Könyvkritika: Salla Simukka – Vérvörös (BTK)

0

vervorosA Vérvörös is tipikusan egy olyan könyv volt, amire rögtön felkaptam a fejem. Érdekes a téma, ráadásul Finnországban játszódik, ami miatt különösen kedves a szívemnek, hiszen egyre jobban érdeklődöm az európai filmgyártás és könyvipar iránt, mert teljesen más élményt nyújtanak, mint az amerikai társaik. A kiadó kommunikációjából számomra úgy tűnt, ez valamiféle Hófehérke és a hét törpe-féle “ferdítés” lesz, amolyan Alex Flinn-módra. Erre is készültem tehát fel, de a grimm mesés utalások erőltettek voltak, és abszolút nem vitték előre a sztorit. Sőt, meg merem kockáztatni azt is, hogy untattak. Tulajdonképpen semmi értelmét nem láttam, hogy belevigye a szerző a mesés vonalat. Kicsit olyan volt, mintha ezzel akarná eladni a könyvet, holott volt ám itt kakaó bőven.

A sztori hősnője Lumikki Andersson, a 17 éves gimnazista, aki egyedül él Finnországban, távol a családjától. Egy művészeti suliban tanul, olyan, mint egy árnyék, hiszen jobban kedvel egyedül lenni, mint rossz társaságban. Egy nap az iskolai sötétkamrában egy halom 100 euróst talál, végül rájön arra is, kihez tartozik a pénz. Iskolatársai, Tuuka, Kasper és Elisa bajba kerültek, és a lány segítségére szorulnak. Lumikki pedig igent mond, annak ellenére is, hogy az ügyben érintett nem csak a finn, hanem a hírhedt orosz drogmaffia is.

A sztori önmagában ütött, a leírások is élvezetesek voltak, csak maga a dráma és a rejtély szál volt az, amit gyengének éreztem. Tulajdonképpen a hősnő szemén keresztül, E/3 közeli narrálásban rajzolódott ki a szemeim előtt a történet nagy része. Igaz, más karakterek is kaptak nézőpontot, de jóval kevesebbet, mint a hősnő. Lumikki véletlenül keveredett bele az egészbe, számtalan lehetősége lett volna kiszállni, de nem tette. Amit megértenék, ha a barátairól lett volna szó, de onnantól kezdve, hogy majdnem megölték, még inkább maradni akart. Úgy érzem ez távol áll attól a személyiségtől, amivel Lumikkit felruházta a szerző. Pedig ez kulcsfontosságú dolog, hiszen tényleg kimaradhatott volna a balhéból, ehelyett szándékosan mászott egyre mélyebbre. Konkrétan amikor a kötet végén kacagva és báliruhában vonult teljes sminkben az oroszlán markába, ott végképp elvesztettem a fonalat. (Bár, ebben az elvesztésben az erőltetett, az adott szövegkörnyezettől teljesen elütő grimm mesei fordulatok is jelentős szerepet játszottak).

Ami még nagyon csípte a csőröm, az a könyv lezárása. Itt is úgy éreztem, mintha kitéptek volna harminc oldalt a könyvből, és nem adják oda, mert azt szeretnék, ha én képzelném el mi történt, miután Lumikki a hóba feküdt. De kérem, ilyet ne játsszunk, mert ez nem az olvasói képzelet elősegítése, hanem írói lustaság. Olybá tűnik, mintha egy dramaturgiai csavart nem tudott volna megoldani, így helyette egy elegánsnak szánt megoldással rám bízza, hogy majd én elképzelem helyette.

A történet tehát úgy érzem több sebből vérzett, mégsem mondhatom azt, hogy nem élveztem a könyv elolvasását. Imádtam a finn helyszínt, ahogyan bemutatta az ottani időjárást, az nagyon bejött. Istenien karakterizált a szerző, annyira érdekes szereplőket mutatott be, hogy ihaj. Leginkább Natália szála jött be, illetve Elisa apjáé. Tetszettek az egybefonódások, és tényleg érdekesek voltak önállóan is a karakterek. A leírások is szépek voltak, egyedül a dialógusokban ott maradt sok angol szöveg zavart, mert kiugrott a szövegből, és menőbbé akarta varázsolni a karaktert attól, amilyen. Lumikkiről fentebb már írtam, de meg kell jegyeznem, hogy amikor megismertem a múltját, konkrétan elaléltam. Annyira jól írta le azokat az érzéseket, amiket szerencsétlen átélt, és mindennek tudatában ha csak egy picikét is, de talán másként látom Lumikkit, mint amúgy. Annak is örülök, hogy megismertem még egy “tökös” hősnőt, azért pedig jár a megapacsi, hogy Lumikkit nem vakította el a szerelem. Abszolút nem hiányzott a könyvből a romantika, élvezetes volt végre olyat olvasni, ahol senki se akar belehalni a szerelembe. Ettől valahogy életszagúbb lett az egész. Akadtak ám szerethető WTF momentumok, és nagy meglepetések is, tehát ebből a szempontból sem volt rossz.

Értékelés: 6/10
Sajnálom, ettől jobbra nem tudom értékelni. Nálam ez tipikusan olyan “egynek elment” könyv, aminek bár élveztem az olvasását, de nem szállt meg az a bizonyos “rózsaszín köd”, hogy elfedje a hibáit. Azoknak viszont nagyon ajánlom a könyv megvásárlását, akik kedvelik a skandináv irodalmat, és azoknak is, akik szeretnének végre amerikain kívül mást is olvasni.

Salla Simukka – Vérvörös – Blogturné

2230 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply