Főoldal Oldal Blog Véget ért a Magyar Könyek Viadala

Véget ért a Magyar Könyek Viadala

3
Oszd meg!

Húzós két hónapon vagyunk túl, lezajlott ugyanis a Magyar Könyvek Viadala. Amikor 2013 decemberében azon gondolkodtam, hogy miként is lehetne a magyar könyveket, és eleve az olvasást népszerűsíteni, akkor hamar eszembe ötlött a viadal gondolata. Talán a névválasztás nem lett a legszerencsésebb, mert máig úgy vallom, hogy itt a jelöltség volt a lényeg, és az, hogy megismerjetek minél több magyar regényt és szerzőt.

magyar.konyvek.viadala-fb01

Kezdetben magam sem hittem volna, hogy ilyen zajos sikere lesz a viadalnak. Pedig az lett, és nem csak a kiadók, és a szerzők fogadták örömmel a kezdeményezést, hanem az úgymond “szakma” is. Beszámolt ugyanis a viadalról az Alexandra Tallózó, a hétvégén pedig az Újkönyvpiac is, utóbbi pedig köszönhetően a viadalnak egy újfajta társadalmi jelenségről beszélt. Olyanról, amiről mi, már régóta tudtunk. “Féltő szeretettel ajánljuk a teljes magyar könyvszakma és a könyves recepció értő figyelmébe azt a jelenséget, hogy a hagyományosan szerkesztett médiumokban megjelenő recepciónak és az olvasói érdeklődésnek gyakorlatilag érintkezési pontjai sincsenek“. – írják a cikkben. Utóbbival arra utalt, hogy minket, könyvekkel (is) foglalkozó bloggereket nem csak, hogy többen olvasnak, mint a hagyományos médiumokat, hanem másfajta korosztályt is érünk el. Leginkább azokat a fiatalokat, akikről a szakma úgy hiszi, hogy nem olvas könyveket. Nagyot tévednek, igaz? :)

Nem tagadom, nagyon büszke vagyok arra, hogy ekkora diadalt aratott a viadal. Egymagam állok az egész mögött, mindent én intéztem, és nem volt egyszerű munka, de megcsináltam, és természetesen jövőre is megfogom, viszont már segítséget fogok kérni a szervezés terén. A magyar könyvek megérdemlik a reflektorfényt, és az, ha a Magyar Könyvek Viadala által elolvastok majd egy-egy magyar könyvet, vagy felfigyeltek olyan szerzőre, akiről eddig nem is hallottatok, akkor már megéri csinálni. Mert ennek a kezdeményezésnek ez volt a lényege, hiszen nem csak régen alkottak tehetséges írók az országban, hanem napjainkban is. A munkásságukra pedig igenis fel kell hívni a figyelmet.

Ha valaki lemaradt volna, bemásolom a viadal idei nyerteseit, és helyezettjeit. Nézzétek át a listát, böngésszétek a címeket, a fülszövegeket, biztos vagyok abban, hogy akad olyan könyv, ami felkelti az érdeklődésetek.

AZ ÉV KÖNYVE 2013-BAN

az.ev.konyve

Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 8. Örökké
Nevezettek: Leiner Laura (Bábel); Benyák Zoltán (Az idő bolondjai); On Sai (Scar); On Sai (Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál)

AZ ÉV ÍRÓJA 2013-BAN

az.ev.iroja

Lakatos Levente
Nevezettek: Benyák Zoltán; Frei Tamás; Andrew Lucas McIlroy; László Zoltán

AZ ÉV ÍRÓNŐJE 2013-BAN

az.ev.ironoje_1

Leiner Laura
Nevezettek: Fábián Janka; On Sai; Gaura Ágnes; Tóth Krisztina

AZ ÉV ELSŐKÖNYVES DEBÜTÁLÁSA 2013-BAN

az.ev.elsokonyves.debutalasa

Lylia Bloom – Ellopott életek & Tavi Kata – Nyitótánc
Nevezettek: Vivien Holloway (Pokoli szolgálat); Kalapos Éva (D.A.C. – Egy új élet); Buglyó Gergely (Oni: Szürke vér)

AZ ÉV SZÓRAKOZTATÓ KÖNYVE 2013-BAN

az.ev.szorakoztato.konyve

Lakatos Levente – Bomlás
Nevezettek: Vavyan Fable (Tündérlovaglás); Zakály Viktória (Hanna örök); On Sai (Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál); Vivien Holloway (Pokoli szolgálat)

AZ ÉV SZÉPIRODALMI KÖNYVE 2013-BAN

az.ev.szepirodalmi.konyve_1

Benyák Zoltán – Az idő bolondjai
Nevezettek: Nyáry Krisztián (Így szerettek ők 2.); Benkő László (A spanyol grófnő); Tóth Krisztina (Akvárium); Szécsi Noémi (A gondolatolvasó)

AZ ÉV IFJÚSÁGI KÖNYVE 2013-BAN

az.ev.ijfusagi.konyve

Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 8. Örökké
Nevezettek: Benina (Bíborhajú 4. Milan könyve); Kalapos Éva (D.A.C. – Egy új élet); Tavi Kata (Nyitótánc); Buglyó Gergely (Oni: Szürke vér)

AZ ÉV MESEKÖNYVE 2013-BAN

az.ev.mesekonyve

L. Molnár Edit – Történetek a gyerekszobából
Nevezettek: Kozári Dorka (Marcsi szeretetre vágyik); Lovranits Júlia (Lea és a viharbanyák); L. Molnár Edit (Csika manó otthonra lel); Berg Judit (Rumini a Fényvizeken); Darvasi László (A 3 emeletes mesekönyv)

AZ ÉV FORDÍTÓJA 2013-BAN

az.ev.forditoja

Kamper Gergely
Nevezettek: Miks-Rédai Viktória; Tóth Tamás Boldizsár; Kleinheincz Csilla; Pék Zoltán

AZ ÉV LEGSZEBB KÖNYVBORÍTÓJA 2013-BAN

az.ev.konyvboritoja

On Sai – Scar | Tervezte: Krajcz Vivien
Nevezettek: Nyáry Krisztián (Így szerettek ők 2.) Tervezte: Mohammed Nur; A. O. Esther (Hívogat a fény) Tervezte: Dobosy Anikó; Andrew Lucas McIlroy (Árnyból az angyal) Tervezte: Andrew Lucas McIlroy; Lylia Bloom (Ellopott életek) Tervezte: Kalivoda Lilla

3 Hozzászólások

  1. Nálam biztosan elérte a célját, mert a mostani magyar írók műveivel finoman szólva se voltam képben. A kezdeményesednek köszönhetően a Bomlást és a Pokoli szolgálatot is elolvadtam és mindkettő nagyon tetszett, úgyhogy mostantól jobban odafigyelek majd a magyar írókra/írónőkre. A szervezésért meg le a kalappal előtted, nem semmi, hogy egyedül végig tudtad vinni az egészet, ráadásul ilyen sikerrel. :)

    • Nagyon örülök, hogy ezt írod, hiszen ez volt a fő cél :) Köszönöm ezt a kommented, feldobtad vele a napom :)

      Ági: <3

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here