Pilotkritika: The Flash – Az Arrow spinoff

5

the-flash-02Az amerikai csatornák mindig elküldik a nagyobb angol nyelvű portáloknak az új sorozataik pilotját. Általában díszcsomagolásban megy, nagyon menő lehet ilyeneket kapni. Az egyik jó fej újságíró megosztotta ezt az anyagot a nagyérdeművel (persze anonim módon), így hónapokkal a tévés premier előtt már meg is nézhetjük, hogyan is fest majd Grant Gustin sorozata a képernyőn. Először is, figyelmeztetek mindenkit, hogy óvatosan essen neki a pilotnak. Azért mondom, mert addiktív az anyag, és az 1×02 csak október 14-én kerül a CW képernyőjére, tehát jópár hónapos várakozás elé néz az, aki enged a kíváncsiságnak, és megtekinti a The Flash első részét. Ahogy látjátok, én nem bírtam ki, és megnéztem. Komolyan mondom, hogy addiktív, mert szívesen nézném rögtön a folytatást, de a minőségét tekintve elég kétesnek ítélem az anyagot. Nem mondom, hogy rossz, de azt sem, hogy kiváló. Valahol a kettő közt rekedt a pilot, de leginkább a „láttam én ezt már valahol” érzés kering bennem, ami önmagában nem jó.

Ahogy azt tudjuk, Barry Allen karaktere az Arrow-ban mutatkozott be, így némi sejtésünk lehet arról, mivel is találkozhatunk az új sorozatban. Így, a látottak alapján elmondhatom, hogy a The Flash nem más, mint az Arrow és a Smallville szerelemgyermeke. Saccperkábé ugyanazzal a felállással operál, mint a CW másik két sikersorozata. A történet szerint egy robbanás történt egy laborban, ami miatt bizonyos emberek különös képességekre tettek szert. Barry Allen az egyikük, aki olyan gyorsan fut, mint a villám. Összeáll a labor egykori dolgozóival, hogy afféle őrangyalként védelmezve a városát megvédje azt azokból a sorstársaiktól, akik az erejüket rossz célra használják fel. A pilotban például egy, a semmiből viharokat kreáló bankrabló volt a heti-gonosz. Ez nagyon Smallville feelinget kölcsönöz a The Flash-nek, ott is ugyanez a felállás működött, csak a vihar helyett a meteoritdarabok okoztak fennakadásokat. Az Arrow szálat erősíti az együttműködés a rendőrséggel, plusz Barry karaktere, mint magányos hős, akinek van pár segítője, és ahogy látom ide is beszuszakolták a „tiltott emberbe vagyok szerelmes, ajj, most mi lesz” dolgot. Sőt, akárcsak Olivernek, így Barrynek is van egy családi motivációja az igazság eléréséhez. Míg anno Oliver az apja becsületét helyreállítandó kezdte el a Törvényenkívüli üzelmet, addig Barry szintén az apja miatt csinálja az egészet, hogy kihozza őt a sittről. És pont ez a The Flash legnagyobb problémája. Ezt már láttuk valahol. Persze, bízom én a kreátorban, Greg Berlanti jó arc, és előbb-utóbb remélem képes lesz egyedi hangvételt kölcsönöznie a shownak.

grant-gustin-the-flash

A karakterek úgy-ahogy kárpótoltak ám, mert a legtöbben szimpatikusak voltak. Egyedül Cisco az, akit leütnék egy péklapáttal. A legtöbb sorozatba elhelyeznek egy ilyen tipikus „vicces vagyok, jó beszólásaim vannak, röhögj rajtam vazze, azé írtak bele” karaktert, akiket a legtöbb esetben nem csípek. Abban meg már most biztos vagyok, hogy hosszútávon nagyon nehéz lesz elviselni ezt a csókát. A többiek viszont teljesen rendben voltak. Grant Gustin annyira megérdemelt már egy saját sorozatot. Azon túl, hogy mennyire helyes, még mindig imádom a humorát, plusz szerintem színésznek sem utolsó. Barry amúgy szimpatikus lett, és a háttértörténete is érdekesebb egy fokkal, mint amilyenre saccoltam a leírás alapján. Úgy érzem képes lesz elvinni a hátán a showt. A nők közül Danielle Panabaker szereplésének örülök még nagyon, az meg már most neonlámpákkal kivilágított tény, hogy Caitlin és Barry összejönnek, de persze csak pár évaddal később, hadd együk addig a kefét. Ami a technikai kivitelezést illeti, nekem semmi problémám nem volt a CGI effektekkel, bár, én már többször leírtam nektek azt is, hogy nincsenek olyan hujj de nagy igényeim sem. Persze a gagyi azért feltűnik. Mindent összevetve ez egy tisztességes pilot volt, amiből egy addiktív sorozat lesz, amit örömmel nézek majd, csak annyira ott lesz bennem az „ezt láttam már valahol” érzés. A kérdés csak, az, hogy meddig. Ez már csak az írók kreativitásán múlik.

Értékelés: 8/10
A Smallville és a Zöld íjász nézői ezt is szeretni fogják, a Grant Gustin fanoknak meg nagyon ajánlom.

the-flash-03

2655 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. Hát erre nem tudom mit mondjak Tibi. Szerintem egy kiszivárgott Pilotról kritikát írni nem fair.
    A “kedves” újságíró meg egyáltalán nem volt jófej, sőt! Ha az én sorozatommal csinálta volna ezt valaki, hát biztosan gondoskodtam volna róla, hogy kirúgják. Nem hiszem, hogy ingyen osztotta meg a nagyérdeművel és nem is jó szándékkal.
    Nem tudom érzékelted-e, hogy a rész kiszivárgása valószínűleg azt jelenti, hogy majd a nézettségi adatok a béka feneke alatt lesznek. És ez jót tesz a sorozatnak? Nem.
    Úgy tudom szereted Grant Gustint, de szerintem ha tényleg szeretnéd őt, akkor nem nézted volna meg a Pilotot. Vagy ennyire tiszteled őt és a munkásságát? Gondolom sokat dolgoztak azzal, hogy jó legyen az egész sorozat – na meg főleg az első rész – és azzal, hogy valaki ezt megosztotta idő előtt a közönséggel nem hogy használt, inkább nagyon, de nagyon ártott a sorozatnak.
    És hogy te ezt még reklámozod is… hát ezt nem vártam.

    • Mielőtt nekem esel, egy gyors kérdés: szoktad követni a tévés nézettségi híreket? Valószínűleg nem, mert akkor tudnád, hogy egy sorozatnak igenis jót tesz, ha kiszivárog a netre az első része :) A legjobb példa a New Girl, ami több éves FOX nézettségi rekordott döntött a Pilotjával, holott a neten fent volt már hetekkel azelőtt. Ugyanígy járt a Revenge is, szintén rekordokat döntött a pilot tévés sugárzása, pedig azt is láthattuk már előtte :) Sok ilyen példa van még. Amerikában másként működik a televíziós, és másmilyen az internetezési kultúra is. A torrent például ott nem is menő, az emberek inkább legális, fizetős úton nézik meg azt, amit akarnak. Nem is nagyon illegalizálnak torrentekkel. (Netflix előfizetés egy hónapra 9 dollár ~ 2.000 forint, és annyi mindent néz meg 1 kattintással, amennyit nem szégyell. Így minek töltögessen). Azzal meg, ha én írok a pilotról, vagy “reklámozom”, pláne nem fog csökkenni a nézettsége, mert ez egy magyar oldal, amit magyarok látogatnak, az amerikai nézettséget pedig az amerikai állampolgárok generálják. Hidd el nekem, ha rossz lesz a nézettsége a sorozatnak, az nem a kiszivárgott pilot miatt lesz, hanem mert nem kíváncsiak rá az emberek. Amúgy, sokszor a csatornák osszák meg önszántukból a pilotokat, nem is feltétlenül az újságírók. Ők is tudják mekkora reklám ez :)

      Ami pedig a kritizálást illeti, ez egy bővített verzió. Amit leadnak a tévében, az ettől még rövidebb is lesz, pár jelenetet ki is vágnak majd. Aztán maximum a CGI-n fognak dolgozni, de jobbára még azon sem. Szóval, ez így is teljes élmény, sőt.

      Szóval, arra kérlek, hogy legközelebb, mielőtt vádaskodni jössz, bizonyosodj meg előtte a tényekről. Köszönöm.

  2. Nagy a kísértés, de mivel sokat kell majd várni a második epizódra, ezért lehet megvárom a hivatalos premiert.

  3. Kiszivárogtatták..megtörtént… miért is mi lennénk a hibásak azért, mert megnézzük?? Kapja meg jogos büntetését a kár okozója és ennyi.. Ezzel nem ront senki a sorozat nézettségén, hogy már látta az első részt.. Ha jó akkor a többit úgy is nézni fogja.. és amúgy is, mi magyarok neten nézünk sorozatokat, mivel itthon még hónapokat, lehet, hogy éveket kellene várnunk arra, hogy jogilag tiszta körülmények között nézhessünk bármilyen külföldi sorozatot.

    A részről annyit, hogy kíváncsi leszek mivé forrja ki magát, mert igazad van Tibi, tényleg ott van ez a ” ezt láttam már valahol” érzés.

Leave A Reply