close
Pilot

Pilotkritika: Star-Crossed

Habár meg akartam várni a pilot megtekintésével a magyar felirat elkészülését, végül úgy voltam vele, hogy üsse kavics, legfeljebb megtekintem majd mégegyszer. Kiderült, jól is döntöttem, hiszen a Star-Crossed pilotja annyira király volt, hogy kevés egyszer megnézni, jobb, ha legalább kétszer látja az ember. És mindezt nem csak a Matt Lanter elvonási tüneteim mondatják velem, hanem tényleg így is gondolom. Ügyesen felépítették az első részt, kőkeményen berántottak, és elérték, hogy epekedve várjam a folytatást. Így kell(ene) ám elkezdődnie minden újoncnak.

star-crossed-01

Megmondom őszintén, azért tartottam egy kicsit a pilottól, mielőtt nekiültem volna megnézni. Igazából attól féltem, hogy csalódás lesz az egész, mert előfordult már nem egyszer, hogy egy nagyon várt sorozat végül csak papíron kezdett nagyon ütősen, gyakorlatban viszont nem működött a koncepció. Szerencsére itt erről szó sincs, a Star-Crossed kőkeményen hozta azt a minőséget, amit elvártam tőle. Érdekesen építette fel a világát, megvoltak a fő konfliktusok, miközben még olyan problémákat is kreáltak, amik reflektálhatnak a mai társadalmunkra is. Gondolok itt arra, hogy nevezhetjük idegennek, ufónak, színes bőrűnek, zsidónak vagy melegnek, a kirekesztés attól még egy, és ugyanaz. És pont emiatt kapott a szememben még különlegesebb színezetet a pilot.

A történetét tekintve tényleg minden adott a szórakoztatáshoz. A sztori szerint földönkívüliek egy csoportja 2014 szeptemberében az Egyesült Államokban (hol másutt? :)) ért földet, majd a kormány gyorsan integrációs táborba zárta azokat, akiket nem ölt meg. Tíz év diplomáciai tárgyalásuk után a földönkívüliek egy csoportját, méghozzá a tiniket elküldik az iskolába, hogy jó példát mutassanak, és elérhetővé tegyék, hogy az ufók meg az emberek egy bizonyos idő után békében, egyenlő állampolgárokként élhessenek a földön. Persze a háttérben adott a rasszizmus, az erőszak, a másik elfogadásának a képtelensége, alakulgat a forradalom is, az i-re pedig a pontot mindennek az összekapcsolása, a földi lány és az ufó szerelmének, és leendő kapcsolatának a kialakulása hozta össze. Avagy, az a pont lehet akár a cliffhanger is, ami alapján már most biztossá vált az, amit vasárnap még csak sejtettem: a Star-Crossed heti “kötelezően nézendő” sorozat lesz.

star-crossed-02

Mivel The CW show-ról van szó, a CGI talán nem a legjobb, és eleve hiteltelen számomra az, hogy tíz év múlva beszélő automata adjon kaját a suliban mindenkinek, vagy hologrammos tanár tartson órát/beszédet az osztály előtt, mégis, mindezek scifis hanglatot kölcsönöztek ennek a (tini)drámának, ami bizony a rasszizmusról szólt (az én szememben legalábbis), no meg a másik el nem fogadásáról. A ruhákat imádtam, a pasik nagyon dögösek benne, és Gray Damon legyen bármennyire is cuki, akkor is Matt Lanter az Isten. Persze még véletlenül sem néz ki tizenhatnak az amúgy harmincon túli színész, de üsse kavics, elfogadom. Ó, és sokakkal ellentétben nekem Aimee Teegarden is szimpatikus, akárcsak Malese Jow, akit nagyon hiányoltam már a The Vampire Daries óta.

A karakterek szimpatikusak, mégha egyelőre elég papírmasénak tűnnek is. Kíváncsi vagyok, hogy Emery pontosan miért volt kórházban (vagy a felirat hiánya miatt nem értettem meg az okot), és egyáltalán, mi történt ott vele. Nagyon szimpatikus még Roman is, és még kíváncsibb lettem a srácra az utolsó öt perc után. Nem is lep meg, hogy Matt Lanter azt nyilatkozta pár napja, hogy 90210 Liam problémáit körberöhögné Roman, és nem értené, min kattog annyit. Jó végre egy ennyire komplex és összetett karaktert látni Lanter filmográfiájában. A mellékszereplők közül apu karakter izgi, ahogy az alienek is, de egyelőre Julia az, aki teljesen magával ragadott, holott ő nem ufó, de ki tudja, talán az lesz…. Végül is, ez egy sci-fi, bármi megtörténhet. Mielőtt elfelejtem: nagyon szimpi volt az a néger nő, aki a srácokért felelős, leginkább azok után, ahogy Romannal, mint a “befektetésével” beszélt. Nagyon remélem, hogy ellentétben a legtöbb CW-sorozattal, nem csak a fiatalok, hanem a felnőttek szálát is bepörgetik majd.

star-crossed-03

Értékelés: 10/10
A Star-Crossed tehát bőven beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, a következő rész promója alapján pedig olyan irányba mozdul el a sztori, ami jó ötletnek tűnik, remélem a kivitelezéssel sem lesz probléma. Úgy örülök, hogy nem kellett csalódnom.

Nézettség: Időközben befutottak a nézettségi adatok is. Sajnos elég siralmas a helyzet, ugyanis az előzetes adatok szerint 1.2 millió nézőt ért a Star-Crossed pilotja, és a 18-49 év közti korosztályban 0.4-es demót. Ez ugyanaz a gyenge szint, amit a Hart of Dixie szokott produkálni, ennyivel a Star-Crossed nem fog életben maradni, pláne ha figyelembe vesszük azt, hogy az első részek után csökkenni szokott a nézettség. Úgy tűnik a CW-hétfő halott, évek óta sorra hozzák ott a tragikus nézettséget a sorozatok. Ha csak a pilot nézettségét veszem figyelembe, akkor nagyon kaszagyanús a Star-Crossed :/

star-crossed-04

3013 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Tags : Star-Crossed

27 hozzászólás

  1. Én is imádtam ezt a részt, pedig felkészültem rá, hogy nem lesz olyan jó, mert tavaly május óta eléggé sokat vártam rá…
    De aztán reggel kipattant a szemem és rögtön töltöttem le és nem is bántam meg, mert nagyon remek volt.
    Matt karaktere meg nagyon imádnivaló. Az a jelenet mikor meggyógyította Juliet? az nagyon aranyos volt és remélem elkezd majd egy kicsit ufósodni, mert ezt a dolgot már anno a Roswellben is imádtam, meg mostanában a Luxen könyvekben… Nagyon érdekes adalékot adna a sorozatnak.
    Ps: Én a kaja automatát is imádtam! :D Mennyivel könnyebb lenne az élet ha egy gép így megcsinálná helyettünk!

    1. Lehet, hogy én vagyok maradi, de azért tuti más íze van annak a kajának, amit az ember (otthon) csinál, mint annak, amit egy gép :D

  2. Én se tudtam várni a feliratig, meg kellett néznem felirat nélkül, és remélem, hogy kitart pár évadot, mert érdekel a téma. :)

    És ha már ilyen sorozatról beszélünk, nem ártana különbséget tenni az UFO és a földönkívüli lény között. Mert nem szinonimák. :P

  3. Kíváncsi leszek erre a sorozatra.. :D A kritikából ennyit láttam csak: Matt Lanter, Matt Lanter, Matt Lanter… 10/10.

    Amúgy meg nem is kezdek bele sorozatokba, ha nagyon kasza-gyanús.. sajnos. :( Számomra nincs értelme akár 1 évadot is végignézni belőle, mert nekem az időpocsékolás.

    1. Comment of the Week :) De totál igazad van, így, visszaolvasva :)

      Ha van lezárása, akkor sem nézel végig egy évadot? Azért az úgy más, kb. mintha egy film-trilógiát néznél, aminek van eleje, vége és közepe :)

      1. A The Secret Circle-nél döntöttem el, hogy ha már az elején lehet sejteni (ott azért annyira nem), hogy halálra van ítélve, nem fogom végignézni. Pedig az anno jó sorozat volt, de hát kaszálták.

        1. Ez amúgy jó döntés, sokunknál van az, hogy belekezdünk, aztán a végén idegeskedünk, hogy nem lett lezárva.

        2. a secret Circle tényleg nem lett lezárva, szomorú is voltam nagyon, de azért vannak sorozatok, amik egy évadosak és többnyire lezártak, azért ott ha nem nézi meg vki, eleshet egy-egy élménytől.

          1. Na igen. Az Emily Owens MD életem egyik legjobb sorozat-élménye volt, sajnáltam volna, ha megfosztom magam tőle csak a hossza miatt.

    1. Köszi szépen, az ilyen – számomra -, specifikus orvosi kifejezéseket a felirat hiányában nem értettem meg.

  4. Az lenne a kérdésem hogy mikor lesz, vagy ki vállalta el a felirat készítését,vagy egyáltalán lesz róla?Mert nem vagyok biztos az angol tudásomba, főleg sci-fi terén:D

  5. Szerintem totál a Roswell sorozatra hajaz. Detto ugyan az, csak ott nem tudták , hogy ki az UFO.

    1. Ha egy sorozatra kíváncsi vagy, ne hagyd, hogy egyetlen kritika eltántorítson. Maximum megnézed, nem tetszik, Na bumm :D

  6. Nemrég néztem meg, és nagyon tetszett! Többször is mondtam magamban, hogy “miért bántják őket?” De ha így néznek ki az ufók, akkor tölem jöhetnek… haha :D

    Matt nagyon cuki, és awh!

    Nem árulta el a csaj, hogy miért volt kórházban. Nagyon várom a következő epizódot. Remélem azért a nézettség javulni fog!

  7. Hol a következő rész??? Ide vele, de azonnal :D
    Nekem is nagyon tetszett, kár hogy várni kell, mert nézném tovább :P Az a gyógyításos rész érdekes volt és látványos is, remélem kifejtik majd hogyan működik.

  8. Tetszett a pilot, de egy hatalmas közepesnek látom az egészet. Szerintem a karakterek elég kétdimenziósak voltak így elsőre, plusz -tudom, hogy CW- de legalább igazi tinédzsereket toborozhattak volna ezekre a szerepekre, mert így totál hiteltelen az iskolai környezet, a szerelmi szál pedig mehetne takarékon, így is túl sok jutott belőle, szerintem szólhatna az egész teljesen az ufókról és az ő beilleszkedésükről, mert sokkal több kritika eljuthatna az emberekhez, ez a része bejött. Mondjuk az ufók lehettek volna valamivel futurisztikusabbak. Meg tetszett, ahogy a világot megcsinálták és volt egy-két jó egysoros. Nem rossz, de nem is jó. Azonban majd nyáron ledarálom, azért a nagy kedvenceket nem tudtam kiverni.

  9. A CW sorozatai bár nem a legjobbak, a közönség igényeit igyekeznek kielégíteni. Tiniknek, fiatal felnőtteknek, a téma iránt érdeklődőknek szólnak, és kisebb-nagyobb sikereket el is érnek. Nem hiába sokadik évados a The Vampire Diaries vagy a Supernatural, bár szerintem elég gyengécske már mindkettő. A Secret Circle viszont megbukott, amit nem értek, hiszen nem volt egyik-másiknál se rosszabb. Egyébként érdeklődéssel figyelem a földönkívüliekről szóló történeteket is, nemrég néztem meg a Negyediket például, ami bár az én véleményezésem alapján negatív kritikát érdemel, az alapötlet jó, köszönhetően a könyvnek.
    Az nem probléma, ha az űrlények túl emberiek, így valamennyire azonosul velük az ember. Ha sárszínű, rücskös bőrű, csápos, csáprágós lények, de ha még sima Szürkék is lennének, inkább menne más irányba és műfajba a történet, azt pedig a célközönség nem szeretné, így a csatorna sem. Szembenézve azzal, hogy manapság az ember-vámpír/vérfarkas/angyal szerelmi szál dívik, és a földönkívüliek is lehetnek egészen emberiek, a sorozat megvetheti „lábát” a „nagyok” között. Hiába sablonos…

  10. A harmadik résznél kezd a dolog beerősíteni. Sajnos Aimee Teegarden Emery szerepében gyengécske választás a Romant játszó Matt Lanter mellett.

    1. Kíváncsian várom a magyar feliratot. Annak meg tökre örülök, hogy Matt Lanterről pozitív véleményt látok. Mármint olyat, ami nem csak a külsejét “élteti” :)

  11. Remélem ad a gyártó esélyt neki,mert szerintem nagyon klassz kis sorozat. Tegnap láttam a pilotját,nagyon tetszett. Még kiemelném a főszereplők közötti “kémiát”,az is ütős. ;)

  12. Szia Tibi! Mindenképpen megszeretném nézni a Star Crossed pilotját de azért még egy kis ajánlást kérek tőled. A Star Crossed egy izgalmas sorozat? Mert én általában azt szeretem ami pörgős és izgalmas. Légy szíves írd meg hogy ilyen -e. Köszönöm. Szia. :)

    1. CSak 40 perc, miért ne próbálnád be? Adj neki egy esélyt, maximum nem fog tetszeni :) A kritikámban leírtam a véleményem, szerintem adj neki egy esélyt. Maximum nem fog tetszeni.

Leave a Response