Az ének iskolája: A második évad is döbbenetesen jó

10

Ezen a héten sajnos véget ér Az ének iskolája, ami továbbra is az ultimate kedvenc műsorom a magyar televíziózásból. A második évad talán még jobb is, mint az első volt, és ez leginkább azért, mert a tanárok már igazán hozzászoktak a kamerákhoz, a szerepléshez, és egyre inkább generálják ők is a show. Amúgy meg, annyira adott a családias feeling, hogy az hihetetlen. Szerintem mostanra mindenkinek elmúlt a „csak kihasználják a gyerekeket” félelme, hiszen itt tényleg tehetséggondozás zajlik, ráadásul nem is akármilyen. A többszörös zenekari próbák és előadások során megtanítják a gyerkőcöket hogyan kell élőben, zenekari kísérettel jót produkálni, a nevelőtanárok a színpadi képük fejlesztésében és a hangok szebbé varázsolásában segít, utóbbiban részt vesznek az énektanárok is. Egy szó, mint száz, itt tényleg tehetséggondozás folyik, és meg is nyugodtam, mert a bulvár nem falta fel a gyerekeket, noha lett volna rá lehetőségük, hiszen akadnak a múltjukban rejlő címlapsztorik, amiket mégsem írtak meg. És ez így van jól. Mert itt az a lényeg, hogy tanuljanak, fejlődjenek és mutassák meg a tudásuk legjavát, ami sikerül is.

az_enek_iskolaja_tanarok

A tanárok közül a legtöbbre talán Hajós Andrást tartom. Ő az, aki konstruktív kritikákat adva igazán a fejlődésre ösztönzi a gyerekeket, míg a többiek inkább a jól hangzó „légy magabiztosabb, sugározz jókedvet” típusú kommentekkel jönnek elő. De a háttérben maximálisan támogatóak, és olyan kapcsolatokat ápolnak a saját diákjaikkal, ami csodálatos. Szulák Andreát például meg kell zabálni, amikor Józsikával van. Mégis, legjobban Hajós András az, aki elnyerte a maximális tiszteletem, és tulajdonképpen ő az, aki miatt a műsorra igazán rá lehet lőni a tehetséggondozó jelleget. Ami Friderkuszt illeti, hát én imádom a pasit. Néha olyan beszólásai vannak, hogy az hihetetlen, amikor pedig dalra fakadt és Kiarával énekelt, hát ott sírva röhögtem. Friderikusz mögött ott áll a magas szintű szakmai rutin, de mégis, alázattal és jó humorral kezeli az egész műsort. És ez tök jó. Nem is igazán tudok elképzelni tőle jobb műsorvezetőt Az ének iskolájához. Ó, és ideje lenne már visszahozni a Gyerekszájat is. Az ének iskolája háttere tehát remekül van felépítve, a Tv2-hoz szokatlan a produkció minősége, a díszletek, a vágás, a koncepció terén. Érdemes a Keshet-tel való együttműködés.

az_enek_iskolaja_radics_kiraly_friderikusz

A mostani gyerekek is nagyon tehetségesek ám. Öröm látni milyen jól énekelnek, és mennyit fejlődtek hétről-hétre. A „felhozatal” pedig sokkal minőségibb, mint akár egy X-Faktor esetében. Egyszerűen jobbak ezek a gyerekek, mint a felnőttek egy része, ez pedig valami hihetetlen. Olyan tisztán, lendületesen és érzelmekkel telve énekelnek, ami láttán és hallatán nehéz elhinnem, hogy ők még csak gyerekek, nem pedig kész, felnőtt előadóművészek. Csak egy a gond, hiányoznak a tavalyi srácok, ezért is örülök, hogy a fináléban együtt énekelnek majd a legjobb hattal. Elárulom ám, hogy kedvenceim is vannak. Legjobb Radics Jani, Mata Ricsi és Tóth Kiara győzelméért drukkolok. Ha közülük kerülne ki az osztályelső, nagyon örülnék neki. Mindhármuknak imádom a hangszínét, és azt,a hogyan énekelnek. Kiara nagyon profi, nagy jövőt látok előtte, Janiban azt a mosolygós, jókedvű énjét csípem, Caramel dalát pedig őrült jól tolta el, meg igazából a többit is, amit énekelt. Király Lindával nagyon odacsaptak. Mata Ricsi pedig már az első pillanatban belopta magát a szívembe. A másik három „döntőst” is csípem, és mivel itt mindenki tehetséges, nem lehet rosszul dönteni, de azért örülnék, ha a három kis kedvencem közül kerülne ki az osztályelső. Ami pedig a már kiesett kisdiákokat illeti, nagyon bízom benne, hogy beáll egy menedzser a Sara – Rita – Lídia által létrehozott Single Ladies-trió mögé, mert igazán látok bennük lehetőséget, és piac is lenne a számukra. Ha jól menő menedzser lennék, tuti „lecsapnék” rájuk. Akit pedig még külön meg kell említenem, az Karcagi Józsika. Cukipofa az a srác, és olyan szépen énekel, nem is értem miért nem került be a top hatba.

A héten tehát véget ér a műsor, jövő héten érkezik ám még egy kritika, csak ezek a gondolatok már régóta kikívánkoztak belőlem.

az_enek_iskolaja_friderikusz

1319 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



10 hozzászólás

  1. Bár alapvetően pozitívak a gondolataim, nekem sok az, hogy ez kifejezetten egy hátrányos helyzetű gyerekeket felvonultató műsor. Valamikor el is szólta magát Friderikusz, egy ilyen jellegű pályázatra utalva. Persze mindegy, mert ettől nem lesz rosszabb a műsor, de nem reális és nem életszerű a hátrányos körülmények közül érkező és/vagy cigány gyerekek aránya nagy összességében.

    Ami nekem nagyon tetszik viszont, az a pedagógia, ami benne van. És ebben – bármilyen döbbenetes és váratlan számomra – Hajós András az egyik legjobb, olyan kreatív ötletei vannak, hogy sokszor tényleg csak pislogok. Tetszett, ahogyan oldotta Rózsa Rita szorongását, vagy ahogy megpróbálta lebeszélni Kennedy Veronikát az értelmetlen fogyózásról. A másik Szulák Andrea, aki véleményem szerint nagyon értékes és látványos munkát végez többek között azzal a Mata Ricsivel, akiről a legelején megtudhattuk, milyen sokszor látogatja az igazgatói irodát és sajnos nem a sikerei miatt. Pontosan tudom, hogy egy ilyen kölyöknek mit jelent az, hogy abban, amiben sikeres, megerősítik, így javul az önértékelése és nem lesz szüksége azokra a dolgokra, amelyek által eddig fel kívánta hívni magára a figyelmet.

    Sokszor irigykedek, mert ahogy Friderikusz is kifejtette, hogy mennyivel jobb az Ének iskolája egy államinál, sokszor elgondolkodtat, hogy kisebb csoportokban, egy gyerekre több időt szánva, jobb környezetben állami iskolákban, a tananyaggal kapcsolatban is sokkal-sokkal többet ki lehetne hozni a gyerekekből…

    Ami engem illet, imádom Malaczkó Annát, Mata Ricsit, Bordács Arnold és Tóth Kiara is nagyon szimpatikusak, de Sztojka Vanesszának szurkolok a verseny megnyeréséhez. Nagyon megérdemelné.

    • Én nagyon örülök annak, hogy ennyire színes a társaság, és hogy több a hátrányos helyzetű gyerek. Gondolj bele, egy Viviennek tudják fizetni az énekórákat, a szekszerű segítséget, míg egy szegényebb de tehetséges diáknak nem. Éppen emiatt engem az se zavarna, ha a következő szezonokban csak szegény gyerekek lennének. Örülnék is neki. Nagyon.

      Kiscsoportos bontásban mindig is jobban lehet tanulni, és haladni, csak állami iskolákban erre tényleg nincs lehetőség, meg kapacitás sem. Ami valahol érthető, csak akkor szomorú, ha emiatt egy-egy gyerekből nem tudják kihozni a maximumot.

      Vanessza kimaradt, őt is szeretem. Artúr és Vivien azok, akiknek valahogy nem drukkolok teljes szívből. De persze tehetségesek, csak hát, na.

      • Egyetértek Tibivel, nekem az is picit “visszatetsző”, amikor látom, hogy kik menetelnek egyre előbbre egy X-Faktorban vagy Megában – akik azért tanultak már énekelni, az meg nem két fillér. ..Így “könnyű” technikásan kivágni a magas cét.

        (Amúgy a Cometről nem lesz cikk? Érdekelne a véleményed:) )

        • Sok mindent el lehet érni önerőből, tehetséggel, önfejlesztéssel, de ha valamit professzionálisan akar csinálni az ember, ahhoz előbb-utóbb szakember segítségét kell kérnie. Akinek meg erre nem telik, hát az lemarad, vagy elveszti az álmát. Ezért is jó, ha látom, hogy ilyen helyen sok a kevésbé tehetős.

          (Kiosztották már a Cometet? A héten írok róla szerintem)

          • Tegnap volt a Comet, fent van a honlapjukon a videó is az egész cécóról:)

          • Annyira nem érdekel, hogy végignézzem :/ Nincs kedved írni róla? Vendégtollként, a neveddel együtt szívesen kirakom :)

  2. Én Arturnak és Janinak szurkolok. A többi gyerek is tehetséges de én Veronika és Józsika helyett Ritát és Sarat juttam volna be a középdöntőbe. Nagyon megszererettem ezt a müsort. Jövő héten láthatjuk a tavalyi gyerekeket is. Ezeket a gyereket biztosan fogjuk még látni valamikor egy tehetség kutatoban pl X-faktor.

Leave A Reply