Budapest Pride: Ami inkább árt, mint használ

    42
    Oszd meg!

    Minden júniusban megkapom a kérdést: mit gondolok a Budapest Pride-ról? Felvonulok én is? Ezt a bejegyzést elsősorban azért írom meg, hogy eltehessem az utókornak. Egyszerűbb lesz egy linket megadni arról, mit gondolok, mint folyton elmondani ugyanazt, csak rövidebben.

    Akik rendszeresen olvassák a blogot, azok előtt nem titok, hogy én is azon közösségbe tartozom, akinek a jogaiért vonulnak fel minden évben. Nekem ezzel nincs problémám, sőt, igazából sosem volt. Számomra ez a természetes, a környezetem pedig elfogad olyannak, amilyen vagyok. Mégsem szeretem a Június elejei időszakot. Ilyenkor minden a Pride-ról és a melegekről szól. Sokszor még nekem is sok. Nem kerülöm tovább a forró kását, leírom feketén-fehéren: nem értek egyet a Pride-dal. A módszerrel. Emiatt nem is vonulok fel.

    pride-02

    Maga a cél, miszerint küzdenünk kell az egyenlőségért, és az egyenlő jogokért egy olyan eszme, amiben én is hiszek. Amiért a magam szerény eszközeivel teszek is. Viszont a Pride, mint “eszköz”, úgy érzem nem megfelelő.. Nem az lenne a lényeg, hogy a társadalom azt lássa, „mi” is ugyanolyanok vagyunk, mint mindenki más? Azzal, ha egy napra „megbénítjuk” a fővárost és előtte egy héten a csapból is „mi” folyunk, pont az ellenkezőjét érjük el.

    A Pride-nak van egy olyan hátsó üzenete is, hogy legyünk büszkék, és vállaljuk fel önmagunkat. Önmagában ez is szép üzenet. De… miért legyek büszke arra, hogy meleg vagyok? Számomra ez természetes állapot, a heteró sem büszke az identitására. Akkor én miért legyek az? Persze, tudom, ezzel kifordítom azt a logikát, amiről a „meleg büszkeség” eszménye szól, de… igazából nem érdekel. Nem leszek büszke arra, ami számomra természetes. Ennyi erővel amiatt is felvonulhatnék, mert van két szemem és egy orrom.

    A leginkább a Pride-ban azt nem csípem, hogy ilyenkor valahogy sokkal rosszabb melegnek lennem. Egy kalap alá vesznek azokkal, akik felvonulnak, ennek pedig nem örülök. Nem mintha a felvonulók rosszat tennének. Ha így gondolnám, nem közöltem volna le az oldalon Dani és Zsanie élménybeszámolóját. Csak egyszerűen én nem értek egyet a felvonulással. Meg azt sem szeretem, hogy ilyenkor a csapból is “mi” folyunk. Az egyenlő jogokat és az elfogadást más módszerekkel kellene elérni. Példamutatással, személyes tapasztalatokkal. Ez az, ami jobban hat az emberekre, pláne a magyarokra.

    pride-01

    (A kép forrása a Hielth Calling weboldal. Nem engem ábrázol a fotó :))

    Hadd meséljek el egy történetet. A szemben lakó szomszédunk egy idős néni volt. Néha segítettem neki felvinni a boltban vásárolt cuccát, és elbeszélgettem vele a postaládánál. A másik szomszédlány megkérdezte, miért beszélgetek azzal a homofób banyával. Erre azt kérdeztem, miért ne. Nem a szexuális orientációmról volt szó, hanem az időjárásról, a kenyér áráról és arról a remek receptről, amit megosztott velem és így csináltam isteni pörköltet. Egyik nap ez a néni meglátott engem az ajtó előtt egy eléggé félreértelmezhetetlen helyzetben. (Ismeritek ezt, amikor elbúcsúzol a lakásban, de az ajtónál jár még az a két puszi:)) Legközelebb két nappal később találkoztam a nénivel, szokás szerint cipelte fel a piacról a cuccait. Nem köszöntem, csak kivettem a kezéből a szatyrot, előtte felértem, leraktam az ajtaja elé, és be akartam menni az albérletembe. Nem akartam beszélgetni vele. Úgy voltam vele, neki kellemetlen lenne a dolog, mégiscsak öreg, az idősek meg nem változnak. Mire felért a lépcsőn még idejében elkapott, és akkor először behívott magához. Csinált nekem meleg kakaót (isteni volt), és mesélt magáról, a gyerekkoráról, az életéről. Pár hónappal később el kellett költöznie, de mielőtt elment volna, addig nem tágított, míg el nem fogadtam a mikrohullámú sütőjét (nekem akkoriban nem volt). Azóta is szeretettel gondolok rá. Remélem, hogy ő is én rám.

    Szóval, én száz százalékig abban hiszek, hogy a személyes példával lehet a legjobban elérni a változást. Azzal, ha a heteroszexuálisok azt látják, mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők. Nem pedofilok, nem szexőrültek, nem betegek. Ezeket pedig akkor fogják tapasztalni, ha megmutatjuk nekik. És ezt nem azzal kellene, hogy a rendőrök kíséretével, hőbörgők bekiabálásával felvonulunk, és büszkén hirdetjük azt, ami természetes. Én ezt gondolom. Persze lehet, hogy egyszer el kellene mennem egy Pride-ra, hogy jobban lássam mi folyik itt. Ki tudja, talán el fogok. De az nem most lesz. Mert nálunk a Felvonulás nem azt jelenti, mint külföldön. Itthon inkább csak árt. Méghozzá nagyon.

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here