close

tul.a.vegtelenenErre a könyvre tavaly ősszel figyeltem fel először. Elég volt rápillantanom a Túl a végtelenen borítójára, és elolvasnom a fülszöveget ahhoz, hogy tudjam, ez engem bizony érdekel. Fél évet csúszott ugyan a kiadása, de a könyvet elnézve megérte várni, ugyanis valami olyasmit kaptam, amit szerettem volna. Akadtak nagyon erős, és nagyon gyenge részei is, de összesítve hozta azt a színvonalat.

A történet kiindulópontja pár évtizeddel a mi időnk után kezdődik. Az emberek felfedeztek egy másik Földet, ahol elvileg biztonságos az élet. Megépül egy hatalmas, sziget-nagyságú űrhajó, ami 300 év alatt megteszi a Nap-Föld és a Centauri-Föld közti távolságot. A szakembereket egy különleges eljárással lefagyasztják, hogy aztán megérkezvén az úti céljukhoz szakértelmükkel tényleg élhetővé varázsolják a bolygót és elhárítsák az esetleges nehézségeket. A tizenéves Amy szülei A bárkára kerülnek, így a lányt is lefagyasztják. Évszázadok telnek el, mire Amyt kiolvasztják, ám rádöbben, hogy még a megérkezés előtt, a szülei pedig még pár évtizedig biztos le lesznek fagyasztva. A lány A bárkán egy különös társadalomba csöppen, az emberek viselkedését pedig nem tudja mire vélni. Megismeri Korost, A bárka leendő vezetőjét, a fiú és közte pedig hamar kialakul egyfajta vonzalom.

A könyvben az tetszett talán a legjobban, hogy meglepően sok stílust vegyített. Egyszerre volt romantikus “lány”regény, vérbeli sci-fi, és igazi, kőkemény disztópia. Utóbbi volt a legjobban kiépítve, egyszerűen imádtam a hajó társadalmi felépítését. Olyan nagyon jól és ütősen meg volt minden magyarázva, amit imádtam olvasni. Alig várom már, hogy megjelenjen a könyv és megvegyék a barátaim, mert ez tipikusan olyan regény, amiről nagyon sokat, és nagyon jól lehet vitázni. Gondolok itt leginkább Ősfőnek, a hajó vezetőjének a döntéseire. Nem is tudom igazából eldönteni, hogy kinek volt igaza a legfőbb kérdésekben. A könyv lezárását kicsit idillikusnak is ítélem meg, de a folytatás szempontjából a lehető legjobb dolgot lépte meg a szerző. Visszatérve a disztópikus elemekre, tényleg annyira sokszínű és lényegre törő volt a világ ábrázolása, amit nem győzök csodálni. Olyan remek megoldásokkal élt a szerző, amiért jár a hatalmas pacsi. A technikai vívmányok, az emberekkel való bánásmód, Ősfő kormányzási stílusa annyi aprólékos, önmagában talán jelentéktelen, de az összképet nézve fontos nüansszal volt tele, aminek a kitalálása, és maga a megvalósítás nem lehetett egyszerű. Ezért is élveztem annyira a könyv olvasását, mert ledöbbentett a szöveg. Szívesen kifejteném bővebben is mik voltak azok, de azt hiszem lelőnék vele sok spoilert, azt pedig nem szeretném.

Másrészről viszont el is szomorított a könyv, mert sokkal több, és sokkal jobb is lehetett volna attól, ami végül a kezeim közé került. Értem én, hogy nagyon menő a váltott e/1, és tegyük hozzá, okkal az, mert ha jól meg tudják írni, akkor ez egy nagyon üde mód a történet sokrétű bemutatására. Pozitív példának adott Shannon Messenger: Vihar szeli ketté, és Simone Elkeles: Tökéletes kémia c. könyve. Mindkettőben istenien megírták a váltott e/1-et. Akárhol nyitom ki a könyvet, pontosan tudom melyik karakter gondolataiba látok bele. A Túl a végtelenen esetében erre viszont sajnos nem került sor. Koros és Amy egyformán beszéltek, káromkodtak, gondolkodtak… Nem két hang szólt, hanem csupán egy, amit még annyival sem árnyalt a szerző, hogy csak az egyik karakter káromkodott, mert mindketten osztották a szitokszókat rendesen. Ez pedig, hogy csak egy hang volt nagyon nagy kihagyott ziccer. Amy a Földön született és nevelkedett több száz éve, Koros pedig egy űrhajón, az űr “kellős közepén”. Teljesen más közeg hatott rájuk, így érthető lett volna, ha másként beszélnek. Oké, a szerző utalt arra, hogy Amy akcentussal hallja az embereket, de ez akkor sem az, amit én beszélek. Egyszerűen egybefolyt a két hang, és ez egy olyan dolog, aminek nem szabad előfordulnia, ha váltott e/1-ben ír valaki. Nem csak azért, mert “kihagyott ziccer”, hanem mert így az adott könyv összképét rontja.

A stíluson túl amit még gyengének ítéltem, az a felvázolt rejtély szál. Eleve kevés karakterrel dolgozott a szerző – négy főszereplő mellett volt körülbelül hat karakter, akinek megtudtuk a nevét. Már az első pillanattól kezdve nyilvánvalóvá vált, ki sántikál rosszban, így a feszültség sem tudott megjelenni a könyvben. Sajnálom ám ezt is, mert a rejtélyben is lehetett volna opció, ha nem szórja el olyan bőszen a jeleket. Pár logikai baki is benne maradt sajnos, de a spoiler veszély miatt erre nem akarok kitérni.

A feljebb felsorolt gyengeségei ellenére is szerettem ám a Túl a végtelenen-t, mert a társadalmi felépítés nagyon ütős volt, imádom az alap történetet, és a Koros & Amy szerelmi szál nem elkapkodott, óvatos felépítése is közel állt a szívemhez. Különösen szép volt, ahogyan Amy visszaemlékezett volt párjára, Jasonre, és szembe állította őt Korossal. Ó, Amynél a könyv elején pedig kivert a frász, amikor a szerző azt ecsetelte, hogy éber a fagyasztás alatt. Azért azt be kell vallanom, picit haragszom Beth Revisre, mert ha egy kicsit alaposabb, akkor ez a könyv sokkal jobb is lehetett volna.

Értékelés: 7/10
Minden jó szándékom ellenére jár a három pont levonás, de kíváncsian várom a folytatást. A lezárás alapján ütős lesz az is, remélem nem kell sokat várni rá.

Beth Revis – Túl a végtelenen – Blogturné

3094 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Tags : BlogturnéKönyvmolyképző KiadóVörös Pöttyös Könyvek

2 hozzászólás

  1. Mennyire furcsán hangzik, hogy Elder neve Koros lett. A folytatás is zseniális lesz, nekem legalábbis a második és a harmadik rész is elég rendesen tartogatott meglepetéseket :) Szívesen újraolvasnám magyarul is, csak ez a “koros” rémiszt meg egy kicsit.

    1. Hm, tényleg jobban hangzik az Elder, mint a Koros. Sokkal jobban.
      A folytatásokat pedig már most nagyon várom :)

Leave a Response