
    • Pilotkritika: Ez egy új menüpont, ahol az összes általam véleményezett Pilotra rátaláltok, amit az értékelési pontszám alapján csoportosítottam.

    A háttérképnaptárat sem felejtettem ám el, igaz, megcsúsztam vele egy cseppet. Az tűnt fel, hogy a sajtóban leginkább Dylan O’Brien vagy Tyler Hoechlin kapcsán látunk híreket, képeket, és mintha a fandom is csak velük foglalkozna, holott a főhős, Tyler Posey is jó színész, és tegyük hozzá, még jobb pasi. Az augusztust így neki szenteltem :)

    Válaszd ki a megfelelő méretet -> 1366*768 | 1280*960 | 1280*800 | 1024*768

    tyler_posey_1280-960

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here