Exkluzív: Riport a Könyvmolyképző “muskétásaival”

0

November 9 – azt hiszem minden könyvmoly felírja magának ezt a dátumot, ugyanis aznap jelenik meg a három muskétás, azaz Szurovecz Kitti, Spirit Bliss és Benina legújabb regénye. Ezek közül kettő sorozatzáró lesz, illetve a Bíborhajú sorozat kap egy negyedik kötetet.

konyvmolykepzo-fb

Ők hárman voltak a Könyvmolyképző Kiadó első magyar szerzői, és igazi sikertörténet az övék, hiszen az online publikált, sok rajongót vonzót írásaik hatására kaphattak lehetőséget a kiadótól. Az új könyveik megjelenését már most több száz olvasójuk várja, aki pedig szeretne velük személyesen is találkozni, dedikáltatni, az november 9-én, 15:00-tól az A38-as Hajón megteheti. Az esemény Facebook oldala itt érhető el.

Szerencsére Kitti, Benina és Spirit Bliss is elfogadta a felkérésemet egy rövidke interjúra, így megosztottak velem pár gondolatot.

Benina Biborhaju 4

BENINA

A Bíborhajú könyvsorozattal ismertté vált írónő a negyedik kötetét publikálja, “Milan könyve” címmel. Benina nem csak pozitívan, hanem kritikusan tekint első művére: „A Bíborhajú az a sorozat, amire mindig szívesen fogok visszatekinteni. Ez a történet az írói pályám, mivel az első könyv, amit végigírtam, a Bíborhajú első része volt. Látom benne a hibáimat, és igazán szeretem őket, mert azok által válhattam azzá, aki jelenleg vagyok. Nem a személyemre gondolok, hanem az írói mivoltomra. Még nem tudom, mi lesz a Bíborhajú utolsó részében, csak sejtéseim vannak róla. Milan könyve az utolsó előtti rész, Gideon végzete lesz a végső.” – nyilatkozta az írónő.

Benina egyébként korántsem unatkozik, tavaly megjelent ugyanis a Farkasok nemzetsége címet viselő regénye, illetve még idén napvilágot lát a Tükrök-sorozat első darabja. Beninát is megkérdeztem azzal kapcsolatosan, mik a tervei a jövőre nézve: „A közeljövő igen tág, relatív fogalom, és minden embernél mást jelent. Esetemben még több írást és rajzolást. Nem tervezek változtatni a munkatempón, szeretnék megmaradni az évi két könyvmegjelenésnél, amennyiben ez egyezik az Olvasóim óhajával.” Van ám egy olyan érzésem, hogy egy Benina-olvasó sem mondana a nemet az évenkénti két regényre, ugye?

Azt tudtátok, hogy Benina milyen tehetséges illusztrációkat és rajzokat készít? Csodálatos munkásságát többek között ezen a linken tekinthetitek meg.

Spirit-Bliss-Mennydorgo-Nemasag

SPIRIT BLISS

Nem először nyílt alkalmam elbeszélgetni Spirit Blissel, – azaz polgári nevén Hujder Adrienn -, aki most is nagyon szívesen válaszolt, akárcsak a legutóbbi interjú kapcsán. Az Árnyékvilág trilógia záró kötete, a Mennydörgő némaság érkezik november 9-én. A könyvsorozat első darabja pedig a legelső megjelent regénye volt, így érthetően sokat jelent számára a széria. „Nehéz magáról a könyvsorozatról elmondani, mit jelent nekem, mert mindegyik része mást és mást. Az Árnyékvilág volt az első könyvem, így ez a sorozat számomra egy álom beteljesülése. Sosem hittem volna, hogy pénz, protekció nélkül valaha esélyt kapok arra, hogy könyveket írjak. Az Árnyékvilág arra emlékeztet, hogy ha nagyon akarunk valamit, akkor azt kemény munkával megvalósíthatjuk, csak nem szabad feladni. A Kígyók sziszegése a fejlődés jelképe számomra. Máig ez az a regényem a megjelentek közül, amire a legbüszkébb vagyok, mert mindenki elismeri, hogy az Árnyékvilág és a Kígyók sziszegése között, ugrásszerűen fejlődtem. Úgyhogy ha erre a könyvemre pillantok, az tudatosul bennem újra és újra, hogy folyamatosan fejlesztenem kell magam, írni, tanulni, hogy egyre jobb és jobb író legyen belőlem. A Mennydörgő némaság egy kicsit a lezárás, búcsú és az újrakezdés érzését kelti bennem, ami egyszerre pozitív és negatív. Negatív, mert megszerettem a karaktereket és a trilógia világát és most búcsút kell vennem az egésztől, pozitív, mert tudom, van bennem elég kitartás, hogy megírjak egy teljes trilógiát, és most belekezdhetek valami újba.

A spoilerekre éhes rajongók számára is van ám jó hírem, ugyanis sikerült pár top secret információt megtudnom a folytatásról. „A Mennydörgő némaságban sok minden várható: izgalom, kaland, titkok, fordulatok, romantika, tinédzser- és családi problémák. Míg az Árnyékvilág inkább a fiatalokhoz szólt, a Kígyók sziszegése pedig inkább az érettebb olvasókhoz, addig a Mennydörgő némaságban az arany középutat választottam. Egyszerre könnyed és fiatalos, valamint elgondolkoztató és összetett. Így a fiataloknak és a felnőtteknek is érdekes olvasmány lehet.” – nyilatkozta Spirit Bliss.

A fiatal írónő Démoni érintés könyvsorozata már kapható a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, ami pedig a jövőt illeti, sok terve van, méghozzá sok-sok kiváló regény ötlet. Nézzétek csak, mit válaszolt: „Az egyik egy disztópia, az Insensitive – Érzéketlenek, ami egy olyan világról szól, ahol az emberek egy oltás mellékhatásaként képtelenek az érzésekre; ennek néhány fejezete már olvasható is a Három Muskétás blogunkon. A másik egy romantikus dráma, mely krimi és thriller vonásokat is hordoz magában, és egy elmegyógyintézetben játszódik. Lelkek börtöne a címe, és szintén megtalálható az eleje a neten, a saját blogomon. Aztán ott van az Egy bohóc könnyei, amelyet először novellaként írtam meg, aztán az olvasók annyira megszerették, hogy arra kértek, legyen belőle hosszabb lélegzetű történet. Átgondoltam, tervezgettem, és végül úgy döntöttem, hogy klassz regényt tudnék írni belőle. A történet egy családregény lesz, csak egy vérszerinti család helyett a cirkusz nagy családját mutatja majd be. Az utolsó ötletem pedig egy femslash (nő/nő szerelmet bemutató történet). Szeretem a kihívásokat, és azt hiszem, ebben a témában írni manapság annak számít. Azt nem tudom, a kiadóm mit szól majd hozzá, még nem beszéltem nekik erről a regényemről, de a Szivárvány Kör könyvek között ki lehetne adni esetleg.” Mondanom sem kell, érdemes lesz továbbra is nyitva tartani a szemünket, ugyanis Spirit Bliss még korántsem ‘tette le a lantot’.

szurovecz kitti gyemantfiu 3

SZUROVECZ KITTI

A Smink nélkül könyve ugyan már megjelent egy másik kiadónál, de a nagy áttörést a Gyémántfiú c. regénye jelentette, aminek a főhősét Robert Pattinson ihletette.  A Gyémántfiú pedig nagyon sokat jelentett nem csak a rajongók, hanem Kitti számára is. “A Gyémántfiú könyvsorozat, azt gondolom, az én esetemben mindig emblematikus marad. Igaz, hogy nem ez volt az első megjelent regényem, mégis ezzel tudtam igazán széles körhöz szólni az eleinte internetes fejezet-közlésnek köszönhetően. Különösen az első rész az, aminek nagyon sok kedves ismerőst, barátot és csodálatos élményt köszönhetek. A Gyémántfiú 1. nekem kicsit olyan volt, mint amikor a gyerek először tesz botlás nélkül egy komolyabb sétát. Egyszeri, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan érzés.”

A második kötet már meg is jelent, idén pedig érkezik a lezáró rész. Szerencsére Kitti erről is elárult pár kulisszatitkot, nézzétek csak: “A Gyémántfiú sorozat utolsó kötetében aztán igazán elvarrok minden szálat. A cselekmény középpontjában most három női szereplő áll, a kulcstörténések az ő döntéseiken, érzéseiken múlnak, miközben még sok-sok fontos embert mozgatok körülöttük a már megismert, szeretett szereplők közül. A Smaragdfény felnőtt gondolatvilágú regény lett, azt hiszem, bár azért csempésztem bele egy kis tini-szerelmet is, ha már Vörös Pöttyös.”

És mit hoz a jövő? Drukkoljunk Kittinek nagyon, ugyanis a Fényemberek első részéhez elkészült már a fordítás, és ha minden jól megy, akkor külföldön is megjelenhet. Ám Kitti a hazai rajongóit sem szeretné újdonság nélkül hagyni. “Sok-sok ötletem van, de egyik sem kiforrott. Még mindig félve mondom ki: picit túlnőttem (vagy kiöregedtem? :)) a Vörös Pöttyösből, szeretnék most már más zsánerben írni, a világom ilyen értelemben átalakulóban van. A készülő könyveim, úgy, mint az erotikus-lélektani Törés, vagy a romantikus-kulturtörténeti Álmodó hold már nem a tinikhez, hanem a felnőttekhez szólnak. Azonban remélem, hogy az olvasótáborom velem együtt “nő”, és nem veszítem el őket a jövőben sem.” – nyilatkozta az írónő.

A “Három muskétás” tehát idén is új regénnyel jelentkezik, és láthatjátok, a jövőben is sok érdekességgel készülnek a számunkra. Érdemes lesz hát nyitva tartani a szemünket, ugye?

1982 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply