Glee 5×14 New New York (Hiányzol Tina!)

19

Megkezdődött a Glee életében az, amire azt hiszem mindannyian vártunk. De tényleg, már a negyedik évad elején meg kellett volna ezt lépni, és akkor nem lenne ennyire mélyen a sorozat nézettsége sem. Szóval, a Glee immáron csak New Yorkban játszódik, és vá, ez kellett már nekem. Persze, a Glee továbbra is önmaga, attól a tökéletességtől, ami az első évadban jellemezte nagyon távol áll, a karaktereket továbbra is hülyén kezelik, DE maga az epizód annyira szerethető volt, hogy örömmel néztem meg másodjára, immáron magyar felirattal. Azt pedig külön meg kell jegyeznem, mennyire imádom New Yorkot, és totál örülök, hogy ennyi remek kültéri jelenetet mutattak a városról. A kép alatt spoileresen folytatom.

glee_rachel

Ha félreteszem a fanboy titulusom, akkor be kell látnom, ez egy elég vegyes rész volt, már ami a minőségét illeti. Elvileg eltelt fél év, de ennek túl sok látszatja nincs, ráadásul annyira szerettem volna Rachelt azon a bizonyos turnén látni és hallani, de hát, van ez így. Érdekes ám New York, sokkal több lehetőség adódik ott, mint anno Ohióban. Nekem speciel nem is hiányzott a gimi, sem Mr. Schue, ahogy az ott ragadt új srácok sem. Egyedül Tina az, akinek megőrjít a hiánya. Annyira szeretem azt a lányt, és úgy hiányoznak a hisztijei is. Láttam is lelki szemeim előtt, ahogy Artie megtámadása miatt toporzékol, és ó, bár ténylegesen ott lett volna, hogy megtegye… Ennek ellenére remélem nem is térünk vissza a két helyszínes történet elmeséléshez, mert ugye láttuk, hogy az még ennyire sem működik a sorozatban. Ez a rész pedig olyan kellemes, feelgood volt, minden kisebb-nagyobb hibája ellenére is. A karakterek kapcsán mindig kapkodom a fejem, mert gyakrabban váltanak attitüdöt, mint egy drog és alkohol elvonón tajtékzó celeb. Rachel például nagyon gyorsan, és nagyon hirtelen váltott át “hűdejófej” csajba. Persze, megvan benne a Racheles viselkedés, csak most olyan extra-kedves volt, amit furcsálltam. Vagy ezt eredményezné az, hogy a sztárság ellenére megpróbál önmaga maradni? A végén a taxi leintése ötször visszatekerős volt :)

glee_kurt_blaine

Akire viszont nincs semmilyen mentség, az Blaine. Annyira elegem van már abból a srácból, hogy az hihetetlen. Szépen, lassan kezdem megutálni, és azért is van ez így, mert nyoma sincs a karakterben annak a Blaine-nek, aki beviharzott a sorozatba a második évad folyamán. Nem tudom mit tudhat ez a Kurt, de mellette minden pasi pincsi kutyává változik. Még Adam is így járt tavalyról, Blaine pedig annyira átment kutyuliba, amit fáj nézni. Még az is, amikor átment Elliothoz üvöltözni, annyira idegölő, unalmas és értelmetlen volt. Egyszerűen nem méltó ez a viselkedős sem Blaine-hez, sem Darren Crisshez, leginkább azért, mert utóbbi képes komplexebb színészi játékra is. Kár, hogy az írók nem adnak teret neki arra, hogy kifejthesse mit is tud. Blaine és Kurt párkapcsolati problémái azért tetszettek, sőt, valahogy hihető is volt. Annyira látszik még, hogy fiatalok, és nincsenek felkészülve egy olyan komoly kapcsolatra, amiről állandóan beszélnek. Innen amúgy már csak egy lépés a szakítás, amit őszintén szólva egyre jobban várok. Kíváncsi vagyok arra, hogy kikerülve Kurt befolyása alól, Blaine vajon visszatalálna-e önmagához. Meg különben is, tavaly tök jól működött (számomra) a Kurt & Adam páros, éppen ezért mondom azt, hogy szakítsanak, és nézzük meg, hogy mire mennek így.

glee_artie

Szerettem ám ebben a részben Artie-t. Kíváncsi voltam arra, hogyan boldogul majd egyedül New Yorkban, és szerencsére nem kellett csalódnom benne. Imádtam,  hogy Rachellel furikázik, de hé, ez az “írtam egy forgatókönyvet” annyira off-screen történt, korábban még csak utalást sem tett arra Artie, hogy írni akarna. (Vagy én vagyok figyelmetlen?). Sam pedig nagyon cuki, végre, levágta már a loboncát :) Mercedes visszatérésének is örülök, már tényleg csak Tina hiányzik, a többiek pedig ráérnek néha cameózni. Ami pedig a rész dalait illeti, elég gyengének éreztem a felhozatalt. Nem is igazán tudnék olyan dalt mondani, amit rongyosra fogok hallgatni a következő napokban, de a részbe annyira passzoltak, hogy nem is bántam a jelenlétüket. Csak egyszerűen gyengének éreztem őket, pláne a dupla századik rész zenei felhozatalához képest.

Értékelés: 7/10
Azt hiszem felpontoztam, de nem bánom, mert ez egy feelgood, szerethető rész volt, csak olyan keserédesen Glee-s, aminek szokni kell a hibáit. Vagy csak nekem kellene megszoknom a random karakter-változtatásokat, a koherenciát pedig el kellene felejtenem a Glee kapcsán.

glee_mercedes_sam

1436 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



19 hozzászólás

  1. Nekem az ötödik évad csak egyszernézős részekből állt, egyszerűen nem tudom hova tenni ezeket az epizódokat (talán nem két hét alatt kellett volna ledarálnom anno négy évadot és akkor kevésbé ért volna váratlanul ez az egész…). Nem értem, hogy mit művel a sorozat. Mármint az ember azt hinné olyan erős karaktereket, amiket megvillantottak nekünk az elején, nem lehet elrontani, legalábbis nem a Glee – ben (a Vámpírnaplókban talán, de nem itt). És mégis eljött a szint, amikor inkább nézem Julie Plec kínlódásait, mint a Glee – t. Külön sajog a szívem, hogy Blaine – nel mit művelnek, olyan papucs lett, hogy legszívesebben kirángatnám a gépemből és képen önteném egy liter vízzel. Az ötödik évadban kegyetlenül elrontották, bár lehet, már hamarabb elkezdték, csak most nyílt fel a szemem.

    Egyébként engem is meglepett Artie forgatókönyve… Nekem sem rémlik a korábbi epizódokból.

    Mellesleg mindenben egyetértek a kritikáddal, csak annyi kivétellel, hogy nekem tetszettek a számok. :)

    • Kétségkívül nem segített az sem, ha olyan hamar, és egyben nézted meg a négy évadot, bár, így talán jobban feltűnhetett, ahogy Blaine részről-részre lett egyre nagyobb papucs. Kezdődött ez minden ott, amikor a 3.évadban besasszézott a McKinley-be, mert nem bírt távol maradni Kurttől… Azt a liter vizet meg támogatom :)

  2. Artie kb. a második évad óta filmezni akar, rengeteget beszélt már róla és filmes suliba is jár :D attól, hogy rendezőnek tanul (?) szerintem még totál hihető, hogy forgatókönyvekkel is próbálkozik.
    a rész maga egyébként remek volt! úristen, mintha egy teljesen más sorozatot néztem volna, mint az elmúlt 2-3 évben. nem az oldschool Glee tért ugyan vissza, hanem egy új, sokkal jobban működő dolog.

  3. Szia! Nekem tetszett a rész néhàny gondolat a kritikàban elhangzottakra.
    Rachel tényleg sokat ugràl a szerepben de szerintem ez azért van nert fel us meg nem is akar nőni. Ez az ő nagy àlma minden új neki és elszàll vele a ló de visszatér a földre. Viszont most ez a pàlfordulàs tényleg nagyon gyorsan történt elég volt egy kis femosàs..
    Blaine: sajnos egyetértek
    Artie : nekem is szimpatikus volt és aranyos a félelmeivel. Szerintem a forgatókönyv valami iskolai feladat lehetett.
    Samnek pedig tényleg kellett az a hajvàgàs!

  4. A rész maga háááát… jóóóóóóóóóóó..cska. Annyira cukormázas, fluffos volt – még a negatív történések ellenére is -, hogy többször valószínűleg nem fogom megnézni. Ráadásul hiányoltam Santana beszólásait. Biztos vagyok benne, hogy a legutolsó jelenetnél képes lett volna egyetlen mondatával tönkre vágni a “everybody feels happy” hangulatot.
    Blaine engem is kiakaszt. Utálom a csokornyakkendőit.
    A lehetséges Sam-Mercedes szál izgatja afantáziám, remélem, láthatunk velük valami “komolyabbat” is. És már alig várom, hogy Rachelnek is találjanak valakit. Remélem, hamarosan kiderül, kit szánnak neki partnernek. Remélem, nem valamelyik ex-glees. Sem Mr. Schue… (Brrrr…)

    • Jogos, Santana tényleg feldobta volna ezt a részt :) Megnéztem az epizódismertetőket, és sajna a Mercedes&Sam szál nem tartogat sok érdekességet.

      Hm, én is támogatom, hogy Rachel találjon magának valakit, de azt hiszem akkor nagyon felháborodnának az emberek, pláne a Cory/Finchel fanok. Pedig Rachel megérdemelné a boldogságot.

  5. Én is így vagyok vele, hogy Tina nagyon hiányzott a részből! Nagyon megszerettem a karaktert és Jenna Ushkowitz-ot is. Remélem nem csak 1 rész erejéig fog visszatérni ebben az évadban.
    Én még Santana-t is hiányoltam egy picit.
    Nekem mondjuk egy kicsit sok volt, hogy ennyi mindent tömörítettek 1 részbe, és mindenre találtak megoldást.
    Egyébként tetszett, ez kellett volna már több mint 1 éve is. :)

  6. Miért bírod ennyire Tinát?
    Amúgy nem tudom mi bajod volt Blaine-nel. Teljesen hihető, hogy féltékeny Elliot-ra, és én veled ellentétben azért szurkolok, hogy együtt maradjanak, mert nekem ők OTP. Amúgy egy helyen Kurt-öt írtál Blaine helyett…

    • Szeretem Tina hisztijeit, a kis hülye problémáit, imádom az énekhangját is. Úgy ahogy van Tina a favorit :)

      Blaine nagyon átment kiskutyába, ez a “fél éve ágyba viszem neked a reggelit drágaságom” és “minden órádon ott vagyok, ne legyünk távol egy percet sem egymástól” dolog kimondta/leírva talán aranyos dolog, de az élet bizonyítja, hogy nem feltétlenül működőképes dolog.

      Plusz Blaine nagyon rossz irányba változott mióta Kurttel van. Kíváncsi vagyok milyen lenne más mellett. Anno el sem akartam hinni a Jóbarátokban, hogy Rachel bárki mással összejöhet, mint Rossal, de aztán a nyolcadik évadban annyira cuki volt Joey-val… Teljesen más lett tőle a karaktere. Na itt is valahogy ezt várom :)

  7. Fáj kimondanom (a tény miatt, hogy csak ennyi volt az, ami igazán tetszett), de számomra Adam Lambert mentette meg ezt a részt. Pedig hú, de visszakoztam a karaktere miatt kezdetben, de ahogy mostanában mindent lerendez, imádom. Sajnálom, hogy Adam csak öt rész erejéig marad(t). :((

  8. ThePictorWolf on

    Hát szerintem ez elég rossz rész volt. Untam, és tényleg csak Adam Lambert dobta fel, meg Rachel egy kicsit. Artie-t nem bírom, most is idegesített, nem örülök neki, hogy ő maradt a sorozatban.
    A dalok elmentek, de semmi extra, és ez a “random nekiállok énekelni” dolog sem tetszik igazán, de mivel ugye már nincs Glee klub, csak ez maradt nekünk.
    Mindenesetre remélem, hogy a következő rész jobb lesz ennél.

Leave A Reply