Filmkritika: Szörny egyetem & Túl a csillogáson

9

Nahát, ma nincs szerencsém a filmekkel. Míg tegnap a Majd újra lesz nyár, a Hercegnő és a béka valamint Geography Club bearanyozta a napomat, addig ma csak selejthez jutottam. A Reszkessetek betörők 5, a magyar-angol hibrid Magic Boys és Hilarie Burton (One Tree Hill) karácsonyi filmje, a Christmas on the Bayou olyan szinten iszonyúak voltak, hogy tíz-húsz perc alatt kivégeztem mindet. Komolyan, még szót sem érdemelnek. Bezzeg a mai két másik próbálkozó, a Szörny Egyetem és a Túl a csillogáson már igen. Egyik sem volt jó, ezekkel nem húsz perc, hanem olyan egy óra alatt végeztem, miközben folyton tekertem előre. Kétlem, hogy lemaradtam volna valami érdekesről…

szorny egyetem

SZÖRNY EGYETEM (MONSTER UNIVERSITY)

Érthető módon ha van egy sikerfilm, akkor azt Amerikában is meglovagolják, hadd’ húzzanak la még egy bőrt róla. A Szörny Egyetem pedig meglepően sikeres lett, majdnem 800 millió dollárt kaszált világszerte, ezzel 2013 egyik legsikeresebb filmjévé avanzsálva. Ahogy elnéztem ezt a valamit nem is igazán értem mire fel csődültek az emberek a moziba. Talán a franchise miatt? Vagy mert annyira jó volt az első rész? Utóbbi tényleg odacsapott rendesen, máig emlékszem a kedves poénjaira. Bezzeg a Szörny Egyetem…

Kaptunk egy eredettörténetet, Mike és Sullivan útját az egyetemen, a barátságuknak a megalakulását és így tovább. Ellőttek szinte minden klisét, amit elbírt a patron, de még attól talán többet is. Persze, akadtak néhol aranyos, megmosolyogtató momentumok, de akkora kliséhalmazba csapott át az egész, amit még nézni is rossz volt. Van, ahol rendesen bánnak klisékkel és van, ahol nagyon nem, no ez volt erre a tökéletes példa. Persze, mondhatjuk azt, hogy nem én voltam a célcsoport, hanem a gyerekek, nekik pedig biztos nagyon tetszett a mese.

Az egyetlen rész, ahol én is lelkesedtem, az a végső verseny volt, ahol a cél az egyetemre való visszakerülés volt. Az azt megelőző macerás dolgok csak untattak, ahogy a rosszul megírt negatív alakok, és a szájbarágós poénok is. Persze az is lehet, hogy maga a Szörny RT. tette magasra a mércét. Azt pedig feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy hiába telt el tizenkét év a kettő film között, a Szörny Rt. bizony sokkal szebben volt megrajzolva…

tul a csillogason

TÚL A CSILLOGÁSON (BEHIND THE CANDELABRA)

El se hiszitek mennyire szerettem volna szeretni ezt a filmet! Mégiscsak egy LMBT film, ami ráadásul a hírhedt-híres Liberace életével foglalkozik! Mégis, egyszerűen képtelen voltam igazán megszeretni ezt a valamit. Aláírom, látszott, hogy költöttek rá rendesen, hiszen a helyszínek, a berendezés, a látványvilág nagyon patináns és csillogó volt, pont olyan, amit elvártam volna egy hasonszőrű filmtől. A színészek játékával sem igazán volt gondom, sokkal inkább a történet nem jött be.

Tulajdonképpen a virtuóz zongorista, Liberace életét mutatta be, aki egy új selyemfiút, az árvaházban (is) nevelkedett jóképű Scottot fogadta be a házába, hogy a szeretőjévé, élettársává tegye annak ellenére, hogy akár az apja is lehetne. A film pedig ezt az idióta kapcsolatot boncolgatta, miközben Matt Damon állandóan azt a gyönyörű testét mutogatta. (Igen, tényleg nagyon dögös az a pasi még mindig). Számomra egyszerűen – Pély Barnásan szólva -, nem jött át a mondandó, sem pedig a konfliktusok nagy része. Hol az egyikük volt féltékeny, hol a másik, ráadásul sosem lehetett tudni hányadán állnak a másikkal. Nem éreztem sem perzselő vágyat sem szerelmet, egyszerűen két embert láttam, akik nem tudják mit is akarnak pontosan a másiktól, de azért drámáznak két órát.

Az is lehet, hogy a milliővel nem voltam megelégedve, mert hidegen hagy a ’80as évek eleje. Mondom mindezt annak ellenére, hogy a Milk-et nagyon szerettem, a The Carrie Diaries-ben is Walt a kedvencem. Egyszerűen maga az atmoszféra, ami körbelengte a filmet nem tetszett, a karakterekkel sem tudtam azonosulni vagy szimpatizálni, a történet pedig a szememben egyenlő volt a nullával. De egy pozitívumot mindenképp elkönyvelhet: Matt Damon iszonyú dögös volt benne. De mintha ezt már mondtam volna…

Matt Damon

2315 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



9 hozzászólás

  1. Én is pont ma néztem meg a Tul a csillogáson-t, nagyon akartam, egy jo meleg filmmel inditani a napom, de nagyon nem sikerult :(:(:(:( Iszonyat gáz a film, ahogy Te is én is ugy bíztam pedig benne, alig lehet végignézni … :(:(:(:(:(:( Gyorsan keresnem kell valami jót ami feledteti, hogy kb 2 órát töltöttem a nagy semmivel :(:(:(:(

    • Hű, már kezdtem azt hinni, hogy csak én vagyok szokás szerint szigorú, de ezek szerint neked sem jött be. Remélem azért találtál valami ütős néznivalót :)

  2. ezaz tibi! több filmkritikát! huh a túl a csillogáson-t énis nagyon meg akarom nézni de akkor lehet jobb ha nem teszem? :S
    amugy tipp:ha jó melegfilmet akartok nézni akkor ajánlom nektek az i love you phillip morris-t jim carey-vel.nekem oltárira bejött.kellemes meglepetés volt

    jah és tibi ha ajánlhatok 1-2 filmet akkor sztem nézd meg a phillips kapitányt amiben tom hanks nagyon odateszi magát és a fogságban-t amiben jake gyllenhaal és hugh jackman ügyeskedik.izgis film mind2

    (amugy tibi hilarie burton karácsonyi filmjét angol felirattal nézted?a trailer alapján én elég laposnak láttam..)

    • Mindenkinek más tetszik, szóval lehet, hogy neked bejön majd. Plusz elég vegyes volt a kritikai fogadtatása is, sokan vélekedtek pozitívan róla.

      Hű, a Phillip Morist régóta megakartam nézni, köszi, hogy eszembe juttattad. A Philips Kapitány és a Fogságban viszont nem az én stílusom :/

  3. oksi.majd akkor bepróbálom.mondjuk egy tonna nézendő film van a listámon.
    nekem sem voltam egyáltalán de aztán igy randomra mondom egyen fene nézzük meg és mekkorákat ütöttek.néha kicsit ki kell lépnünk a filmes komfortzónánkból hogy lássunk olyan jó filmket amikhez egyébként hozzá sem nyúltunk volna

  4. huuu a Phillip Moris sem nagyon jott be számomra, az utobbi idők nagy kedvence nálam a Paperboy és nem csak Zac miatt :)

    • Nekem meg pont a Paperboy nem tetszett, lassú és vontatott volt az eleje, 30 perc után le is kapcsoltam. No majd teszek vele még egy próbát :)

  5. Én is láttam a Szörny Egyetemet, és állíthatom, hogy én sem tartozom már a célcsoportba. De nekem kifejezetten tetszett. Egymás után néztem ezt és a Gru 2-őt, és érzem a különbséget a kettő között. Manapság már nincs olyan rajzfilm, ami nem klisékből állna. Szóval nagyon sokra sosem számítok egy ilyen megnézése előtt. Amit vártam tőle, azt teljesítette, és élveztem is.
    Amúgy nem teljesen értem, hogy mit értesz az alatt, hogy szebben volt megrajzolva az elődje.

    • A Gru2 az nagyon cuki volt, nekem azzal semmi bajom nem volt, ez viszont nem tetszett :/

      A megrajzolásnál arra gondolok, hogy a technológia fejlődésével egyre randábbak ezek a rajzfilmek. Ahogyan próbálják 3 D-éssé, minél “emberibbé” tenni a mesealakokat, úgy válnak egyre csúnyábbakká ezek a mesék. Én legalábbis így látom.

Leave A Reply