close
Interjú

Joshua Bowman: „Nem érdekel, ha hibázok”

Daniel Graysonnek lenni nem egyszerű – bármikor lelőhetnek, a legjobb barátod simán elárul, az egyik barátnőd az apáddal hancúrozik, a nő pedig akit szeretsz, a bosszúra hajaz igazán. Hallani ezt a huszonnégy éves brit színésztől, ezek csak normális történéseknek tűnnek a Revenge-ben, amiben szintén főszerepet játszik Emily VanCamp és Madeline Stowe. A sorozat a Monte Cristo grófja történeten alapszik, s végül guilty pleasure-ré nőtte ki magát.
Bowman beugrott a Rolling Stole irodájába, hogy beszéljen a sorozat eddigi sikereiről és hogy milyen volt az élete a sorozat előtt.

josh-bowman-article

– Korábban említetted, hogy szeretted volna, ha Mike Kelley, a sorozat kreátora kiterjesztené Daniel szerepét, és több mélységet adna neki.
Mindannyiunknak, színészeknek, meg kell küzdenünk ezeket a csatákat, amikor azt mondod: „Oké, ez egy kicsit túlzás.” Persze, ez a sorozatban is érződik kicsit a fikció, igaz?

– És még finoman fogalmaztál.
Mindannyiunkat bátorítanak, hogy szóljunk: „Nem, ez így nem helyes – ez sokkal inkább hiteles lenne.” Véleményem szerint nagyon sokat fejlesztették a karaktereket, sok történetszálamhoz úgy álltam hozzá, hogy „Hová fogják vinni ezzel Danielt?” Mike ezt már azelőtt értette, hogy felhoztam volna, szóval remek volt beszélgetni erről a showrunnerrel. Úgy gondolom, fontos, hogy részese legyél ennek a folyamatnak, mert mégis csak mi éljük meg a karaktert huszonkét részben, és szeretnénk hihetőnek látszani. Ha Daniel fogja vezetni a céget, kell, hogy legyen valami kib*szott ötlete arról, hogy mi folyik itt.

– Fogalmad sem volt róla, mibe keveredtél, amikor leforgattad a pilotot?
Baszki, nem. Ilyen. Nincs. [Nevet]

– Mikor jöttél rá?
Azt hiszem, a második rész után. Bár beletelt egy kis időbe. Remek tanulási lehetőség ez, de nem akarjuk, hogy átessen a normális határán. Tudom, hogy az emberek imádják azt, de jó érzés, ahogy ott van a hihetőség is. Színészként nem akarod, hogy bábszínházzá váljon a sorozatod.

josh bowman revenge

– Vannak olyan sorozatok, mint a Gossip Girl vagy a Grey’s Anatomy, amikor nagyon erősen kezdenek, aztán…
Elcsúsznak.

– Igen. A karakterek elveszítik a lényegüket.
Éppen ezért olyan fontos szerintem, hogy az írók összhangban legyenek. Ez egy nagy feladat mindannyiuk, mindannyiunk számára.

– Úgy tűnik, mintha ezt az egészet egy tanulási lehetőségként fognád fel.
Így is van. Nem érdekel, ha hibázok. Folyton próbálok jobb és jobb lenni, és véleményem szerint jól jönne, ha kikerülnék innét, és az emberek más szerepben is látnának. Talán valamilyen szerep otthon, Angliában, vagy valahol, ahol egy teljesen másfajta karaktert testesíthetek meg. Nem hiszem, hogy valaha is akarnék két ugyanolyan karaktert eljátszani.

– Mi volt az, ami miatt a színészkedés mellett döntöttél? Nem ezen az ösvényen indultál el a legelejétől fogva.
Nem, tényleg nem. Nem tudom, mi vezetett erre a döntésre. Imádom a filmeket, imádom az érzést, amit kiváltanak belőlem. Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Éjféli cowboy, Az őrület határán. Próbálom minél több rendező munkásságát tanulmányozni – Szeretem Stanley Kubrickot, Terrence Milockot, Scorsese-t, Brian De Palmát. Az Aki legyőzte Al Caponét remek film. Spielberg. Imádom Danny Boyle-t és Woody Allent. Kicsit kutattam Billy Wilder munkássága után. Ingmar Bergman. Christopher Nolan. Velük akarok dolgozni, és mindent megteszek, ami csak tőlem telik, hogy egy szobában lehessek velük; és keményen fogok dolgozni, hogy kiérdemelhessem azt a jogot, hogy velük dolgozhassak.
Fiatalkoromban rögbiztem, de ki akartam szállni, elmenni a városból, és egy új életet kezdeni. Nem azt az életet szánták nekem. A színészet mindig is érdekelt. Úgy három éves korom óta modellkedtem. Részt vettem a Versace kampányban, amit Bruce Webber készített, és ami azt illeti, nem is olyan régen ismét forgattam vele. Elképesztő figura. Az a pasi mindenre emlékszik. Nézte a Revenge-t, rájött, hogy én is játszom benne, és újra kapcsolatba léptünk egymással.
Szóval a modellkedésbe is belekóstoltam, mellette pedig az iskolába, ahová jártam, a színjátszó kör tagja voltam. Az anyukám oldaláról a nagymamám nagy dráma királynő, valószínűleg tőle örököltem a színészkedés iránti szeretetemet. Ír történetmesélő. Régen, amikor még gyerek voltam, rengeteg történetet mesélt nekem.
Miközben rögbiztem, megsérültem, kétszer kiugrott a helyéről a vállam, és kétszer meg is kellett műteni. Olyan vagyok, mint egy Robotzsaru. Olyan volt ez, mintha felkapcsolták volna a villanyt a fejemben: „Nem folytathatom tovább.” És amint kiléptem, szabadnak éreztem magam. Ez az, amit megkapok ezzel a munkával. Szeretem az embereket tanulmányozni – a rajongója vagyok ennek. Nem csak a színészkedésről szól. Szeretem a fényképezést, mindenféle történetet, az írást. Mindenki meg akar szökni, mindenki ki szeretne kapcsolni, és elhagyni az életét egy-két órára, mindannyian kíváncsiak vagyunk. Ezekért szeretem annyira a munkámat. Mindegy, hogy színház, film vagy tv – az ABC egy remek csatorna ahhoz, hogy megtanuljak dolgokat.

josh bowman

– Ezt hogy érted?
Nos, kezdetnek, huszonkét rész forgatunk. Olyan érzés, mintha egy intenzív kurzuson vennék részt. Megszerzem itt a diplomámat, majd elmegyek valahová máshova a mesterképzésre. Aztán majd valamikor megszerzem valahol a doktorit. [Nevet] Nagyszerű része valaminek, amit az emberek láthatóan szeretnek, de emellett félelmetes is. Valahogy nem is szeretem, hogy a munkámat az emberek ellenőrizhetik, és könnyű kritizálni is. De mindig próbálok fejlődni, és megfogadni a tanácsokat.

– És mi a legjobb tanács, amit eddig kaptál?
A sorozatunk producerétől, Marty Bowentől kaptam: „Ne félj attól, hogy nagy legyél.” És ne félj a bukástól, erről szól igazából az egész. Ezt megtanultam a dráma iskolában. Van egy tetkóm is, ami azt mondja „Ne hagyd, hogy a szemetek elvegyék a kedvedet”, és e szerint is élek.

– Mikor csináltattad?
Öt éve, New Yorkban. Húsz évesen voltam itt, egy évet itt tanultam, aztán haza mentem egy évre, majd kettőre Los Angelesbe, még a Revenge előtt. Az első évben kaptam meg a pilotot, de nem választották be, ezért Los Angelesben maradtam. Néhányan elmenekülnek ilyenkor, de én úgy álltam hozzá, hogy „Nem, több munkát akarok!” Pultos munkát akartam vállalni. Hónapról hónapra éltem. Aztán bekerültem a Make It or Break It-be, majd ott volt a Miley Cyrus film, ami pedig elvezetett a Revenge-hez. Bár erről nem igazán akarok beszélni.

28183 Quad

– Szóval nem akarsz semmiről beszélni, ami a Revenge előtt volt.
Nem igazán…

– Ez érdekes.
Tényleg?

– Félénknek tűnsz.
Nem kellene.

– Szóval,  So Undercover.
Nem vagyok elégedetlen, de néha olyan érzésem van, hogy néhány dolog nem úgy ment, ahogy azt akartam. Az előadásom talán nem olyan lett, amilyenre terveztem. Mert az emberek meg fogják nézni, és akkor majd rossznak gondolnak. Ekkor jön a képbe ez [a cipője felé mutat, amire a „Március Negyedike” van ráírva]

– Beszélj nekem Március Negyedikéről.
Aznap születtem. Az egyik jó barátom apja ügyvéd, neki is aznap van a születésnapja, és ő találta ki a „Március Negyedikét”. Én pedig azt mondtam: „Én is e szerint fogok élni”. Ő sajnos már nincs köztünk többé. Szóval őt képviselem. Menj tovább. Ne nézz bele a visszapillantó tükörbe, csak nézd a szélvédőt.

Fordította: Enci

josh bowman 2

4235 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Tags : Revenge

Leave a Response