Főoldal Hírek Cory Monteithnek állít emléket Lea Michele dala

Cory Monteithnek állít emléket Lea Michele dala

12
Oszd meg!

A Glee stábjából már többen belesültek az önálló zenei karrierbe, Matthew Morrison második albumának az eladásaival a Billboard Top 200 listájára sem került fel. Most azonban egy újabb Glee-sztár, jelen esetben Lea Michele az, aki megpróbál beindítani egy zenei karriert.

Lea Michele Louder

Első albuma, a Louder 2014 márciusában jelenik meg, az album első kislemeze, a Cannonball pedig a napokban látott napvilágot. “Cory minden dalt hallott a lemezről, kivéve természetesen kettőt [Cannonball és If You Say So]. Azon gondolkodtam, hogy megvan a lehetőségem, ha bármit hozzá szeretnék adni az albumhoz. Szóval, mi leültünk, és megszületett az If You Say So, ami nagyon nagyon nagyon személyes, egy igazán személyes és intenzív dal a számomra” – nyilatkozta a napokban Lea Michele, miközben egy másik interjúban a Cannonballról eképpen mesélt – “”Abban a pillanatban, amikor először meghallottam a dalt, fizikai reakcióként hatott rám. Számomra ez jelentette az erőt. Minden nap meghallgatom. Tudom, hogy okkal került bele az életembe. Ez (a dal) tényleg annyira hasznos a számomra, és remélem, hogy mások számára is“”

Az első kislemez, a Cannonball is érzelmes dal lett, ezzel emléket állítva  nyáron elhunyt szerelmének, Cory Monteithnek. Mondanom sem kell, teljesen meghatott Michele dala, és nem csak az érzelmi töltet miatt, hanem mert annyira gyönyörű a hangszerelése, Lea hangjára pedig szavakat alig találni. Szeretem az ilyen sokatmondó, mély mondanivalóval bíró dalokat, ez pedig bizony az lett. Sok sikert kívánok Leának, ha valaki igazán megérdemli a zenei sikert a Glee szereplői közül, akkor az Lea Michele.

Ha létezik mennyország, ha nem, ha van valami odaát, ha nincs, egy dolog akkor is biztos. A dal meghallgatása után Cory Monteith biztos nagyon büszke (lenne) Leára. És ez ezzel nincs egyedül. #StayStrongLea

lea-cory

1885 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

12 Hozzászólások

  1. Szerintem gusztustalan, hogy az elhunyt barátjával akarja eladni az albumot. Az, hogy írt( ő a szerző egyáltalán?) egy dalt miért teszi fel egy albumra adja el? A személyes érzéseit az ember nem adja ki, sem el. Az egész, ahogy szerepel a médiában az eset óta negatív képet fest róla. Gondolom, hogy a kiadó emberei azért adják ki a szólóalbumát, mert most éppen mindenki kíváncsi rá. Az egész StayStrongozásról is megvan a véleményem.

    • Szerintem ez a “22-es csapdája”, mert ha nem nyilatkozna Cory-ról, ha nem énekelne a legbelsőbb érzelmeiről, akkor pedig amiatt támadnák őt az emberek. “Máris elfelejtette? Ennyire szerette?”… Szerintem jó megoldás az, hogy Lea nem felejt és beszél a fájdalmáról, különösen azért, mert sokan osztozunk a fájdalmában.

    • Szerintem meg az előadók a dalaikban pont, hogy a személyes dolgaikat, az érzéseiket vetítik ki felénk. A semmiről nem lehet énekelni, nem lehet jó dalt létrehozni. Ahhoz mélységeket és magasságokat kell megjárni az életben, ahogy ez Lea vagy mondjuk Demi Lovato esetében is történt. Szerintem Lea egy csodálatos ember és fantasztikus művész! És igaz, ha nem állt volna ki a nyilvánosság elé, akkor azzal lenne mindenkinek baja, ha pedig nyilatkozik, akkor az a baj. Nem igazán lehet itt tökéletes megoldást találni. Különben meg az albumot évek óta tervezgeti, készítgeti, már 2010-ben is írt róla twitteren, csak úgy néz ki, sajnos Cory halálára volt szükség az igazi érzelmi lökéshez, hogy be is tudja fejezni, ráadásul hogy tudjon még írni két új dalt hozzá… #StayStrongLea

    • Mindenki másképp látja. :) Így is azt hiszik az emberek, hogy hamar túllépett és Cory halálával turnézik. Némi elvonulás lett volna a helyes. Nekem ez a nagy love story is sántít, előbb hiszem azt, hogy ez egy látszatkapcsolat volt a Glee miatt. Valahogy az az érzésem, hogy Cory meleg volt és mivel ezt nem vállalta( nem vállalhatta?) besokallt és túllőtte magát. Meglenne a magyarázat arra, hogy miért volt függő és miért hunyt el egyedül. Nem akarok túl negatív lenni, de én nem hiszek el mindent, amit el akarnak hitetni. Nagyon sokan azért veszik majd meg az albumot, mert ezt a dalt akarják hallani, eleve így reklámozta. Nekem ez nem szimpatikus, a sráccal nem szakítottak, hanem elhunyt. Egy szakítás után még lehet dalolászni, belefér.
      Demi Lovato fiatal kora ellenére nagyszerű énekesnő, de ő is a múltból él….a sok megpróbáltatást a szüleinek köszönheti. Ők otthon tunyultak, míg az a kislány turnézott és eltartotta a luxusban a familiát. Mondjuk ma is ezt teszi. Nem csoda, hogy megrogyott a teher alatt.

      • Szerintem ez hülyeség, mármint az, hogy Cory meleg lenne. Pont a Glee az a sorozat, ami tele van meleg karakterekkel, ami több meleg színészt foglalkoztat, köztük Chris Colfert is. Plusz korábban volt egy Lea&Cory lebukós sztori, amikor Jenna instagrammra postolt magáról egy képet, a háttérben Leáék smároltak (a bejelentés előtt jóval), a képet pedig törölte, amikor a rajongóknak feltűnt a dolog.

        Alapjáraton én is szeretem az összeesküvés elméleteket, meg szimpatikus a “média mindenkit csak bolondít, semmi sem igaz, minden csak színjáték” dolgokat, de ha valamit elhiszek, akkor az pont Lea fájdalma és szerelme Cory iránt.

        Ami pedig a drogokat illeti, a függőség nem válogat. Nem mindenki olyan erős, hogy leálljon arról, amire rákattant, még akkor sem, ha éppenséggel van egy nagyon boldog dolog az életében. Cory drogfüggősége pedig évtizedekre nyúlt vissza, nála ez nagyon komplikált dolog lehet.

        • Szíved joga hülyeségnek gondolni. Közben utánanéztem és sem a dal szövegét, sem az alapot nem ő írta. Ennyit a nagy magasztos vallomásról. :) Ez olyan, mintha írnál egy könyvet és én küldeném el a kiadónak. Kapnál jutalékot, de mégiscsak én gazdagodnék meg a te szellemi terméked által. :D A fájdalmat nem lehet tollba mondani, hogy valaki más írja rímbe helyettünk. Akkor már az ő képére van formálva, hiteltelen és marketing szagú.

          • Lea nemrég Ellennél interjúzott, és mesélte, hogy amikor meghallotta a dalt [mert ezt Sia Furler írta], akkor egyből kötődött hozzá, mert teljesen tudott azonosulni a dallal. Ez nem lopás. Attól ő kifejezheti az érzelmeit, még ha nem is az ő dala. Érzelmeket kifejezni nem csak magunkból tudunk. Ez olyan, mint amikor te nem tudsz elmagyarázni egy érzés, valaki rávágja, hogy “olyasmi, mint amikor”, és te egyből kapcsolsz, hogy igen, arról az érzésről van szó, hiszen felismered. Nem hinném, hogy Lea célja az, hogy meggazdagodjon, hiszen imádja a jelenlegi életét, ott, ahol tart, a szegénységtől sem kell félnie. Nézz meg több interjút, és látni fogod, hogy a mai kor egyik legnormálisabb és legalázatosabb előadója hogyan viselkedik és vélekedik.

  2. Ha valaki megfigyelte és értette Lea nyilatkozatát az Ellen Showban, az tudja és érti, hogy Lea megmondta ezt a dalt nem ő írta, se a szöveget se a dalt , neki csak megmutatták, egy kicsit rászabták. Mert Lea szerint teljesen tükrözi az ő gondolatatit az akkori érzéseit. Azzal én is egyetértek, ha nem átélt eseményekről vagy érzésekről énekel egy előadó, akkor az nem hiteles, és ha megnézzük minden nagy énekes ( ha ő írta a szöveget és/vagy a zenét ha nem) mind átélt dolgokról ad elő.
    És még egy apró megjegyzés: a dal végén Lea felnéz csak én gondolom, úgy hogy Corynak énekelt?

  3. nekem is tetszik a dal.leának hihetelen hangja van.nekem épp az jutott eszembe hogy ezeket a dalokat valoszinüleg cory is halotta és biztos büszke volt rá.kiváncsi vagyok a cd többi dalára is

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here