Pilotkritika: Austin & Ally

7

Régen nagyon szerettem a Disney Channel sorozatait, az utóbbi időkben azonban úgy éreztem, kinőttem belőlük. Egy ideig a Violetta visszacsábított, de az eleve telenovella, és azt is abbahagytam 30 rész után (egyelőre nem hiányzik). Szóval, az Austin & Ally csak a kíváncsiságom okán került fel az “oké, ebbe belenézek, mert miért ne” listámra. Meg kell mondjam, nagy meglepetés ért, mert eléggé tetszett a sorozat pilotja, ami alapján bele is fogok nézni a folytatásba, amint leadja a teljes első évadot a Disney Channel.

austin_and_ally_03

Ami a történetét illeti, nem igazán van túlbonyolítva a helyzet. Ally egy tehetséges dalszövegíró és énekes, de lámpaláza van, és nem mer kiállni az emberek elé. Ezzel szemben Austin imádja produkálni magát, szereti, ha nézik, és mindene a zene. Ők elkezdenek együtt dolgozni, van két – jobbára idegesítő -, legjobb barátjuk, és meg is van a Disney sorozat. Azonban egész jó poénokkal operált a pilot, sőt, a végén, amikor Ally a közönség elé kerül, hát ott sírva röhögtem, mert olyan viccesen megoldották a dolgot. Oké, nem volt túl hiteles, de a humor azon mezsgyéjén leledzett, amit még befogadhatónak tartok. A legnagyobb előnye azonban a zene, ami már a pilotban is erős volt, a soundtrackbe belehallgatván pedig úgy látom ez a folytatásban sem volt változni. Hihetetlen ám, hogy a zene mekkora hatalommal bír, és néhány jól eltalált dal mennyire be tudja vonzani a nézőket. Vagy csak én szeretem nagyon a zenés sorozatokat :)

austin_and_ally_02

Ami a főszereplőket illeti, Ross Lynch egész jópofa és szerethető karaktert kapott, habár néha túl sok, ellenben az Allyt alakító Laura Marano szimpatikus teremtés, és a karakterében is van töltet. A legjobb barátokról inkább nem mondok semmit, mert a karaktereik nem túl szimpatikusak, de van egy olyan érzésem, hogy a folytatásban rajtuk is finomítanak majd. A pilot alapján ugyanis mindenki egy karaktertípus véglete volt, a finomhangolás pedig majd a többi rész feladata lesz. Ó, és jár a respekt a Disneynek, amiért végre egy testesebb, ducibb lány kvázi főbb szerepet kapott egy Disney sorozatban. Tudom, ott van a Sok sikert Charlie-ben is az a csaj, de Raini Rodriguez izé jóval jelentősebb karaktert alakít, ergó remélem a Disney lassan belátja, nem csak anorexiásnak tűnő lányokat kell a képernyőre engednie…

Értékelés: 7/10
Kellemes és aranyos volt, plusz jól szórakoztam rajta. Mindenképp folytatni fogom, mert valahogy többnek tűnik egy átlagos Disney Channel sorozatnál. Persze, az is lehet, hogy tévedek. Nos, ez hamarosan kiderül :)

austin_and_ally_01

3746 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



7 hozzászólás

  1. Az 1. évadból már csak egy részt nem vetítettek le szinkronosan, de azt még februárban sem fogják sajnos. Nem tudom neked feltűnt-e a szinkronhiba az 1. résznél, hogy jó pár helyen halkan lehet hallani az angol szöveget is a magyar alatt.

    • Nekem is feltűnt a hiba, de én azt hittem, hogy a release hibája, mert ugye nem tévén néztem.

      No, majd ha fent lesz a neten a többi rész, akkor megnézem :)

      • Szerintem akár angolul is nézheted ha gondolod, mert nem túl bonyolult a nyelvezete, könnyen érthető. Angol felirat is van hozzá. Én is angolul nézem, már a 3. évad 5. részénél tartanak. Viszont szerintem a Liv és Maddie is elég jó kis sorozat lett, nekem kicsit a Hannah Montanat idézi. Ha gondolod nézz bele.

        • Azt már láttam, az első részét, de annyira gáz volt, visszaemlékezni se akarok rá, ezért se írtam róla.

          Talán majd a nyáron megnézem az Austin & Ally-t :)

          • Még talán az idén induló Girl Meets World lehet majd egy olyan sorozat, ami a régi Disney sorozatok hangulatát idézi. Legalább egy-két helyen ezt olvastam, hogy nagy befutó lehet. Amúgy a Liv és Maddie 1. része nekem se jött be annyira, de a 3. résztől már azért egész nézhető. Viszont az új I Didn’t Do It az 1. rész alapján nekem nem jött be.

  2. Tényleg jó kis sorozat a Austin és Ally. Teljesen más megközelítésből szórakoztat, mint a többi Disney Channel sorozat. A pilotban legjobban az úgymond “Ellen DeGeneres paródia” tetszett. Dez karaktere csak egyre irritálóbb lesz a későbbikben, hidd el!

Leave A Reply