Így néznek ki napjainkban a Narnia sztárjai

5

Már majdnem tíz éve, hogy a mozik bemutatták C.S. Lewis világhírű regényéből készült Narnia Krónikái c. filmet, amit a nagy sikerre való tekintettel aztán még több követett. Ebben a különösen kedves történetben négy testvér jutott át a szekrényen keresztül egy különleges világba, ahol nem várt kalandok érték őket. Á, de mit magyarázok itt Nektek, biztos vagyok benne, hogy mindannyian láttátok már legalább az első részt.

Anno nagy őrület alakult ki a filmek, és persze a színészek körül is. Szentül hittem, hogy mindannyian befutott és nagy sztárok lesznek majd, az pedig anno meg sem fordult a fejemben, hogy akkor lesznek majd a karrierjük csúcsán. Alább megnézhetitek, miként festenek ma a filmek egykori sztárjai, és pár szóban megtudhatod azt is, hol láthatod őket mostanság.

02-sor

WILLIAM MOOSELEY

william-mooseley

Szőke frizurája és megnyerő mosolya alapján annak idején tinisztárrá lett az ifjú William, aki Peter eljátszásáért több díjat is bezsebelt. A Narnia filmeken túl szerepelt még pár mozifilmben de egyik sem aratott nagy sikert. 2012-ben fordult a TV felé, az első The Selection (Párválasztó) pilotban alakította volna Aspent, de mint tudjuk nem kapott zöld utat a show. Nemrég azonban rámosolygott a szerencse, az E! The Royals sorozatában ő lesz a brit trónörökös.

02-sor

ANNA POPEWELL

anna-popewell

A most 25 éves Anna már kisgyerekként is keresett színész volt, több filmben is szerepelt már. A Narnia forgatásai közben színházban láthatták őt, többek közt Lady Macbeth-et is eljátszotta, és Wendlát a Tavaszébredésben. A színház mellett tanult is, méghozzá irodalmat hallgatott a Magdalen egyetemen. Tavaly megkapta a Reign c. sorozat egyik főbb szerepét, ő alakítja Lolát, a skót királynő, Mary legjobb barátnőjét. Kezeket fel, ki ismerte fel benne a Narnia egykori Susanjét?

02-sor

GEORGIE HENLEY

georgie-henley

A most 19 éves Georgie Henleyt a szülei okosan terelték, és a Narnia forgatásai mellett nem is hagyták, hogy más filmben szerepeljen. Színházban viszont játszhatott, de amúgy még mindig tanul, jelenleg egy előkelő Cambridge-i egyetemen, emellett jóékonykodik is, az SOS Gyermekfalvakban. Tavaly tűnt fel új filmszerepben, a Perfect Sisters-ben ő volt az egyik főhős. A tinisztárságból pedig neki is bőven kijutott, a Narniában látott alakítását öt díjjal, és tucatnyi jelöléssel jutalmazták.

02-sor

SKANDAR KEYNES

skandar-keynes

A Narnia gyereksztárjai közül ő az egyetlen, aki úgymond eltűnt a nyilvánosság elől, és az utolsó Narnia film óta nem vállal forgatásokat. Remélhetőleg nem az tántorította el, hogy nem kapta meg a Nancy McPhee főszerepét még gyerekként. Magánéletéről annyit tudni, hogy rajong az Arsenal focicsapatért, és ő is Cambridge-ben tanul, méghozzá olyan jól, hogy felkerült a “16 kivételes és impresszív Cambridge-i tanuló” közé, ami hatalmas elismerésnek számít. A srác most 22 éves.

4902 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. William Moseley. El lett írva a vezetékneve (: Amugy örülök, hogy írtál róluk bejegyzést. Skandar azért tűnt el úgymond, mert a tanulásra fókuszált. Idén végzett és már kapott is egy filmszerepet (:

  2. Azt tudtátok, hogy Skandar és Georgie már kb. 4 éve egy párt alkotnak? Egyem meg őket :)

Leave A Reply