Ahogy én látom: A Wrecking Ball volt 2013 legjobb dala

11

Nagyon nem szívesen mondom ezt, de tény és való, hogy 2013 legjobb dala a Wrecking Ball volt. Miley Cyrus Bangerz című albuma tele van jó dalokkal, igazi minőségi anyag lett, szakmai téren tehát Miley ezerrel hasít. Mégis, nem szívesen adok bármiféle “elismerést” ennek a hölgynek, akit mint embert és előadót már egyáltalán nem tudok tisztelni, sem kedvelni. Persze, mondhatjuk azt, hogy minden, amit az utóbbi hónapokban csinált csak figyelemfelkeltés volt, és ő még mindig ugyanaz a lány akit éveken át tiszteltem, de bennem, mint régi Miley-fanban valami eltörött, és gondolom sokan vagyunk ezzel így.

miley cyrus wrecking ball

Viszont, kénytelen vagyok elismerni azt, hogy Miley Cyrus még mindig egy kiváló énekesnő, az albuma frenetikus lett és a Wrecking Ball volt 2013 legjobb dala. Persze azt halkan megjegyzem, hogy újabban szívesebben hallgatom a James Arthur-féle covert, az ő hangján jobban tetszik ez a csodás dal.

Miley tehát ezzel triplázott, szóval, senki sem mondhatja, hogy ne szeretném a dalait. Egyedül az embert nem tisztelem, aki előadja. Van ez így. A Wrecking Ball érdemeit viszont nem lehet elvitatni. Csodálatosan szép a dallamvezetése, Miley érdes hangja tök jól passzol hozzá, a dalszövegért pedig egyenesen odavagyok. Többek között ezért lett ez az év dala 2013-ban.

A KORÁBBI “GYŐZTESEK”:

1656 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



11 hozzászólás

  1. A Wrecking Ballban nagyon jó hallgatni Miley hangját az már egyszer biztos. :)
    Nehéz választani, de engem ez a szám az első hallgatás után magával ragadott, és másnapra már tudtam a szövegét, és énekelve hallgattam! :D http://youtu.be/4f5KuRXtjeE

  2. Szia Tibi!
    Valóban amit mostanában Miley csinál, nem éppen az amit megszokhattunk tőle, de el kell ismerni hogy minőségi albumot adott ki a kezéből. A minap láttam egy róla készült dokumentumfilmet, Miley a jelenség címmel, ahol ő beszél az átalakulásáról. Én mint nagy Lady Gaga fan, mondom azt hogy ha Lady gagát is Stefany Germnottaként, még kislány korában megismerem, lehet, hogy Lady gagaként már nem is szeretném annyira, mert azt érezném hogy hűtlen a rajongóihoz, mert korábban nem így viselkedett. Pedig azt se tudnám mi ennek a hatalmas változásnak az oka. De mivel nem ismertem kislányként, ezért úgy szeretem ahogy bemutatkozott: botrányosnak, és elképesztő énekesnőnek, aki úgy zongorázik és énekel egyszerre ahogyan kevesen képesek. Nem tudom érted e mire gondolok. A lényeg, hogy ebből a dokumentumfilmből élesen kirajzolódik az, hogy Miley sokat sérült azáltal, hogy nem volt gyerekkora, hogy mindent úgy kellett csinálnia ahogy azt a szájába rágta a Disney. tetejébe a családi gondokból is kijárt neki, elváltak a szülei, csalódnia kellett a szerelmében is. Én megértem hogy változást akar. És ha jobban belegondolunk van erő a hangjában, és az amiket tesz, azok mind pótcselekvések, és én mint egykori és még mostani rajongója is azt mondom, őt most így kell elfogadni. Ki kell tombolnia magát. Én tényleg ajánlom azt a filmet, mert Miley őszintén beszél benne, :) de természetesen megértem azt is hogy már nem kedveled, hisz nem vagyunk egyformák. Ha van kedved és időd, szánj rá néhány percet. :)

    • Nem láttam még azt a dokumentumflmet. Hadd kérdezzem meg melyik volt az? Belenéznék, kíváncsi vagyok.

      Én sem örülök ám, hogy negatívan változott a véleményem Miley-ról. Persze, a gyerekkori traumák nála is adottak, de ott van például Ashley Tisdale vagy Hilary Duff, akiket szintén kizsákmányolt és élve felfalt a Disney, mégsem csinálnak hasonlóan botrányos dolgokat. Számomra Miley már nagyon túllépett egy határt a legutóbbi tetteivel :/

      • Miley Cyrus, a jelenség. :) persze nem azért írtam h megváltoztassam vele a véleményed, csak hátha segít egy kicsit pozitívabban látni azt amit csinál, mégha az sokunk elveivel ütközik. :) Es valóban Demi nem csinált hasonlókat, de neki másban nyilvánult meg, amit kevésbé mutatott a média felé.

        • Demi azért szerintem más tészta. Amiket ő csinált, azokat kábé privátban tette. A Camp Rock időszak alatt elvileg drogozott, meg gondjai voltak, mégsem szívott el egy füvescigit a színpadon…

          Van különbség a jelenség, meg a közönségesség között. De mindenki másként látja :)

  3. Miley új albumát rongyosra hallgattam, mivel szerintem is eszméletlen jó lett. Ami engem illet, a kedvencem a Drive. Lehet, azért mert az album megjelenése előtt a Wrecking Ball-t már túl sokszor meghallgattam. :D
    Nekem se tetszik amit művel, de az egész csak a média miatt van. Mivel ha igaz művész lenne, nem kapna ekkora feltűnést. Sajnos ez van. Reméljük, még visszatér a Régi Miley.
    Az év kedvenc dalát viszont képtelen lennék megválasztani, hiszen annyi jó albumot hallgattam tavaly.

  4. Nagy örömmel kezdtem el olvasni a cikket a cím láttán, aztán a James Arthur-os résznél elképedtem. Nem értem, hogy miért van ennyire túlbecsülve a srác, amikor a saját dalaival még semmi maradandót nem sikerült alkotnia. Egy olyan előadónak, aki megnyert egy tehetségkutatót, már nem szabadna feldolgozásokat készítenie. Vagy ha mégis, azt max egy kisebb koncerten adhatná elő. Az Impossible Shontelle dala, a Wrecking Ball meg Miley-é. Hallottam mindkét dalból mindkét verziót, az Impossible-nél jobb a James-féle zenei alap, de Shontelle hangjával jobban szeretem, a Wrecking Ballnál meg végig sem bírtam hallgatni a feldolgozását, mert rémesen gyenge volt az eredetihez képest. Miley bele is élte magát, ő meg csak felénekelte, és ezt érezni is, mert semmi “kiteljesedés” nincs a dalban, teljesen egysíkú, nem úgy, mint az eredeti.

  5. Ettől függetlenül mindenki azt hallgat, amit akar. De ne azért ne hallgassunk már Miley Cyrust, mert néhány képen kint a nyelve, vagy mert a díjátadókon emlékezetes pillanatokat okoz…

    Magam részéről az eredetit preferálom a legtöbb dologgal kapcsolatban, ez alól talán az egyetlen kivétel Lana Del Rey. Egyszerűen nem bírom elviselni a hangját. Némelyik dalban annyira irritál, hogy inkább kikapcsolom a rádiót, ha azt adják. A Blue Jeans-t például egy Class FM-en hallott remix szerettette meg velem (a RAC remix), a Summertime Sadness-t pedig a Miley-féle feldolgozás, amiből sajnos nincs stúdió verzió. A Young and Beautiful viszont csak az ő hangjával jó :)

    • Nagyon csípem James Arthur hangját, kétségkívül van benne valami, de azt megértem, ha másnak nem jön be, ilyen az élet :)

      Azzal viszont nagyon egyetértek, hogy neki már nem mások dalaival kellene villognia.

Leave A Reply