Pilotkritika: Tényleg menő a Faking It

10

Leszbikusnak lenni menő dolog” – az MTV új komédiája, a Faking It a premier előtt tulajdonképpen ezzel reklámozta a sorozatot, a promóciós anyagokból, a leírásokból és persze a videókból is ez volt az, amire abszolút következtetni lehetett. Utóbbi sok embernek felkeltette a kíváncsiságát – így az enyémet is, de azt is tudom, hogy önmagában ennyi nem elég. Szerencsére a pilot bemutatta azt, hogy ez csupán reklámfogás, mert sokkal komplexebb és összetettebb dologról van itt szó, mintsem az, hogy „népszerű” leszbikusnak lenni. A sorozatban szereplő gimnázium egy nagyon toleráns hely, ami elfogad minden nemű másságot, annak a jellegétől függetlenül.

faking-it-01

Abban az álomgimiben nem közösítenek ki senkit, legyen az törpe, terhes lány vagy éppen meleg. És pont ez az, ami miatt az egész sorozat alapkoncepciója, miszerint „leszbikusnak lenni menő dolog” valamilyen szinten értelmet nyert. Ennek pedig nagyon örülök, mert a legfőbb félelmemet, miszerint hamis képet festenek mindenféle reális talaj biztosítása nélkül, no azokat totál elvetette a pilot. Az pedig, hogy létezik-e ilyen álomgimnázium, nos, azok után, hogy pár éve egy New Yorki gimi évkönyvébe „Az év legcukibb párja”-ként úgy került be két srác, hogy a végzősök voksolták ezt meg, nem is tartom elképzelhetetlennek a dolgot.

faking-it-03

A hosszúra nyúlt bevezető után ideje egy kicsit a sztoriról is beszélni. Amy és Karma jó barátnők, de nem túl népszerűek. Karma nagyon örülne, ha menő lehetne, bulizhatna, és kitörne abból a skatulyából, amibe az elmúlt évek zárták őt. Amikor Amy mostohatesója, a nagyon nem toleráns Lauren azt vágja a lányok képébe, hogy „Húzzatok vissza Leszbosz szigetére”, minden megváltozik Karma és Amy életében, ugyanis mindezt meghallja a suli legmenőbb sráca, a nyíltan meleg Shane. A fiúnak hála Karmát és Amyt jelölik Homecoming Bálkirálynőnek, Amy pedig Karma hosszas győzködésére belemegy, hogy eljátssza, ők bizony leszbikusok. A probléma meg akkor kezdődik el, amikor Amy tényleg úgy érzi, nem csak baráti érzéseket táplál Karma felé.

faking-it-04

Mondom én, hogy zseniális a felütés, a helyszín, a sztori a humorról pedig nem is beszélve. Ó, és azt mondtam már, hogy mennyire szerethetőek és egyediek a karakterek? Itt aztán tényleg nincs mibe belekötni, egy olyan pontja sem volt a húsz perces pilotnak, amit ne élveztem volna száz százalékosan. A legnagyobb félelmemet, miszerint hiteltelenné varázsolják az egészet szerencsére hamar elvetettem, így tényleg nem maradt más, mint az őszinte szórakozás. A karakterek ütősek, adott az eyecandy faktor a nagyon dögös Gregg Sulkin, és a „hú de cuki” Michael Willett személyében, ráadásul a lányokat is jól válogatták ki.

faking-it-05

Nagyon csípem ám a sorozat szókimondását is, még a kisípolások sem zavarnak, mert így még viccesebb az egész. Szerettem azt is, ahogy Liam megmagyarázta a csajnak, hogy barátság extrákkal, no para. Shane mellett a legnagyobb kedvencem Lauren, akinél annyira imádtam, ahogy idegbetegen üvöltötte, hogy más suliban ő lenne az istennő, és mindenki, aki „más”, az ő alattvalója. Volt ebben valami burkolt üzenet, miszerint ő a nem normális, és a „mások” a normálisak, ez pedig kifejezetten tetszett.

faking-it-07

Hm, nem is nagyon tudok már mit írni róla, hiszen a pilot csak húsz perces volt. A lényeg remélem átjött, azt pedig őszintén sajnálom, hogy csak nyolc epizódos berendelést kapott az első évad. A nézettség mindenesetre jó, simán megtartotta az Awkward felvezetését, ha pedig nem csökkennek a ráták, a második évad garantált. A rész végén levetítettek egy „trailer-féleséget” is, amiből még bizonyosabbá vált, hogy remek évad elé nézünk. Magyar felirat sajna nincs az első részhez, de bízzunk benne, hogy lesz, a magyar premier pedig szerintem csak idő kérdése.

faking-it-08

Értékelés: 10/10
Nem is tudnám máshogy. Ilyen egy tökéletes kezdés, a továbbiakban pedig az írókon múlik, hogy a jó alapból tovább tudnak-e minőségi formában dolgozni. Nagyon drukkolok nekik, mert ez nem csak egy szórakoztató sorozat, hanem mellette valami olyan is, amire szükség van a társadalmi mondanivalója miatt.

faking-it-06

4375 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok
Share.



10 hozzászólás

  1. 10-es nekem sem volt, de az évados promo nagyon tetszett a végén, és csak 8 rész szóval mindenképp végignézem.

  2. Szívesen megnézném a pilot epizódot, de csak szavakat értenék belőle és az nem valami jó úgy. Remélem lesz valaki olyan kedves, hogy készít hozzá magyar feliratot.

  3. Gregg Sulkin lenne a pasim, eszem ágába se lenne leszbikust játszani. :P :D
    Amúgy nekem is tetszett a pilot, maradok a továbbiakra is és köszönöm a felirat linkelést. ;)

Reply To Pp* Cancel Reply