A Londoni Pride – Zsanie vendégírása

1

Zsanie tollából már több vendégcikket olvashattatok. Például Taylor Swift koncertjéről, a The Hillywood Show-ról és a Megan & Liz formációról. (Az összes írását itt találjátok meg). Zsanie most a Londoni Pride-on járt, és erről küldött egy vendégírást, képekkel felturbózva. Íme!

01-sor

Pride in London – Ahol mindenki vidám, nevetgél, színes maskarákba öltözik, énekel, jól érzi magát, és elfogadja egymást.

Írta: Zsanie

Mivel utolsó hétvégémet töltöm Londonban, így gondoltam elmegyek még egyszer a Trafalgar térre. Csak mikor odaértem, már akkor láttam, hogy most is le van zárva valami rendezvény miatt, és mikor rájöttem, hogy ez nem más, mint a Pride in London, akkor megörültem. Igazság szerint még hetekkel ezelőtt láttam, hogy lesz, és gondolkoztam rajta, hogy elmegyek, de őszintén szólva teljesen megfeledkeztem róla. De így, hogy a Véletlen odasodort, még szép, hogy maradnom kellett.

london-pride-01

Sajnos körülbelül csak egy órát voltunk csak ott, eléggé a végén érkeztünk. Ahogy közeledtünk a tér felé, már ki lehetett találni, hogy mi is történik, ugyanis a hely közelében sokfelé ültek kisebb csapatok szívásványos zászlókkal.
Az elkerített részre csak ellenőrzés után lehetett bemenni – ez minden rendezvénynél így van amúgy -, odabent pedig aztán tényleg mindent lehetett látni. Színes zászlók tömege, kalapok, virágkoszorúk, maskarák, arcra festett szivárványok, mindenféle feliratok táblákon. Sok fiatal volt, de idősebbeket is lehetett találni, illetve sok heterót is, akik szimplán kíváncsiságból, támogatásuk jeléül jöttek el.

Mivel eléggé a végén érkeztünk, így csak két előadást láttunk. Az első egy hölgy volt két háttértáncossal, és saját Joker című számát adta elő, majd következett egy másik hölgy, akit egy srác kísért gitáron. Mindkettőnek nagyon jó hangja volt. Az utóbbi lány Tiao Cruz Dynamite feldolgozásával zárta a rendezvényt, amit persze az egész közönség énekelt. „I wanna celebrate and live my life.

london-pride-03

Amikor véget ért a rendezvény mindenki szállingózni kezdett haza, ekkor hallottam egy kisebb összetűzést. Egy csapat tízen/huszonéves lány vitatkozott egy férfivel. Nem tudom, hogy mit mondhatott vagy tehetett a férfi, de a lány ezt kiabálta neki „Stop judging people. It’s disgusting.” („Hagyd abba az emberek elítélését. Ez undorító”)
Ez után a lányok igen felzaklatott állapotban hagyták ott a férfit, miközben eléggé káromkodtak.

Összességében csak ennyi vitát hallottam az egész rendezvény során. Máskülönben mindenki békében, egyetértésben, nyugalomban bulizott. Jó volt látni, hogy ez a sok különböző ember mennyire megérti és támogatja egymást, és ha már pride, igen, én is büszke voltam magamra, hogy ha csak egy icipicit is, de részese lehettem a rendezvénynek.

Írta: Zsanie

1160 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



1 hozzászólás

Leave A Reply