Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika The Tomorrow People: Kritika az eddigi részekről

The Tomorrow People: Kritika az eddigi részekről

0
Oszd meg!

tomorrow people - 01Nagy szerencséje van ennek a sorozatnak, ugyanis  türelmes voltam, és nem kaszáltam el idő előtt. A második, harmadik rész ugyanis saccperkábé a nézhetetlen kategóriát képviselte… A negyedik epizódnál kezdtem azt érezni, hogy “oké, ebből lehet valami”, ugyanis Jason Dohring (Veronica Mars) hihetetlen jó vendégszerepet nyomott le. Szóval, elég sok idő kellett neki, mire igazán beindult a cselekmény. Szerencsére az ötödik résztől már bepörgött a show, és egyre jobb részeket produkált. Végre, adott az átívelő szál, emellett mintha a karakterek is jobban ki lennének dolgozva, mint ahogy a kezdetekben voltak.

A sorozattal szemben amúgy nagy reményeket tápláltam, ugyanis a Reign mellett ez volt a legjobban várt újoncom a szezonban, ráadásul itt aztán pörög ezerrel az eyecandy faktor is. (Nem tudom eldönteni, hogy Robbie Amell vagy Luke Mitchell a helyesebb). Szóval, szerencsére felpörgött a történet, és egész jól ki is használják azokat a lehetőségeket, amiket a sztori magában hordoz. Még mindig afféle “Hősök-klón” az egész, ami ugyan bőven hordoz magában logikai bakikat, még így is szórakoztató. A szerelmi háromszöget sem felejtették el, de most még így, az elején az is érdekesnek tűnik. Szóval, ugyan a The Tomorrow People nem váltotta meg a világot, de egy kellemes, szórakoztató néznivalóvá nőtte ki magát.

Ami a karaktereket illeti, van azonban egy, aki rettentően irritál. Russellről van szó, a “nagyon laza” srácról, aki állandóan vigyorog, meg vicceskedik, de igazából totál hasznavehetetlen, sőt, csak a bajt csinálja, mégis mindig ott van az események középpontjában. Még a flash-back történései sem hatottak meg igazán, szóval, örülnék, ha kiírnák valamikor a srácot. A többi főszereplővel abszolút nincs semmi bajom. Még a néhányak által szidott Stephen is kikupálódott, különösen tetszik az, ahogy erkölcsi iránytűjét magán hordozva keménykedik, ha kell. John is hasonló kaliber, ott néha túlteng a szenvedő-mérő, de azért szerethető ő is. Nők közül egyértelműen Cara a kedvencem, annyira ütős, imádom azt a bad-ass jelleget, amit képvisel. Sokaknak Jedikiah a kedvence, engem nem hatott meg túlságosan, egy idő után uncsivá vált ez a “rosszban sántikálok, kiszámíthatatlan vagyok” karakter, leginkább azért, mert idővel kiszámíthatóvá vált.

tomorrow people - 02

A sorozat ügyesen használja a lehetőségeit, a flash back jelenetek sokszor megszínesítik az adott karakterek jelenét. A CGI-vel nekem speciel semmi problémám nincsen. Oké, akár lehetne tökéletesebb is, de a kisképernyőn szerintem ez még a “pont belefér” kategória. Az egyetlen, amit kemény hibaként rovok fel, az a sok logikai bukfenc. Például még mindig keresik a Holnap embereinek a szállását, holott már pontosan tudják, hogy a metróalagútban van, ergó már réges-rég meg kellett volna találniuk. Másfelől pedig úgy törnek be, meg rosszalkodnak az Ultra épületében, hogy mindenütt kamera van, gondolok itt például arra, amikor Stephen elvesz valamit a nagybácsikája irodájából. A logikai bakik sokasága néhol már idegölő tudott lenni… A szerelmi háromszög – mint írtam -, nekem egyelőre tetszetős, leginkább Cara miatt, mert jól írták meg a csajt, de amúgy Astridnak drukkolok, hadd kapja meg Stephent.

Értékelés: 6/10
Verdikt: a kezdeti hibáit levedlette, másra egy szerethető sorozattá nőtte ki magát a szememben. Ha a teljes tíz részt nézem, akkor a 6 pont a reális, de ha csak az utolsó ötöt, akkor akár 8 pontig is felkúszhat. Örülök, hogy nem kaszáltam el, és kíváncsian várom a folytatást. Legkésőbb a nyáron meg is nézem. Ó, és a nézettségét tekintve eléggé esélytelen a második évad, legutóbb 0.2-es demót hozott a 18-34 éves nőknél, ami ugye a CW-nek a legkedvesebb korosztály. De talán az új időpontjában jobban teljesít majd, amúgy meg remélem kapunk májusban valami lezárást.

tomorrow people - 03

1142 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here