Könyvkritika: Nasszer Amir Ahmed – Én, és az iszlám

0

“2006. április 14-én Drima álnéven elindítottam a blogomat, a Szudáni Gondolkodó a blogon címmel. Bár egyesek félreértették, a Szudáni Gondolkodó nevet nem azért választottam, hogy saját intellektuális fölényemmel hivalkodjak, hanem azért, mert sokszor megvádoltak azzal, hogy ‘túl sokat gondolkodom’ és számtalan alkalommal azt tanácsolták, hogy ‘higgadjak le’, vagy ‘hagyjak fel a kutakodással’.”

iszlam

Amikor hetekkel ezelőtt felkeresett az Atlantic Press Kiadó, hogy szeretném-e megjelenés előtt véleményezni az “Én, és az iszlám” c. könyvüket, akkor alaposan elgondolkodtam rajta. Érdekel engem még egy olyan könyv, ahol olyan jelentős szerepet kap a vallás? Idén ez már a harmadik ilyen olvasmányom, ráadásul elég rövid határidőn belül. A válaszom mégis egy határozott igen volt, mert a fülszöveg rögtön felkeltette a figyelmem, és miután rátaláltam “Drima” blogjára, a Szudáni gondolkodóra még inkább tudtam, hogy kíváncsi vagyok a teljes kötetre.

“Felvetette bennem a kérdést, hogy miért kell a vallásnak ekkora tehernek lennie, és miért kell ilyen mereven követni. Amennyire meg tudtam állapítani, az iskolában a tanulók nem voltak mind boldogok. Én sem.”

Mindig is érdekeltek a világ más kultúrái, látni azt, hogy másutt hogyan élnek az emberek, és mit gondolnak például arról a Nyugatról, aminek mi, azaz Magyarország is a részese. Amir könyve pedig pont ezt mutatta meg nekem. A srác velem egy idős (oké, egy évvel idősebb, mint én), és mégis, ha mondhatjuk így, megváltoztatta az arab világ egy részét. Mindezt pedig mivel? Egyszerűen nyitott egy blogot, ahol leírta az összes érzését, mindent, ami felkavarta őt, és amit az arab világban tapasztalt. A memoárjában rögtön a gyerekkorával nyitunk, és láthatjuk, hogy milyen volt a felcseperedése, mit szeretett Katarban, Malayziában és Szudánban. Egyáltalán már azon ledöbbentem, hogy milyenek voltak a Katari iskolák, ahogy már kiskoruktól kezdve a Nyugat, Amerika és persze a zsidók gyűlöletére tanítják szó szerint a gyerekeket, és olyan vallási propagandát mutatnak be, amivel megmételyezik a gyerekek lelkét. Egyszerűen döbbenet, pláne mindezt leírva.

“Senki sem születik aktivistának. Akvitisták nem születnek, hanem lesznek”

Amir bemutatásában számomra szörnyű helynek tűnik az arab világ, egy olyannak, ahol még fiúként sem szívesen élnék, a nőknek meg aztán még nehezebb lehet. Fontos dolog a vallás, és nincs is problémám azokkal, akik hisznek, hiszen ez egy olyan dolog, ami mindenkinél belülről és mélyen fakadó dolog. Viszont amit a hit nevében tesznek még napjainkban is, az valahol elborzaszt, azt hiszem jogosan. A memoárban nagyon szerettem látni azt, hogy Amir milyen gondokkal küzd, mennyire nehéz megtalálnia önmagában Istent, túljutni azokon a dogmákon, amikkel egész életében találkozott. Neki szerencséje volt, a szülei felvilágosult emberek, de feketén-fehéren leírta, mi történt a másokkal.

“Képesnek lenni az önkifejezésre, képesnek lenni saját hangon megszólalni a nyilvánosság előtt, ez az egyik legfelszabadítóbb érzés, amiben embernek része lehet. Ha egyszer belekóstolsz, szinte képtelen visszakozni”.

Ami számomra, bloggerként még külön érdekes volt az, miként tudott hatni egyetlen blog megnyitásával. Az erős túlzás, hogy megváltoztatta az arab világot, de betekintést engedett abba a zárt helyre. Olyan dolgokról írt angol nyelven, amik számára hétköznapiak, de nekünk, itt, a Nyugaton nem az (szerencsére). Kicsit furcsa belegondolni, hogy 19 éves korától ilyen fontos dolgokon ügyködik, konferenciákra jár, workshopokon vesz részt, és erősíti a kommunikációt – ha mondhatjuk így -, a két világ között. Ez mindenképpen nemes küldetés, amit azóta is méltósággal visel. A legszebb az egészben pedig az, hogy már “követői” is vannak. Azt pedig ne felejtsük el, hogy ott, ahol ő lakik, nem adott a szólásszabadság, és még így is elég bátorságot gyűjtött, hogy megossza a gondolatait a nagyvilággal. Ez azért értékelendő dolog, igaz?

“Szeretnék változást vinni a világba – nem pusztán a hírnév, dicsőség, vagy egy örökké tartó hagyaték megszerzéséért, hanem azért, hogy eleget tegyek emberi kötelességeimnek, hogy az elnyomottak és a kisebbség hangja legyek, hogy visszaadjam a valódi iszlámot, és jobban szolgáljam az emberiséget. – Majd egy elismeréssel zárta: Drima blogoldala ösztönzött rá, hogy elindítsam a sajátomat”

Értékelés: 8/10
A könyv tartalmi mondanivalóját tehát szerettem, a leírások is élvezetesek és szemléletesek voltak. Egyedül a túlzott vallásosság miatt lettem szokás szerint “rosszul”, szóval, egy ideig biztos nem fogok hasonszőrű könyvet a kezeim közé fogni. Azt viszont nagyon nem bánom, hogy ezt elolvastam, mert ha csak egy kicsit is, de megismertem egy másik kultúrát, egy másik világot, ezáltal pedig jobban értékelem a sajátom.

1616 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply