Könyvkritika: John Green – Csillagainkban a hiba

11

csillagainkban-a-hibaMég mindig keresem a szavakat, pedig már egy teljes nap is eltelt azóta, hogy a Csillagainkban a hiba végére értem. Rég volt ennyire megható és érzelmes könyv a kezeim között, mint ez. Igazából most először érzem azt, hogy képtelen vagyok szavakba önteni azokat az érzéseket, amiket a könyv keltett bennem. Aki olvasta, az pontosan tudja miért mondom ezt, akinek pedig még nem volt szerencséje John Green mesterművéhez, az szerezze be amint tudja, álljon neki és olvassa ki, mert ez is egy olyan regény, amit mindenkinek el kellene olvasnia.

Aki régóta követi a blogot, az pontosan tudja, hogy mennyire szeretem a drámai, megható filmeket és könyveket. Nos, a Csillagainkban a hiba pont ilyen volt. A női hősnő, Hazel Grace rákos, de egy újonnan feltalált gyógyszer miatt kapott még pár évet, hogy élhessen. Egy rákos betegeknek tartott támaszcsoporton ismeri meg a jóképű Augustus Waterst. A fiúnak a rák miatt a fél lábát amputálták, de a jókedvét és a humorérzékét nem vihette el a betegség tőle. Hazel és Augustus tudja, ez lesz az egyetlen szerelem az életükben, de ők ezt nem is bánják.

15% kedvezménnyel online megrendelhető a könyv –   Papírkiadás

A cselekménnyel kapcsolatban, akad egy nagyobb meglepetés a regény végén, egy olyan fordulat, amire nem számítottam volna, de ettől eltekintve itt nem igazán az volt a lényeg, hogy mi történik, hanem Hazel és Augustus gondolatai a világról, a szerelemről és persze a rákról, a betegségről, a halálról, mindezt pedig tizenéves karakterek szemszögéből narrálva. Olyan örök érvényű igazságokat tartalmazott ez a könyv, amiket újra és újra el kell olvasnom ahhoz, hogy mélyen belém idegződjön, és megpróbáljam eszerint élni az életem.

csillagainkban-a-hiba 4

Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, igen, azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat.
– Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.

Ha valaki rákos fiatalokról hall, akkor vélhetően arra gondolhat, hogy depressziósak, szomorúak és így tovább, de szerencsére itt erről nem volt szó. Egyszerűen olyanokon kell gondolkodniuk, amiken a kortársaiknak nem, és olyan nehézségeken esnek át, amin kevesek. Ez sokkal érettebbé teszi a betegeket, de kicsit úgy érzem, hogy a szöveg mögül halkan suttogott az író, John Green. Néhol nem éreztem reálisnak azt, ahogyan Hazel és Augustus beszélget egymással, kicsit olyan volt, mintha két egyetemi professzor próbálna meg tinisen évődni, de aztán kibújik belőlük a prof, és ugyanolyan ékesszólóan beszélnek tovább, ahogyan amúgy szoktak. Igazából ez volt az egyetlen problémám a könyvvel, de emiatt sem tudok “haragudni”, mert az átadott gondolatok aranyat értek.

Szenvedés nélkül hogyan ismerhetnénk meg az örömöt?

Nagyon szerettem még a Csillagainkban a hiba humorát, és azt, ahogyan a szomorú helyzeteket is sikerült feldobniuk egy-egy poénnal. Konkrétan többször is volt olyan eset, hogy majdnem elbőgtem magam olvasás közben, de aztán Augustus mondott valami vicceset, én pedig inkább mosolyogtam. Azt hiszem ezt akarta a könyv is sugallni, hogy a betegség egy állapot, de nem ez határozhatja meg az életkedvünket, azt, ahogyan a világot látjuk. Nekem pedig nagyon bejött, ahogyan Hazel és Augustus látta a világot, ahogyan kiparodizálták a betegségüket, beszéltek a “rákprémiumról”, az emberek szánakozásáról, vagy ahogyan végig kitartottak egymás mellett.

csillagainkban-a-hiba 3

– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan.
– Augustus! – szóltam rá.
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.

Rég láttam könyvben ennyire szerethető párost, mint Hazel és Augustus. Annyira összetartoztak ők ketten, kíváncsian várom, hogy a filmben Shailene Woodley és Ansel Elgort közt meglesz-e az a kötelező kémia, amire szükség van a szerep eljátszásához. Bízom benne, hogy a válasz igen, mert a filmre is kíváncsi vagyok, hiszen a könyv nagyon a szívemhez nőtt. Akikről még érdemes beszélni, azok a mellékszereplők. Hazel szüleit nagyon kedveltem, és azt, ahogyan a lány látja őket. Annyira emberi volt a köztük lévő kapcsolat, és itt tényleg az “emberi” a lehető legjobb szó. Még Peter Van Hooten állt hozzám közel, akinél már az elején sejtettem, hogy nem hiába iszik, a végére pedig gyönyörűen összeállt a kép. Remekül felépített könyv volt ez.

Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.

Értékelés: 10/10
Eredetileg kevesebb ponttal akartam jutalmazni, de be kell látnom, ez egy korszakalkotó regény, olyan mondanivalóval, tartalommal és tálalásmóddal, ami megérdemli a maximális értékelést. Ha valaki még nem olvasta, akkor tényleg ajánlom, hogy kezdjen neki.

15% kedvezménnyel online megrendelhető a könyv –   Papírkiadás

csillagainkban-a-hiba-2

16856 <- Az összes oldalletöltés 6 <- A mai adatok
Share.



11 hozzászólás

  1. A könyvről egy korábbi bejegyzésedben hallottam, amikor a filmet harangoztad be, és már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy én ezt el akarom olvasni. Elhatározásomat tett követte, majd két nap múlva már a kezemben tartottam a már átnyálazott regényt. Vegyes érzésekkel küszködtem végig, hiszen hiába áztattam el egy rakás zsebkendőt, mégis azon kaptam magam, hogy felnevetek egy-egy résznél. Így visszagondolva igazából elég sokat nevettem a művön, ami kicsit morbidnak tűnhetett azok számára, akik “csak” a történt rövid ismertetőjét olvasták el.
    Az én kedvenc karakterem Isaac volt. Szerencsétlen srác röviden és tömören szólva is megszívta az életet, mégis lenyűgözött az, hogy a végére felülkerekedett a helyzetén, és elkezdett megtanulni élni. Mert hiszen az ember mit is tehet ilyen helyzetben? Megpróbál élni vagy legalábbis megtanulni élni. Összességében véve nálam a kedvenc könyvek polcára került, és egyszer, ha lesz egy gyerekem, aki már elég “nagy” és érett fejű lesz ahhoz, hogy képes legyen a sorok között, mögött, felett, és nem csak a sorokban olvasni, biztosan a kezébe nyomom.

    Ui: Nem spoilerezek, inkább megjelölök egy oldalszámot a kedvenc mondatomról. 263. o. (23. fej.) Isaac utolsó előtti mondata a játékhoz, amire a számítógép csak annyit mond: Nem értem…, mire Isaac: Én sem. Szünet.

    Ez a mondat összefoglalja az érzéseimet a könyv után.

    • Jó látni, hogy akad más is, akinek Isaac lett a kedvenc szereplője. Az legtöbb ember, miután végzett a könyvel csak arról tud áradozni, hogy milyen megindítóan tragikus, de mégis gyönyörű Hazel és Gus szerelme… de az senkinek -tisztelet a kivételeknek – sem tűnt fel, hogy Gus és Isaac között milyen barátság volt? Azt senki nem akarja megemlíteni? Vannak helyzetek, amikor engem egy bromance jobban letud nyűgözni, mint egy romance.

      Ui: Annál a mondatnál bőgtem el magamat másodszor a könyvön (elsőnek a 242-243. oldalakon lévő beszédénél :'(

    • Hű, nagyon örülök annak, hogy meghoztam a kedved ehhez a könyvhöz :)

      Szégyellem ám magam, hogy Isaac kimaradt az értékelésből, mert én is nagyon szerettem őt :/ No de majd a filmkritikámból nem hagyom ki őt sem, mert tényleg isteni karakter volt ő is.

  2. Én nem tudom így leírni a dolgokat, szóval a kritikával egyet értek, már régegbben olvastam a könyvet, de el kéne mostanában megint. Azt viszont tudom, hogy volt olyan rész a könyvben, ahol nagyon sírtam… és nagyon szerettem, annyira, hogy még angolul is megvettem.

    ‘You gave me a forever within the numbered days…’

  3. Egyre jobban kiváncsi vagyok én is a konyvre, nagyon hamar be kell szerezzem magyarul végre :)

  4. Jajj de örülök hogy elolvastad. Én is imádtam pedig a borító miatt nem akartam elolvasni, be is szereztem egy kalóz példányt de utó karácsonyi ajándékért megkaptam a magyar példányt rendesbe.
    ISZONYATOSAN JÓ EZ A KÖNYV!
    Hiába olvasok sok YA könyvet próbálom magam tartani a szépirodalmi művekhez de ez a könyv fantasztikus, mikor olvastam nem éreztem azt hogy megint ifjúsági könyvet olvasok (ez az érzésem meg volt A Beavatottnál az Éhezők Viadalánál, a HP-nél és még annál a pár YA könyvnél).
    Nem kezdek hosszas taglalásba, mert nem kívánom elárasztani az oldalt, de ezt a könyvet, ha lesznek gyerekeim biztos, hogy a kezükbe adom, és mióta elolvastam, mindenhonnan elkések mert mindig úgy vagyok vele, hogy végtelen mennyiségű idő áll a rendelkezésemre.
    Jajj várom ám már a filmet, hiába sem Shait sem Anselt nem tartom megfelelőnek Hazel Grace és Gus eljátszására, és nem azért mert kételkednék a képességeikben.
    De úú.
    (az a baj ha erről a könyvről kell beszélnem nem tudok normálisan írni, beszélni stb. :D)

  5. Szia Tibi! :)

    Tudom, hogy ez nem mai poszt, de sajnos nekem csak most volt alkalmam elolvasni a könyvet. Köszönöm, hogy írtál róla a blogon, mert lehet hogy akkor könnyen elkerüli a figyelmemet. Köszönöm. Valóban nehéz ez után a könyv után bármit is mondani de úgy gondolom, hogy ez a regény minimum a szépirodalom kategóriában foglal helyet. :) Tele van mélyen elszántó gondolatokkal.

  6. Egyszerűen leírhatatlan. Én csupán a filmet láttam egyenlőre.. Azért mondom, hogy “egyenlőre” mert a könyv egy újabb pont lett a bakancslistámon.
    Őszintén, én csupán Shailene Woodley miatt néztem meg a filmet, mert Ő a kedvenc színészem azóta, amióta láttam egy másik filmjét, (amit szintén ajánlok mindenkinek, ugyanis szenzációs – Az élet habzsolva jó) Lényeg a lényeg, fiú létemre erős melankolikus jellemem sajnos magába foglalja azt, hogy mély hatással vannak rám az érzelmi megnyilvánulások. Két napja néztem meg a filmet, de még most is a gyomrom görcsbe áll, ha rá gondolok és a könnyeimmel küszködöm. Tehát a könyv várat magára sajnos még egészen addig, amíg ki nem jövök ebből a kis gödörből.. :D
    Úgy gondolom, Shailene és Ansel fenomenálisan adják elő azt amit kell, és a legnagyobb hitelességgel.

    Továbbá rá kellett jönnöm arra, ami talán az egész könyv mondani valója..Az, hogy a fizikai fájdalom tényleg..tényleg csupán 9-es tud lenni egy tízes skálán. Mert a tízes csupán az, amit lelkileg tudunk kibírni, fizikailag talán lehetetlen. (ahogy ezt a pár gondolatot írom, folyamatosan a könnyeimmel küszködöm)

    Tehát, becsüljük az életet és amink van!

Leave A Reply