Pilotkritika: Sleepy Hollow

5

Minden évadban vannak olyan újoncok, amiket már abban a pillanatban őrületes rajongás vesz körbe, amit hírbe veszik az elkészítésüket. Azt hiszem kijelenthetjük azt, hogy idén a Sleepy Hollow volt sokak számára a legjobban várt dráma, ráadásul a FOX csinálta, ami amúgy is gyakran készít fanfavorit egyórás sorozatokat. Tekintve a történetet, és azt, hogy azt hittem nyomozós sorozat lesz belőle, meg kell mondjam nagyon kellemesen csalódtam. Tulajdonképpen meg sem akartam nézni az első részt, úgy voltam vele biztos nem az én világom. Erre tessék, beszippantott rendesen, és ez egy olyan hatás, amit végképp nem vártam volna el tőle. Szeretem az efféle meglepetéseket.

Sleepy Hollow 01

A sorozat amúgy Washington Irving – Az álmos-völgy legendája c. könyve alapján készült, vagyis, az alaphelyzetet vették át, és helyezték napjainkba. A történet ott veszi kezdetét, hogy Ichabod Crane visszatér a halálból. A tegnap számára a tizennyolcadik századi Amerika, most azonban napjainkban van. A történet misztikus hátterét az adja meg, hogy a halál négy lovasa – ezáltal pedig a Jelenések könyvében megjósolt Apokalipszis ellen kell harcba szállnia. Ichabod azonban nem tud sok mindent, ahogy újdonsült segítője, Abbie sem, de a pilot során előttük is bizonyossá válik a küldetésük fontossága. Persze vanak olyan emberek körülöttük, akik sejtik ám mi folyik itt, a jó mellett a gonosz is jelen van, de egy biztos: a föld sorsa a tét, az ilyen felütéseket pedig mindig is örömmel fogadtam, ha megjelentek a televízió képernyőjén.

A jó alaptörténet mellett szerettem a pilot humorát is, amik legfőképpen abból fakadtak, hogy Ichabod régiesen beszél, és rácsodálkozik a dolgokra. A sturbucks poén tetszett, ahogy a reakciója is arra, hogy Abbie egy női rendőr, ráadásul még fekete is, akit ugye “felszabadítottak”. Tetszett ám, hogy erről sem feledkeztek meg, és ez valahogy hitelesebbé tette a sztorit. Persze, vannak ellenpontok, miért ne lennének. Úgy tudom annyit változott az angol nyelv az elmúlt évszázadok alatt, hogy képtelenség lenne megérteni egy több, mint százötven évvel ezelőtt élt ember beszédstílusát. Persze lehet, hogy ez csak legenda, de nekem reálisnak tűnik, ennek ellenére mégis kiválóan megértette magát a főhős. Volt ugyan rácsodálkozás a mai kor vívmányaira, de ezt valahogy kevésnek éreztem. Olyan volt, mintha öt perc alatt lerendezte volna magában a dolgokat: meghaltam, feltámadtam, időt utaztam, most már a feketék szabadok, autóban ülök, az emberek be vannak zárva egy kis dobozba amit tévének hívnak, ráadásul mindenféle eszközökből törnek elő nők és férfiak hangjai… Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én utaznék az időben előre (hátrafelé semmiképp, pfujj), akkor meg lennék ám lepődve – és úgy érzem egy pöppet jobban, mint Ichabod Crane. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen eleme, ami nem igazán tetszett.

Sleepy Hollow 03

Ami magát a sorozatot illeti, én látok benne rációt és lehetőséget annak a tekintetében, hogy valami ütős és szerethető sorozat születhet meg benne akár hosszabb távon is. Szeretem a világmegmentős cuccokat, itt a humort is jól adagolták. Ha idővel a karakterek is komplexebbé válnak, akkor tudom majd igazán dicsőíteni és szeretni, egyelőre azonban “csak” a potenciált látom, de abból jó sokat. A színészek viszont szimpatikusak, Nicole Beharie különösen az, és az is tetszik, hogy úgy tűnik a rendőrség be lesz avatva a misztikus szálba, így végre elkerülhető lesz az unalomig látott “titkoljuk a céljaink a kormány és a hatalom elől” klisé, ami amúgy egyre irritálóbb a számomra. Summa summárom: azt hittem rossz lesz, ehelyett egész tetszett, szóval pozitívan csalódtam.

Értékelés: 8/10
A hibái miatt azonban jár a pont levonás, de ez ne tévesszen meg senkit: a pilot nem csak szerethető, hanem élvezhető is volt, így maximálisan kiérdemelte azt az esélyt, hogy ne kaszáljam el. Fogalmam sincs mikor nézem majd meg a további epizódokat, de hogy egyszer meg fogom tenni, az száz százalék. Ajánlom ám nektek is megtekintésre a Sleepy Hollowt.

Sleepy Hollow 02

2214 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. Nekem is tetszett az első rész, biztató kezdés volt, remélem, a folytatás se csúszik el negatív irányba. Jó lenne végre újra valami misztikus témájú sorozatot nézni. (Régen nagyon szerettem az Odaátot, de a kínkeserves hatodik évad után lemondtam róla. És eddig nem találtam olyat, ami tartósan pótolhatná.) A pilotban felvezetett szál az Apokalipszissel izgalmasnak tűnik, és a főhős meg a modern világ találkozása is humoros helyzeteket szülhet, ha nem sietik el a beilleszkedését. Egyelőre kíváncsi vagyok és optimista. :-)
    [Az angol nyelvvel kapcsolatban: nem igazán hiszem el, hogy érthetetlen lenne egy mai ember számára az 1700-as évek végének nyelvhasználata. Az azt jelentené, hogy nem értik pl. Jane Austen könyveit (pedig az pár évtized eltéréssel ugyanaz a korszak) vagy nem tudnák olvasni Shakespeare-t (sokkal korábbról), vagy hogy egy mai ember értetlenül állna a Függetlenségi Nyilatkozat és az Alkotmány előtt. Úgy tudom, inkább az óangol az, ami idegen a mai angol nyelvűek számára.]

    • Olvastam egy cikket ezzel kapcsolatban, de száz százalékosan engem sem győzött meg, ezért írtam úgy, “ha jól tudom”. Mindenesetre van ráció abban is, amit te írsz.

  2. ThePictorWolf on

    Mikor meghallottam Ichabort beszélni, úúúriten! :D Imádom Tom Mison hangját, a kiejtését, nagyon jól játszik, már csak miatta is megéri nézni, a sztorit meg imádtam, néha énis összerezzentem, és ráadásul a kedvenc történelmi korszakomban turkálnak, egyszerűen imádtam, minden kis hibájával együtt. :)

  3. Engem is már magával a pasival megvettek, az akcentusával, plusz a régi stílusú beszédével, plusz mikor hozzájött még a Starbuckos párbeszéd kész voltam : D Na persze csak ezek után is fog kiderülni, hogy milyen felépítésűek lesznek a részek, hisz ez csak a bevezetés volt… de nézni fogom még, ez biztos.

  4. nah hát most marhára meghoztad a kedvem a megnézéséhez.az idén láttam a johhny depp-es álmosvölgy legendája filmet és elképesztően tetszett pedig nem rajongok tulzottan depp-ért de a film hangulata és képi világa nagyon megfogott.mikor halottam h sorozat lesz belőle ódzkodtam tőle de szerintem beprobálom majd. az apokalipszis 4 lovasa mikor megjelent az Odaátban az oltári volt kiváncsi vagyok itt milyen

Leave A Reply