Könyvkritika: Alan Hollinghurst – A szépség vonala

0

a szepseg vonala konyvEz egy csodaszép könyv volt. Sőt, még attól is szebb. Nem is tudom mikor találkoztam utoljára ilyen regénnyel, ami ennyire gyönyörűen lett volna megfogalmazva. Persze, ez az én hibám is, hiszen alapvetően kerülöm a szépirodalmi műveket, de azt hiszem az lesz a legjobb, ha ezen szokáson változtatni fogok. Egyszerűen élvezet volt olvasni a regény gyönyörűen megírt gondolatait. Sokszor csak megálltam, és időt adtam magamnak arra, hogy elmélyedjek benne. Ízlelgettem a mondatokat, azt, ahogy különféle szavakból összeállt valami egészen gyönyörűvé az a kép, amit az író láttatni akart velem, mint olvasójával. A könyvet három hétig olvastam, adagoltam magamnak, hisz nem akartam a végére érni. Pedig érdekelt a történet is, nem csak a szépen megfogalmazott mondatok vittek előre, hanem a sztori is elvarázsolt. Persze mivel ritkán olvasok szépirodalmat, kicsit nehézkes is volt megszoknom, hogy most valami mást olvasok. Kellett olyan ötven oldal az átállásra, de utána már szoktam a – számomra, a korábbi olvasmányaimhoz mérten -, nehezebb szöveget. Egy idő után pedig már kifejezetten élveztem, ez pedig előrevetíti azt, hogy időnként rávetem majd magam egy-egy szépirodalmi műre is. (Egy ideje nagyon szemezek Szabó Magda Abigéljével és a Legyek urával is).

“Egy adott téma iránti közös vonzalom, legyen az nagy vagy kicsi, gyorsan a bujkáló elragadtatás és versengés különleges állapotába tud juttatni két idegent, amely távolról szerelemre emlékeztet ; de arra a témára rá kell bukkanni.”

Szóval, A szépség vonala. Ami a történetét illeti, ez valamilyen szinten egy LGBT regény. Ez alatt ne azt értsétek, hogy az Ethan & Carter-hez hasonlóan a szerelem bemutatásán van a hangsúly. Nick Guest, a főhős egy homoszexuális fiatalember, aki éli az életét, amibe beletartozik a saját szexualitásának a felfedezése is, azonban a fókusz a ’80as évek Angliáján van. Nick szemén át ugyanis bepillantást kapunk abba, milyen volt a felső tízezer élete Angliában, a Vaslady miniszterelnökségének az idején. Megismerünk olyan karaktereket, akik annyira realisztikusak, mintha most sétáltak volna be a regénybe a jelenünkből. Tulajdonképpen egy képet kapunk arról, hogy milyen volt akkoriban Londonban élni. Mivel azonban Nick meleg, ezért természetesen ez is szóba kerül, de ahogy az [origo]kritikusa is megfogalmazta, “Nem a meleg szex a lényeg” – pláne mert utóbbiból nincs is sok.

“A zongorahangoló reggel jött, aztán maga a zongorista, a kis Nina Hogyishívjákova, ahogy Gerald hívta, kettőtől ötig jött gyakorolni: kimerítő nap volt.”

Szóval, a sztori főhőse Nick, aki az egyetemen jó barátságba került a milliomos Toby Feddennel. Nick végül a fiú szüleinek a házába költözik, ahol egyfajta megtűrt vendégként él éveken át. A szegény származású Nick rácsodálkozik arra a szépségre, amit a gazdagok a magukénak tudhatnak, legyen az akár külcsín, akár egy művészeti ág élvezete. Az kétségtelen, hogy Nick egy művészlélek, aki a gazdagokkal ellentétben nem csak birtokolni akarja a művészetet, hanem élvezni és értékelni is. Nick révén a homoszexualitás is terítékre kerül, megtudjuk, hogy a ’80-as években milyen nehézségekkel küzdött egy meleg pár, és akkoriban fedezték fel az AIDS-et is, ami nyomaiban a regényben is felbukkan.  A könyvben pedig van egy időtörés, hiszen először egy szendébb, majd egy magabiztosabb Nick kerül a középpontba, pár év eltéréssel.

“Van egyfajta esztétikai szegénység a konzervativizmusban, nem?”

Nick kétségkívül egy érdekes karakter, ami legjobban a regény első és második fele közötti különbségekben tűnt fel. Az elején még rácsodálkozik azokra a dolgokra, amik később természetessé válnak a számára, mint a férfiak közötti szerelem, vagy az őt körülvevő luxus. Nevezhetjük ezt egyfajta fejlődésregénynek is, hiszen Nick rálépett egy olyan útra a könyv második felében, ami az olvasók egy részének nem feltétlenül szimpatikus, mint az, hogy a szeretője tartja őt el, vagy bevonzza őt a kábítószerek világa. Engem teljesen ledöbbentett amúgy az, hogy “A szépség vonala” alatt a kokócsíkot értette az író, na látszik, hogy ennyire vagyok jártas a kábítószerek kapcsán. Szóval, az vitathatatlan, hogy Nick változott. Talán nem is feltétlenül az előnyére, de én végig megértettem őt. Egész életében vágyott valamire, bekerült a körforgásba és hagyta magát sodródni az árral. Úgy érzem nehéz lett volna az ő helyzetében nem kihasználni az élet által nyújtott lehetőségeket. Különösen ha azt nézzük, hogy szerette a szeretőjét – akit pedig szeretünk, attól elfogadhatunk ajándékot, ugye?

“Évekig egy klassz diófa ágyban aludt, kényelmes, dupla széles fészek képzeletbeli párosodásokhoz – a görcsök és vonalak a dió erezetében a serdülőgondolatok víz alatti virágai, száz lustálkodás tavi élete. De egy karácsonykor, konkrétan a homoszexualitása felvállalása utáni karácsonykor arra ért haza, hogy eladták alóla az ágyat és a helyére egy egyszemélyes, szimpla, modern darab került, amelynek nyikorgása gátlásossá tette.”

Ami a többi karaktert illeti, az időugrás után alig vártam, hogy megtudjuk velük mi történt. Leginkább Leo sorsa izgatott, de nem spoilerezek. Toby és Catherine végig szimpatikus karakter volt a számomra, Gerald pofára esését is élvezettel néztem végig. A regény utolsó harmada nagyon izgalmasra sikeredett, s úgy érzem sikerült egy reális lezárást adni a könyvnek. Egy biztos, valamikor újra fogom olvasni, mert úgy hiszem másodszori olvasásra is sok olyan extrát nyújthat a számomra, olyan dolgokat, amiket első olvasáskor nem feltétlenül vettem észre. Addig is meg kell néznem a regény sorozat verzióját, a BBC ugyanis három részes szériát készített, amiben Nick  szerepét pedig Dan Stevens alakítja, aki a Downton Abbey kapcsán lehet sokatoknak ismerős.

Értékelés: 10/10
Máshogy nem is lehet ezt a könyvet értékelni. Tökéletesen volt megfogalmazva, jó volt a történet és végre, ismét olvashattam egy olyan fiúról, aki “a kenyér másik oldalát vajazza meg” (utóbbi kifejezést az író használta :)).

A szepseg vonala nic

2427 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply