Coming Out – A legkárosabb magyar film

30

Az Index a minap publikálta a valaha volt legkárosabb magyar film, azaz a Coming Out plakátját, amin az agyonszolizott Csányi Sándorra tapad Karalyos Gábor és Tompos Kátya. A plakát láttán Facebookon már szomorkodtam, a film iránti heves érzelmeim már egy posztban megénekeltem, éppen emiatt nem akartam még egy posztot szánni erre a valamire. Aztán voltam olyan butus, hogy elolvastam az Indexen lévő hozzászólásokat. Utána ezt megismételtem még más portáloknál is, végül pedig egyre egyértelműbbé vált a szememben a Coming Out káros hatása.

Coming out Karalyos Csanyi

Nem véletlenül írtam azt, hogy soha nem készült még ennyire rasszista tartalmú film Magyarországon. És mondom mindezt úgy, hogy egy képkockát sem láttam belőle. Egyszerűen az indulatok, amiket a Coming Out terjeszt, önmagukért beszélnek. A hozzászólások a film “meleg” mivoltát támadják, eközben pedig ekézik a “buzikat, akiknek végre lesz mit nézni” – utóbbi pedig egy idézet, méghozzá körülbelül az egyetlen, amit gond nélkül lehet szó szerint idézni. Ők ugyanis azt gondolják, a meleg társadalomnak jót tesz egy film, ami olyan üzenettel él, miszerint csak Tompos Kátya kell a melegség “meggyógyításához”. Ez az üzenet több, mint káros, ha pedig a film közönségsiker lesz, akkor szépen aláássa majd azt a több évtized által elért kitartó és kemény munkát, aminek köszönhetően ma élhetőbb életet élhet egy meleg, leszbikus vagy biszexuális embertársunk, mint tíz évvel ezelőtt.

A legszomorúbb pedig az, hogy egy ennyire rossz üzenettel rendelkező film állami támogatásban részesül, nagy reklámkampányt kap, és eljut az ország összes mozijába. Ebből a költségvetésből – akár ugyanezekkel a szereplőkkel is -, lehetett volna forgatni egy olyan filmet is, mint az Imák Bobbyért vagy a Watercolors. Egy olyan magyar filmet, ami őszintén bemutatja milyen nehézségekkel néz szembe egy ember, aki más, ahelyett, hogy indulatokat, rasszista dolgokat és rossz üzenetet közvetít a nézőknek a “tiszteletreméltó” Orosz Dénes. Mert ez a film csak árt, én pedig szomorú vagyok, amiért egyáltalán elkészülhetett. Mert ez sajnos ártani fog a melegek megítélésének, és még inkább szítja majd azokat az indulatokat, amik sajnos amúgy is elég nagyok.

Most olyat teszek, amit még soha: bojkott! Ha valaki nagyon kíváncsi erre a filmre, szerintem várja ki, amíg leadja a tévé, vagy amíg felkerül olyan helyekre, ahonnét megnézhető. Azt javaslom mindenkinek, hogy ne támogassuk anyagi eszközökkel ezt a filmet, és ha van rá lehetőségünk, beszéljük le azon ismerőseinket is a megtekintéséről, akik korábban ezt tervezték. Vannak ugyanis olyan dolgok, amiket jóérzésű emberek torkán, egy demokratikus európai államban nem lehet csak úgy lenyomni. A Coming out pedig ilyen.

Coming out csanyi sandor

7971 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



30 hozzászólás

  1. Nem kell aggódni szerintem, Tibi. Ez a film bukásra van ítélve… hetero pasik úgyse fognak beülni megnézni egy ilyen filmet, melegek meg nem vannak elegen…főleg, hogy nem is minden meleg fog beüli a moziba.
    Egyébként, kissé meglep a bojkottra való felhívásod…ahogy Te is írod, még egyetlen kockát sem láttál a filmből, de máris igen karakteres véleményed van, azt írod, hogy a film azt súgalja, hogy a melegség meggyógyítható egy nővel… úgy, hogy nem láttad a filmet. Honnan tudod, mi lesz a valódi tartalma, honnantudod, hogy a részletek miket fognak súgalni, honnan tudod, mi lesz a végső kicsengés, tanúlság?
    Azzal egyetértek, hogy sokaknak ellenszenves lesz ez a film, mivel melegekről szól…de ez legyen az ő bajuk! Bátor lépésnek és időszerűnek tartom, hogy csináltak egy filmet. Ez az első lépések egyike…és az első lépések sohasem hibátlanok, benne van a pakliban a bukás esélye, de legalább foglalkoznak a témával. És mivel még valóban nem láttuk a filmet, tehát akármilyen plakát, akármilyen előzetes ellenére sem lehetünk 100%-osan biztosak abban hogy a film mit fog sugallni! Én megvárnám az elítélő kritikákkal a film bemutatását. És már csak a témával való foglalkozás is megér egy mozijegyet, kettő okom is van rá: 1., mert olyan témával foglalkozik, amivel már régóta kellene, 2., magyar film. tehát illik beülni a moziba és nem internetről letölteni. mindenki sír, hogy a magyar filmek szarok meg stb. hogy is lehetne jobb, ha még annyira se méltatjuk őket, hogy kifizessük a mozijegyet?? Ez rövidlátás netovábbja: úgy várjuk el a csúcsminőséget, hogy semmivel se járulunk hozzá, semmivel sem támogatjuk.

    • Az utóbbi években tevékenyen támogattam a magyar filmet, a Made in Hungária és a Valami Amerika 2. bevételeihez is hozzájárultam többek között, sőt, még az Álom.Net-ért is fizettem. Ha egy magyar film kicsit is megérdemli a figyelmemet, akkor kinyitom a pénztárcám, mert egy magyar film sikere csak a magyar embereken múlik, és túl sok tehetséges színészünk van ahhoz, hogy parlagon heverjenek.

      Viszont. Anélkül is lehet – szerintem! -, ilyen dolgokat állítani, hogy látnám hozzá magát az alkotást. Mert önmagában elmondható a káros mivolta, ha pedig elolvasod azokat a hozzászólásokat – meg az origón, meg a többi filmes oldalon -, akkor te magad is látod, mennyi rosszat tett már most a Coming out, ez pedig idővel csak nőni fog.

      Igen, ez valóban egy lépés lehet, de ez a lépés eleve elhibázott. Jobban járt volna az LMBT közösség, ha ez a film nem készül el. Viszont, ha tényleg jó lesz maga a Coming Out, akkor nyilvánosan fogok bocsánatot kérni, ÉS megveszem majd DVD-n. Ha hibázok, azt belátom, és nyilvánosan közlöm, utóbbit pedig nem egy posztom bizonyítja.

    • Egyrészt nem ez az “első lépés” a témával kapcsolatban, elég csak a 2006-os “Férfiakt”-ra gondolni. Másrészt egyetértek Tibivel, aki egyébként nem a filmet szólta le (mivel még nem láttuk) hanem inkább az üzenetét: egy film, ahol egy meleg rájön, hogy egy nővel lehet csak 100%-osan boldog. ez bárki bármit mond, rossz. és igaz részletekbe menően nem tudhatjuk, hogy ezt miképp tálalják majd, lehet, hogy tényleg annyira komikus lesz, hogy csak na – de könyörgöm, akkor viszont a film készítői kommunikálnak nagyon rosszul.
      Abban egyetértek, hogy szükség van meleg témájú filmekre, DE ezt a vékony és nehezn kitaposott ösvényt a Coming Out most tényleg évekkel veti vissza.

    • Szerintem ami ide le van írva az úgy hülyeség ahogy van…Ez a film nem a melegek ellen vagy mellett szól.. Én láttam a filmet, ráadásul fiú ismerősömmel, aki egyáltalán nem meleg.. Szerintem jó film, humoros, nekünk tetszett!
      Attól hogy az emberek megnézik a filmet, nem fogják kevésbé elfogadni a melegeket…ha valaki egy film miatt áll máshogy hozzájuk annak a fejével igen nagy baj van..

  2. A magyar filmipar egy nagy wc csésze(aminek peremén vadul kapaszkodik az a pár színész, aki még eladható), úgyhogy nem kell aggódni azon, hogy ez a film komolyabb tömegekhez elérhet. Az utolsó magyar film, amire jegyet váltottam az 1997-es Miniszter félrelép. Khm. Még egészen tini koromban esett meg. Amennyiben készülnek komolyabb drámák vagy valóban vicces mozik, majd beülök. Addig inkább nem.

    • Annyiban megvédeném a magyar filmet, hogy voltak az utóbbi években is nagyon jó alkotások. A Valami Amerika 2. például zseniális volt, és a Majdnem szűz is nagyon profi kis történet volt, utóbbi például az eddigi kedvenc magyar filmem.

      A tavalyi “Csak a szél” c. romagyilkosságokról szóló film pedig nagyon pöpecül lett összerakva. Egy fokkal sem volt rosszabb, mint például egy svéd vagy egy francia film.

  3. Ennek a filmnek az előzetesét mosolyogva nézik a moziban mind férfiak, mind pedig nők. (Tapasztalat, moziban dolgozok, látom). Az előzetes alapján egy könnyed, a tavalyi magyar filmnél (Nejem, nőm, csajom) egy fokkal jobbnak tűnik, és az emberek nagy része nem úgy indul neki, hogy “Fúúúú, már megint egy magyar film…” A filmet egészében én se láttam, nem tudom hogy a végkimenet mi lesz, az előzetesből inkább egy lazábbra vett őrlődés jött le, mintsem, hogy egy férfi csak egy nő mellett lehet boldog. A plakátot aláírom, hogy nagyon elszúrták.

  4. Én olyannyira elkötelezett vagyok a magyar filmek mellett, és amellett, hogy javuljon a filmiparunk, hogy szinte bármit képes vagyok elnézni. Vannak hibák, igen, vannak nagyon-nagyon gyenge magyar filmek igen… de mit várunk? Ha a társadalom nem támogat valami “mindannyiunk ügyét”, akkor hogy javulhatna. És ez nem csak szórakozás! A filmipar nagyon jelentős bevételi forrás is egy országnak, vajon miért áldoznak annyi pénzt filmekre, sorozatokra Amerikában meg Franciaországban?? Én a legkevésbé sem dicsekednék azzal, hogy tizenhat éve voltam utoljára moziban magyar filmet megnézni. Ha egy amerikai vagy egy francia is hasonlóképpen gondolkodna, akkor ott is mi lenne? Minden ország olyan, amilyenné a társadalma (az emberek) teszik. Bárhogy, bármilyen eszközzel, de változzon végre valami! De önmagától nem fog! Akkor várjuk továbbra is, hogy a szánkba repüljön a sült galamb?
    Eldöntöttem, én elmegyek moziba megnézni majd ezt a filmet! Már alig várom!

  5. Sajnos én is bele olvastam az indexen lévő kommentekbe :( sosem fogom megérteni mit ártottunk a heteró férfiaknak, h így utálnak minket…

  6. Számomra kifejezetten egyértelmű mi a szándékuk ezzel az egésszel. Ahogy láttam, már valaki írta, hogy érdekes, hogy pont meleg paliból lesz heteró és nem fordítva… Az egész mögötti “hivatalos” motiváció, vagyis amivel majd takaróznak, gondolom az lesz, hogy ‘Magyarország igenis haladó szellemű ország, azért csinálunk melegfilmet, mert mi támogatjuk a másságot’ stb stb stb… Miközben teljesen egyértelmű, hogy a filmből az tükröződik, hogy a melegség csak egy fázis, és minden férfinak csak ‘az igazi, tökéletes nőt’ kell megtalálnia, hogy rájöjjön arra, hogy ez így van. És bármennyire is nem akarunk politizálni, azért érdekes, hogy egy ilyen témájú film jelenik meg azzal egy időben, hogy a hittankönyvek halálos bűnnek titulálják a homoszexualitást, és az új családmodell is kizárólag a férfi-nő közti kapcsolatot tartja elfogadhatónak, és a filmet pedig egyértelműen támogatja az állam. Ez a film meg fog jelenni, ez ellen már nem lehet mint tenni. Csak remélni tudom, hogy értelmes intelligens emberek, akiknek van egy kis esze, azok ezt nem nézik meg. De mint tudjuk, itthon nem az utóbbiak felfogása dominál… Egyszerűen szégyen, hogy ilyen megtörténhet bárhol is.

  7. És basszus, ma ahogy láttam, az egész város (Budapest) tele van a filmet népszerűsítő plakáttal… :( Engem ez annyira elkeserít. Ennyire nem látják (majd) az emberek, hogy mi a célja ennek az egésznek ??

    • Majd eldől decemberben, amikor kikerülnek a mozilátogatottsági adatok. Igazából nem lepne meg, ha bukás lenne.

  8. Szerintem az utolsó normális film a közelmúltban a Kaméleon volt, manír nélküli, be merte vállalni, hogy nincs happy end, és szólt is valamiről, persze nem is volt népszerű, mert általában a cukortakonyra van igény sajnos. Nem azt mondom, hogy depressziós filmeket kell csinálni, csak életszagút, de mostanában… A Coming out no comment, már irtózom tőle..

  9. Nem láttam a filmet, de az előzetes alapján nem is erőltetem rá magam. A barátnőmet megfogta ez az egész, mondta, hogy menjünk el, nézzük meg. Megnézném, ha lenne valami értelme az egésznek. A meleg férfivel nincs is baj, na de ez a változás abszurd. Nem vicces, nyílt provokáció. Állam is támogatta? Akik nem látnak mögé, azok istenítik a dolgot. Manipulálja a társadalmat ez az egész. Nem kellene ennyire a nyugati világot követni, mindenki belekerül egy értékek nélküli dimenzióba, ha ilyen filmeket néznek.

  10. Megnézés után nem tudom pontosan, hogy ajánljam-e moziban, pénzért megnézni. Néhol elnézést a kifejezésért, de eléggé “rájátszanak” a meleg-témára.

        • Olvastam én is a negatív kritikákat. Meg egy összegzést is Csányi filmjeiről. És miután irtózatosan lehúzta az S.O.S. szerelmet, ami nekem nagyon tetszett, ez csak megerősített abban, hogy megnézzem. Meg alapból is érdekelt.

  11. Nőihang on

    Emberek! Ez egy MAGYAR VÍGJÁTÉK!!! NEM dráma! NEM dokumentumfilm! Nem Artmozi! Akinek nincs humorérzéke, az NE nézzen vígjátékot! Az nézzen drámát. De ez egy Vígjáték!!! :) Az “Egy szoknya egy nadrág”-ot láttátok?? Senki nem kezdett el azon vitázni, hogy a Rudolf Péter hogyan játssza túl a női szerepet, a ruhája, a cipő, a rúzs… sorolhatnám. És az Oroszlán Szonja a hisztis nőcit? Senkit nem érdekelt. Mindenki meglátta benne azt, ami: kiváló színészi alakítás, jó forgatókönyv, operatőrmunka stb., aminek egyetlen célja a szórakoztatás. Nem azt kellene látni a filmben, ami nem jó, hanem ami érték! Hm?A moziban konkréten mi voltunk az elsők, akik röhögtünk a jó magyar humoron! Mert a humor ezer arcú. És ebben a filmben van humor :) Ezt most ne értsd félre, nem arra gondolok, hogy kinevetném a másságot! Tipikus, egyszerű, magyar humor a sztoriban rejtve. Nézd meg a filmet, utána alkoss kritikát. A film végefele már lehetett hallani a hangos nevetéseket! Vonatkoztass el attól, ki vagy, és szórakozz, EZ a vígjáték lényege. Kikapcsoljon. Nem az, hogy elgondolkodtasson! Én konkrétan egy 38 éves nőci vagyok. Nem ítélek el senkit, én konkrétan a pasikat imádom! De nincs bajom a másokkal. Azt kéne már fölfogni, hogy mindenki más. Azon belül hogy homo, hetero, vagy mi a szösz, tök mindegy, más. Ez a lényeg. Ha ezt megértjük, könnyebben el tudunk fogadni bárminemű magunktól való másságot, de ettől még lehet arról eltérő véleményünk. És persze ideális esetben ezt is el fogadják azok, akik tőlünk eltérően gondolkodnak… Bonyolult, nem kéne túllihegeni, menj, nézd meg, de ne várj nagy “megtérést”, vagy csodát, vagy döbbenetet, egyszerű vígjáték. Sztem.

    • Na, hal isten, hogy valaki megragadta a lenyeget. Ez egy vigjatek, ennyi. Semmi magasroptuseget nem kell varni. Ezzeltr a megiteles nem lesz se jobb se rosszabb. Vagy aki egy ilyen filmbol meriti a megitelessel kappcsolatos tanulsagokat… Az mar regen rossz. Es szerintem azert ez a pozitiv diszkriminacio is mar tulzas. En elfogadok mindent. De barmely emberi karaktert kifiguraznak. Ami jol is van igy, az elethez kell humorerzek, egy kis onironia. Na de ha egy meleget…. Akkor az huha! Felhaborito. Na dontsuk mar el, hogy most akkor egyenlo banasmodot kivanunk? Mert ez inkabb nekem kivetelesnek tunik!

  12. Én láttam a filmet. Nekem tetszenek az új magyar vígjátékok, és nem szégyellem támogatni sem az ipart ezáltal. Egy hetero pasival ültem be megnézni, neki is tetszett, voltak nevetős poénok benne, nem is egy. Habár több belőle előre megjósolható.
    Az eleje kissé dokumentumfilmnek indul (a főcím után). Aztán felveszi a vígjáték jelleget.
    Ami az üzenetét illeti, eléggé szájbarágósan az, hogy legyünk elfogadóbbak. Ami a melegek kifigurázását illeti, több benne a nőket karikírozó poén, mint a melegeket.
    Nekem inkább az fura, hogy sok benne a buzizás, elhangzik meleg karakter szájából is.
    Ha elvonatkoztatsz a nemektől, a film simán egy kifulladt kapcsolatról és az új kezdetéről szól. Túl kell lépni azon a baromságon, hogy egy fejsérülés a nemi vonzódás megváltozását eredményezi. Ha fordítva nézed, ami nyilván gyakoribb, életszerűbb példa, simán el tudom képzelni, hogy van egy pasi, nővel él, jól elvan, bár helyenként keresi önmagát, és 18-20-35-45 éves, amikor jön egy pasi, akibe belezúg anélkül, hogy tudta volna magáról, hogy meleg. Ebből nyilván csináltak már filmet, nem sok szót kapott. Most megcsinálták fordítva, jól megosztja a nézőket és a nem nézőket.
    Ha akarod, ne támogasd, de nézd meg majd, lszi, és bár fogod majd a kanapé karfáját, nehogy elröhögd magad, lehet, hogy néha megtörténik.

    És a lényeg még egyszer:
    Ami az üzenetét illeti, eléggé szájbarágósan az, hogy legyünk elfogadóbbak. Ami a melegek kifigurázását illeti, több benne a nőket karikírozó poén, mint a melegeket.

  13. Nem láttam még a filmet, de jó lenne egy-két dolgot tisztázni, mielőtt bárkit, bármiért keresztre feszít bárki. A film ipar gyűjtő neve szórakoztató ipar, tehát egy film feladata hogy szórakoztasson, de vannak mögöttes tartalmak, ami viszont már belemagyarázás, és szubjektív értékelések, visszhangok sorozata. Hogy érthetőbb legyek egy focimeccs célja alap járaton a győzelem, gólt rúgni, tovább jutni, de a közönségből, ami mondjuk 30.000 fő, van kb 20-30 hangadó, akik a 30.000-es tömeget mozgósítják és hatalmas megmozdulásokat, randalírozásokat tudnak kiprovokálni. Kérdezem én ez egyenlő magával a foci mérkőzéssel? Tehát jó lenne ketté választani a filmet, és annak a keltett hatását, mert a hatás manipulálható! Ráadásul arról nem is beszélve, hogy egy annál sikeresebb minél többet beszélnek róla, tehát legyen provokatív, mert akkor fogják megnézni az emberek, mert kíváncsiak rá! Vegyük észre hogy egy két elindított gondolat amely segítségével a film köré egy gerjesztett botrány felhő alakult ki, melyekről postolgatnak az emberek (mint ahogy teszem most én is). Csókolom ez a MÉDIA, így működik a reklám…. A Mátrix című filmben egy neuró alapú vitruális valóságban éltek az emberek öntudatlanul, téve a napi rutinjukat, de vezérelve és kordában tartva a rendszer = Mátrix által. Jelen esetben ugyan ez történik, csak az embereket a média, reklám manipulálja, pontosabban néhány ember akik célzott gondolatok elindításával egy önmagát gerjesztő folyamatot indítanak el… Szóval mielőtt bárki bármit is ír, postol gondolja el hogy valóban mi a gondolata, és valóban az Ő gondolata-e vagy csak egy társadalmi nyomás mely asszimilálódott a gondolataiban, és nem akar kilógni a többiekből (csorda ösztön) megy az előre legyártott gondolatok után. Üdvözlet minden kedves postolónak, Remélem senki tyúkszemére nem léptem!

  14. Nem ültek be a melegek sem a filmre, Mivel ők is felháborítónak tartották az egészet.

  15. A hócipőm tele van, hogy mindenből politikát csinálnak egyesek, és szítják az indulatokat. Ez csak egy film, ugyanúgy mint pl. a Krisztus utolsó megkísértése, ami ugyan más kategória, de hasonló indulatokat keltett. Az akkori római katolikus “hozzáálláson” nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. “Még nem láttam, de felháborító!!! Kárt okoz!” Ugyan már! Hogy a helyére tegyük a dolgokat:
    nem vagyok oda pl. a Love Parade-ért sem, de megértem, hogy azoknak, akik megszervezték, és felvonulnak, nekik fontos, tehát elfogadom és pont. A film pedig rasszista eleve nem lehet, hiszen a melegség, leszbikusság nem emberi rasszhoz kötődik. Nem is másság-, kisebbség ellenes, hiszen nem rekeszti ki, nem ítéli el őket, csak egy történetet mesél el, ami nem egy jellemző, de nem is utópisztikus helyzetet jelenít meg.
    Még valami: trollok és egyéb kretének meg úgyis vannak, lesznek. Hogy egyszer felnőnek-e (mentálisan), az ugyan tényleg utópisztikus, de szintén nem lehetetlen. Ugye? :)

  16. Viktória on

    Én láttam a filmet, nekem nagyon tetszett. És nem érzem úgy, hogy ettől most jobban kezdtem volna utálni a melegeket, sőt… És a film megnézése után nem gondolnám, hogy azt az üzenete, hogy “csak Tompos Kátya kell a melegség “meggyógyításához”.”
    Számomra azt az üzenetet közvetítette, hogy vállaljuk magunkat, mindegy hogy melegek vagyunk heterók között, vagy heterók melegek között. Bár szerintem mindenkinek azt az üzenetek hordozza, amit beleképzel… nem hinném hogy egy ilyen kaliberű film, ami vígjátéknak van szánva, és (szerintem) remekül meg is állja helyét ebben a kategóriában, bármit is tudna változtatni a melegek helyzetén… Aki eddig is utálta őket, ezután is fogja, akinek meg eddig se volt velük baja, annak ezután se lesz…

  17. NEM BUZI on

    A cikk írója egy KŐBUZI SEGGFEJ.
    Mivan te kis köcsögtöcskölő? :P
    Fáj, hogy nem szeretik a buzikat? :O
    Nem kell buzinak lenni és majd szeretnek, látod meg lehet gyógyulni belőle :)

Leave A Reply