Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Faking It: Szuper lett az első évad

Faking It: Szuper lett az első évad

5
Oszd meg!

A Faking It első része azon kevés pilot közé tartozik, amit annak idején 10/10-esre értékeltem. Mikor pár napja elkezdtem darálni a sorozat első évadát, kicsit tartottam is attól, hogy a nagyon ütős kezdés után mennyire lehet izgalmas a folytatást. A harmadik résznél kicsit rezgett ugyan a léc, és nem éreztem benne azt a potenciált, mint a kezdet-kezdetén, de aztán a negyedik epizódtól úgy beindult az egész, hogy öröm volt nézni. Hangulatilag leginkább az Awkward jut róla az eszembe, de ez nem azt jelenti, hogy szolgai másolat lenne, csupán a hangulatát valahol megegyezőnek érzem. (Ha valaki csípi a Kínost, annak ez is tetszeni fog). A sztori jól pörgött tovább, a pilotban felvázolt vonalon haladtak, hogy aztán az évad végére létrejöjjön az a bizonyos szerelmi háromszög, aminek a meglétéről mindenki tud, de végül mégsem. És pont ettől volt jó.

faking-it-02

Ami a leszbikus szálat illeti, na az volt az a rész, ahol egyetértően bólogattam. Gondolok itt elsősorban arra, hogy mennyire üdítően kezelték az egészet. A „leszbikusnak lenni menő” felkiáltás is hamar elszállt, és előjöttek azok a problémák, amiket igazán vártam. Nagyon szerettem Amy anyjának a reakcióját, és a nő azt követő tetteit. Míg az iskolában a teljes toleranciát ábrázolták, addig Amy otthonában valami mást, ami ugyan nem teljes elutasítás, és nem is elfogadás, hanem a kettő között. Pont ez a legreálisabb rész, ahogy nem csak a szülő, hanem a „gyerek” is küzd önmagával, az érzéseivel. Remélem a folytatásban ezt a szálat még jobban kiemelik. Amy amúgy is nagyon szimpatikus lett a számomra, egyedi és szerethető karakternek érzem. Nagyon jól bemutatták az írók azt is, hogy milyen nehéz egy tininek önmagát elfogadnia, de az igazi jóság a Karmával való mély barátsága volt. Az írók merészek voltak, mert sokszor én sem tudtam, hogy most mi van, Karma tényleg csak barátnőnek tartja Amyt, vagy annál többnek is. Végig adott a bizonytalanság, ez pedig izgalmassá teszi a történetet.

faking-it-01

Szerencsére a többi főszereplőt is ügyesen alkották meg. Ahogy azt sejtettem, Lauren lett a kedvencem, különösen amikor Shane-nel voltak közös jelenetei, és vetekedett a sráccal. A beszólásai meg hatalmasak, különösen amikor azt ecsetelte, hogy ő nem a melegeket utálja, hanem Shanet. Ez pedig társadalomkritikailag is fontos dolog. Ma is él bennünk az a kép, miszerint ha valaki utál egy romát, akkor az összes romát utálja, pedig az is lehet, hogy Oláh Hoszé Ármándó egyszerűen csak szemét, az illető pedig csak őt utálja, nem pedig minden romát. Itt is ez történt, Lauren csak Shanet nem kedveli. De érzem én, hogy ez hamarosan változni fog, és az övék lehet az egyik legütősebb barátság. Addig is örülök a Shane & Liam barátságnak, amit egyszerűen imádok. Amikor elmentek a melegbárba, hogy felszedjenek egy helyes srácot és egy vigasztalásra vágyó csajt, szó szerint sírva röhögtem. Olyan jó látni, ha nem csak női baráttal mernek ábrázolni egy meleg srácot, hanem bemutatják azt is, hogy létezhet barátság heteró fiú és meleg srác között is. Liamnek pedig pont ez a legszerethetőbb oldala, amikor Shane-nel van. Azt pedig annyira sajnálom, hogy nem sok pillanatot kapott az évad során Shane, de remélhetőleg a folytatásban ez megváltozik.

faking-it-03

Nem sok szó esett eddig Karma és Liam kettőséről. A kémia nagyon erős köztük, Gregg Sulkin hihetetlenül dögös pasivá érett. Kevés az a szerelmi háromszög, ami meg tud fogni, de az itt felvázolt nagyon bejött nekem. Amúgy, az egész évad csak nyolc részes volt, ha azt nézzük egy film hossza az egész, mégis, sikerült mind az öt fő karaktert elmélyíteni és jól ábrázolni. Liam titka például elképesztő, ahogyan az is, miként változott meg Karma kapcsolata a szüleivel. Itt szemmel láthatólag olyan írók dolgoznak, akiknek jól megy a karakterizáció, ezért pedig jár a pacsi. A dialógusok néhol már kevésbé működtek, néha nem úgy beszéltek, mint a tinik, hanem mint a harmincasok, de mégis, annyira elkapott a feeling, a jól eltalált humor és a szimpatikus karakterek iránt érzett szeretet, hogy a gyengeségekkel nem is nagyon foglalkoztam.

Értékelés: 9/10
Egy erős kilencesre értékelem a teljes évadot, aminek a megtekintését tényleg mindenkinek ajánlom. Nem hosszú, kábé annyi, mint egy film, de attól talán szórakoztatóbb. Meleg erotika nincs benne, inkább a lányok csókolóztak, de az meg úgysem zavarja a többséget, úgyhogy tényleg bárki belenézhet, olyan tizenkét éves kor felett. Szerencsénkre pedig az MTV berendelte a folytatást, 2015. január 9-én érkezik a tíz részes második évad.

5450 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

5 Hozzászólások

  1. Szia, nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy azt az információt, mely szerint 2015. január 9.-én érkezik a folytatás, azt hol olvastad? Mert én kerestem mindenhol, de nem találtam.

    • A wikipédián láttam, de végül is, az nem a legmegbízhatóbb forrás. Bízzunk benne, hogy hamarabb képernyőre kerül :)

  2. Szia/sziasztok!
    Lehet hogy én értem félre a wikipédiát (mert más oldalakon én is 2015-öt olvastam) de ezt írta: MTV announced a ten episode second season set to premiere on September 23, 2014. nem tudom melyik a helyes időpont de várom már a folytatást. :)

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here