Glee 5×12 – 100 + Elmélkedés a sorozatról

6

Először is: respect. Nem sok amerikai sorozat éri el a kultikus századik epizódot. Egy olyan iparágról van szó, ahol csupán a sorozatok 20-30 százaléka kapja meg egyáltalán a második évados berendelést, ahogy pedig megyünk előre, ez az arány egyre csak romlik. A legfigyelemfelkeltőbb talán mégis az, hogy a 2008/2009-es szezonból a Glee az egyetlen akkori újonc, ami még most is fut a tévén (a második legtöbbet megélt a Fringe volt, a harmadik pedig a Lie to Me abból az évadból).

glee_100_03

A Glee pedig nem csak emiatt érdemel fejhajtást, hanem mert a ‘2000-es évek sorozatai közül a Glee tette le a legtöbbet az asztalra a melegjogok elfogadása érdekében. Olyan szerethetően mutatta be a meleg párokat, hogy nem csak az Egyesült Államokban, hanem a világ több részén is a Glee hatására nőtt valamelyest a sorozatot nézői között az elfogadás, és csökkent a homofóbia. Ezt eddig nem sok sorozat érhette el, hiszen a míg például a Fiúk a klubból elsősorban a meleg közönségnek szólt és a szimpatizánsoknak, addig a Glee minden nézőhöz elért, különösen ha figyelembe vesszük, hogy milyen nézettségi sikerei voltak fénykorában. A Glee pedig nem csak a melegek problémáira hívta fel a figyelmet. Felszólalt a down-szindrómások érdekében is, szerepeltet egy tolószékes szereplőt, szóba került az öngyilkosság, az ázsiai diákok túlhajszoltsága a tanulás terén és még iskolai lövöldözés (féleség) is volt. (Lusta vagyok mindent felsorolni) Verdikt csupa olyan téma volt a Glee-ben, amiről napjainkban is beszélni kell, az elfogadás elősegítése terén pedig a Glee jelesre vizsgázott.

glee_100_02

Persze, mindez szép és jó, a Glee eredményei pedig önmagukért beszélnek. Szomorú, hogy napjainkra mindebből már nem sok minden maradt. Amint az eredeti kreátor-trió elkezdett másfelé kacsingatni, és sorra hozták létre az új sorozataikat (The New Normal, American Horror Story), úgy kezdett el drasztikusan csökkenni a Glee minősége is. A nézettség mára már tényleg nagyon alacsony, és mindez tényleg annak köszönhető, hogy Ryan Murphy azt képzelte, elengedheti a Glee kezét, és vígan forgathat más sorozatokat, no meg filmeket is (Normal Heart; Ízek, imák, szerelmek). Nagyot tévedett a pasi. Hatalmasat… Szomorú ám látni, hogy a kezdeti dicsőségből mára nem sok maradt. Az esély még mindig adott a feltámadásra, és tényleg jó lenne, ha az utolsó, hatodik évad, no meg az, ami az ötödikből hátravan minőségi lehetne, de úgy érzem csak vágyálmokat kergetünk. A legtöbb, ami nekünk, megmaradt Glee-nézőknek juthat, az olyan Glee epizódok, amik valamelyest felelevenítik a régi Glee-feelinget.

glee_100_01

Ez a mai rész volt a századik. Kerek szám, ugye? És hogy jó volt-e a rész? Nem tudom megítélni. Ha nagyon bele akarnék menni a részletekbe, akkor kétségkívül találnék benne kritizálnivalót. Will például nagyon irritáló, ahogy neki állt feljebb, holott ő költött el 2 millió dollárt pár év alatt hülye kosztümökre, hogy neki énekeljenek a srácok. Az is idegesítő volt, hogy Quinn bár visszatért, de megint agyatlan libaként, aki az egyik percben Biffet, aztán rögtön Puckot szereti. Nem akarok még jobban elmélyedni a hibákban, mert félek, hogy még többet találnék. Ehelyett inkább örülök, mert imádtam a dalokat, odacsapott egy-egy poén, és jó volt viszont látni nem csak a régi arcokat, hanem Gwyneth Paltrowt, Kristin Chenowethet no meg persze a gyönyörű Chace Crawfordot is. Századik résznek pedig nem volt ez rossz, jobban élveztem, mint a múlthetit.

Talán az lenne a lényeg, hogy elfogadjam, ez már nem ugyanaz a sorozat, mint régen, egykoron. Talán csak meg kellene tanulnom jobban értékelni a jó dalokat, és a felbukkanó egysorosokat. Ezt is teszem, kiválogattam a három kedvenc poénomat a részből, ezzel pedig zárom is a “kritikát”. Bocsi srácok, elkapott a nosztalgia :)

a-glee-egysoros-01

a-glee-egysoros-02

a-glee-egysoros-03

1224 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



6 hozzászólás

  1. ThePictorWolf on

    Ezek a beszólások tetszettek nekem is, egyszerűen imádom Aprilt, Kristin egy istennő. :D A másik még az volt, amikor Tina megjegyezte, hogy “megtanította, hogy lopjak húst a vaginámban” :D
    Egyébként a Willes szitu nekem sem tetszett, de igazából Rachel és Mercedes vetélkedése jobban idegesített. Ennek ellenére azért imádtam a Defying Gravityt. :3

    • Na igen, a vetélkedés se volt túl értelmes dolog. A vaginás poénnál inkább Marley arca ért volna meg egy print screent :D

  2. Én úgy voltam vele, hogy ennek a résznek úgyis az volt a lényege, hogy mindenki összejöjjön szóval komolyat nem vártam tőle.

    Tetszett, a dalok is jók voltak, úgy tűnik Puck és Quinn is összejött, ennek azért örülök akkor is ha soha többé nem látjuk őket : D XD legaláb nekik megvan a lelki társuk :)

    A három lányt tök jó volt látni együtt, annyira old school volt és régi feelings stb jó volt :) Santana is tök jó volt Valerie-vel.

    Mercedest és soha nem szerettem, nem tudom miért, a hangját se, szóval ő engem nem igen érdekelt…

  3. annyira örültem, hogy ebbe az egy részbe több egysorost szuszakoltak bele mint az elmúlt fél évadba összesen :D és nem tudok mit tenni, engem még a rengeteg és néha tényleg feltűnő hiba ellenére is borzasztóan le tud kötni a sorozat és nagyon jó volt újra látni a régi arcokat is. Csak remélni tudom, hogy az évad második felére még tovább húzzák azt az emelkedő színvonalat ami a frenemies óta so-so már tetten érhető, és méltó búcsúztatást kap majd a sorozat :D

  4. Kicsit jobban vártam. Szerintem nem a legjobb dalokat énekelték el. Örültem, hogy 1 rész erejéig visszatértek Mercedes-ék, de nem hiszem, hogy sokat segített volna.

Leave A Reply