Új posztert kapott a The Walking Dead

2

Amerikában egyre sikeresebb a The Walking Dead, a nézői visszajelzések is pozitívak. Ami engem illet, egyre kevésbé tudom befogadni azt, amit a sorozat nyújtani akar. Az első évadokat pont azért szerettem, mert ott a túlélés volt a cél, de ahogy szépen lassan eljutottunk arra a pontra, hogy az ember a fő ellenség és nem a zombi, úgy lettem egyre kevésbé vevő a sorozatra. Az i-re a pontot az a negyedik évados rész tette fel, aminek a végén Carol elhajtott a kocsival, és olybá tűnt, nem tér vissza. Egyszerűen akkor törött el nálam minden: nem akaródzik folytatni a sorozatot…

Természetesen értem én, “ember embernek farkasa“, az adott szituációban talán ez a helyes út, de ez abszolúte nem jelenti azt, hogy örömmel kellene néznem, ahogy azok szó szerint megölik egymást, miközben odakint csoszognak a zombik, akik mindenkit meg akarnak enni. Talán én vagyok naív, de Rick felfogását, nagyképűségét és kirohanásait már nem tartom befogadhatónak, a Kormányzót egy pillanatig sem akarom látni, és eleve, olyan iszonyúan depresszív hangulatot áraszt a The Walking Dead, amilyet még egy sorozattól sem láttam. A negyedik évad tehát számomra felejtős, teszem hozzá, emiatt szomorú is vagyok, mert nekem még a farmos ökörködés is bejött, hiszen akkor még valahogy másnak tűnt a sorozat koncepciója.

Ahogy olvastam a spoilereket, a folytatás még depresszívebb hangulatot ígér, gondolom jön a szokásos brutalitás, lassan meg eljutunk oda, hogy élő ember eszik élő embert, aztán meg majd a zombik menekülnek… Ó, mielőtt elfelejtem, alább látható az új poszter, aminek középpontjában Carl látható.

the-walking-dead

1245 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

  1. Én azt ajánlom, hogy folytasd a sorozatot, én is a harmadik évadnál picit “furcsáltam” a dolgokat, de megéri, mert visszatértek az eredeti színvonalhoz. :)

    • Megnéztem ám a visszatérő részeket, és tényleg van bennük kakaó. Kap még egy utolsó utáni esélyt a show :)

Leave A Reply