Más/Kép – Bálint, a vallásos rocker

    26
    Oszd meg!

    Bálinttal együtt jártunk újságíróképzésre, onnan az ismeretség. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy valamikor vele fogok interjút készíteni, vélhetően csodálkoztam volna rajta. Pedig Bálint már akkor is figyelemfelkeltő fazon volt. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor először mesélt nyíltan a vallásról. Egy romkocsmában ültünk az osztálytársainkkal, én teát kevergettem, mert mindig is írtóztam az alkoholtól, Bálint viszont sörrel a kezében, „rocker pólóban” mesélt a nézeteiről. Akkor az futott át a fejemben, hogy mennyire nem áll össze a kép. Idővel azonban teljes lett az egész.

    Bálint vallásos, egy olyan országban, ahol egyre kevesebben azok. Nem titkolja, miért is tenné? Ő így boldog. Az interjúban többek között erről beszélgettünk. Gyereknevelésről, értékekről, Istenről és a rock ‘n’ rollról. A vallásos és az ateista – szép kis páros, de a beszélgetésben ez remélhetőleg nem nyilvánult meg. Egy biztos, mostantól én is másképp tekintek azokra az emberekre, akik olyan hisznek, amiben én nem.

    balint-kereszteny-rocker

    – Én már ismerlek, de az olvasók még nem. Mesélj magadról.
    Maholnap 26 éves, görögkatolikus fiatalember vagyok. Általánosságban álmodozó típus, konzervatív nézetekkel. Nehezen újulok meg, és ez sok szempontból hátrányom is, hiszen mostanság mindent újítanak… a facebook, a youtube, stb. Konkrétan a facebookra is csak kicsit több, mint egy éve regisztráltam, addig az iwiw-en próbálkoztam cyberéletet élni – kevés sikerrel. Nagy családból jöttem, a szüleim mellett van 4 édes testvérem, és rengeteg cserkésztestvérem, lévén cserkészvezető is vagyok. Talán ezek rólam a legfontosabb tudni valók.

    – Mi a helyzet a lányokkal?
    Van egy csodálatos barátnőm! Ő szintén vallásos (római katolikus). Hatalmas főnyeremény nekem ez a lány, néha eszembe jut, hogy megérdemlem-e egyáltalán. Ha szóvá teszem, akkor persze mindig megnyugtat (és tréfásan még le is szid miatta, amiért “hülyeséget beszélek”). Szerencsére elég önálló személyiség ahhoz, hogy ne értsen velem mindenben egyet, vannak saját gondolatai. Nem túl gyakran, de néha persze vitázunk is, szerencsére veszekedni nem veszekszünk. Szerintem nagyon fontos egy kapcsolatban, hogy a két fél tudja egymást tisztelni, nem csak szeretni (a szeretet az alap). Így válhatunk egy egésszé.

    – Amikor annak idején arról beszélgettünk, hogy miért szeretnénk újságírók lenni, adtál egy választ. Ma máshogy válaszolnál?
    Igen, mivel ma már nem szeretnék újságíró lenni, maximum ezen az amatőr, blogolós szinten, amit jelenleg is űzök. A klasszikus, papír alapú sajtóhoz vagy óriási szaktudás kell (réteg magazinok például), vagy óriási pofátlanság (bulvár lapok), vagy politikai elköteleződés. De mindenesetre, kapcsolatok. Én nem vagyok az az érdekből barátkozós típus. Semmi bajom a gyakorló újságírókkal egyébként, de én nem tudnék ebben a világban élni. A tv és a rádió sosem érdekelt. Persze néha eszembe jut, hogy jó lenne eljuttatni egyfajta értéket az emberekhez, de a két blogom alacsony olvasottságát látva, valószínűleg nem vagyok ehhez elég jó. Szerencsére éppen elég sok tehetséges újságíró van, nélkülem sem áll meg a világ.
    A Media Addict például elég olvasott honlap, ha jól tudom. Igaz?

    – Most már igen, pedig akkoriban indítottam, amikor még egy osztályba jártunk. De most nem rólam van szó :) Az pedig, ha egy blogot kevesen ismernek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz lenne. Ejnye Bálint, hát mit tanultunk Marketingen?
    Na, a marketing sosem volt az erősségem De nem is tartom rossznak a munkásságomat, inkább csak nehezen befogadhatónak. Anno még 2007-ben kezdtem el az első blogomat, ami saját kis világom virtuális kivetítésének indult, ez is az alcíme, “az én világom”. Itt foglalkozom mindenfélével, a politikától kezdve, a merengéseimen át a filmkritikákig mindennel. Egy időben nagyon túlsúlyba kerültek a vallásos témák, ezért létrehoztam a “vallásos” blogomat, ahová a lelki (vallási értelemben lelki) témáimat írom. Ennek leginkább az volt az oka, hogy nem akarom fárasztani a nem vallásos olvasóimat. Sajnos (vagy szerencsére) mind a közéleti, mindennapokról szóló blogom, mind a vallásos témájú blogom annyira a saját szájam íze szerint van megírva, hogy csak egy szűk rétegnek tetszik, azoknak viszont saját elmondásuk szerint nagyon. A marketingre visszatérve: talán mégis ragadt rám valami, pl. most is be tudtam csempészni a két blogomat ebbe a beszélgetésbe

    – Tóth Tihamér tanár úr büszke lenne :) Vallás és Rock zene. Két különböző dolognak tűnik, de mi az, ami mindezt benned összefűzi, avagy mit jelent számodra a rock ‘n’ roll?
    Sajnos nem titok, hogy a rock és metál zenében létező jelenség a sátánizmus. Szerencsére ez nem kötelező velejáró, de ahhoz éppen elég, döbbenten nézzenek rám: “Rocker és keresztény? Ez meg hogy lehet?” Ez egyébként a rockerek és a keresztények között is okoz néha meglepetést. Bár vannak kifejezetten keresztény rockzenekarok, én nem igen szeretem őket. Az a zene, amit én hallgatok, mindig a valóságról szól. Az életről. Hétköznapi sorsokról. A rockzenében, még önmagamat kereső, csúnya, pattanásos kamaszfiúként találtam meg a kapaszkodót. Sokat jelentettek azok a szövegek, amik arra sarkaltak, hogy ne adjam fel, küzdjek tovább. Míg a helyes, jóképű osztálytársaim pop és techno zenét hallgattak, a vagányok rappet, én pedig, a lázadó rockot és heavy metált. Érdekes, emiatt sokkal több bántás ért, mint a hitem miatt. Ma már nem járok koncertre, mert nem szeretem a tömeget, és nem tetszenek az új számok szövege, de külsőségeimben még mindig megjelenik a rock és a kereszténység is.

    – Szóval, konzervatív elvek, nemrég ezt mondtad. Ez érdekes, nekem nem feltétlenül ilyen emlékeim vannak rólad. Mit jelent nálad ez a konzervatizmus?
    A régi értékeket vallom magaménak – bár arról lehet elmélkedni, mi a “régi”, és mi az “érték”. Mindenesetre az biztos, hogy ha van egy szerintem jól működő dolog, azon szerintem felesleges módosítani. Persze erre mondják (és valahol igazuk is van!), hogy ha mindenki így gondolkodna, akkor még ma is kőbaltával és lándzsával vadásznánk. Ez tény, és el is ismerem, hogy szükség van változásokra (még akkor is, ha sokszor ezek nem sikerülnek jól), de ettől még nem szeretem, ha a megszokott dolgokat el kell hagyni.

    – Régi értékek, azaz nő és férfi neveljen gyermeket, és a melegházasságról hallani sem akarsz?
    Nem feltétlenül ebben a témában gondolkodom konzervatívan, de ha már szóba hoztad… Alapjáraton valóban egy férfi és egy nő életre szóló szövetségét tekintem házasságnak, és valóban fontosnak találom, hogy a gyermek nevelés esetén a gyermek előtt férfi és női minta is legyen. Persze ez megint ezer kérdést vet fel – mi van az elvált szülők gyermekeivel? Mi van a hetero, de alkoholista szülők gyermekvállalásával? Mi van a szimplán borzalmasan rossz szülőkkel? Összefoglalva: igen, ebben is régimódi vagyok, de a dolgot nem intézném el egy igen válasszal. Hetero kapcsolatokban is van, nem egy borzalmas, minden szempontból elítélendő élethelyzet. Magamat egyébként nem tartom meleg-ellenesnek.

    Szerinted a vallás mennyire skatulyázza be ezt a témát? Az új pápa szemmel láthatólag szeretne új utakat megnyitni, hisz nemrég ezt nyilatkozta: „Törekedni kell arra, hogy olyan egyház legyünk, amely új utakat talál, amely képes elindulni azok felé, akik nem járnak templomba, elhagyták az egyházat vagy közömbösek iránta
    A valláson (keresztény valláson) belül elég sok egyház van ma már. Valamennyire beskatulyázza mindegyik, de szerintem ez nem a megfelelő kifejezés. Inkább utat mutat, ha úgy tetszik nevel. Ferenc pápa maga egy nagyon nyitott ember, aki a katolikus egyház keretein belül szélesre tárja a kapukat, és minél többeket vár – de közben nem bontja le a falakat. A falak, a korlátok, vagy akár a skatulya doboz falai, tekinthetőek persze rabságnak (szellemi szinten is), de közben védelmet is nyújtanak a rászorulóknak. A szalagkorlát megvédi az autót a szakadéktól. A ház fala kint tartja a szelet és a hideget. A skatulya nem engedi szétszóródni a gyufákat, Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a néha merevnek tűnő egyházi tanítás nem feltétlenül ellenség, lehet a barátunk is, és aki ebben él, nem feltétlen rab, lehet az otthon lakója. Tehát a vallás, az egyház ad erre egy határozott útmutatást, irányt, parancsot, de nem azért, hogy letörje a szabad gondolatokat, hanem hogy a (hitem, hitünk szerint is) helyes mederben tartsa azokat.

    – Ezek érdekes gondolatok, különösen egy 26 éves ember szájából. Én speciel azt tapasztalom, hogy a mai fiatalok nem feltétlenül vallásosak, és eleve támadóak az egyházzal szemben. Neked mik ebben a tapasztalataid?
    Változó. Egész életemben világi (nem vallásos) közegben mozogtam. A szüleim sem azok egyébként, az egyik nővéremen keresztül találtam meg a hitet. Óvoda, általános majd középiskola, az OKJ-s képzéseim, és a munkahelyemen is „csodabogárnak” számítottam. Általában egyébként nem volt ellenséges a közeg, egy-egy embert leszámítva inkább csodálkozással és érdeklődéssel találkoztam. Néhányan amolyan „egzotikus állatként” kezeltek, voltak akik kifejezték megbecsülésüket, amiért komolyan veszem a hitem megélését, és persze voltak ellenséges személyek is. Igazából az ellenséges, támadó, kritikus reakciókért mi, gyakorló keresztények is felelősek vagyunk. Sok esetben azért ellenséges valaki a kereszténységgel, mert még nem találkozott hiteles kereszténnyel. Sok esetben, magukat vallásosnak nevező, és ezt hangoztató „keresztények” olyan taszítóan tudnak viselkedni, hogy az egész hitnek többet ártanak, mint egy keresztény ellenes diktatúra.

    – Ezzel csak egyetérteni tudok. Nálad efféle deviánsnak számító viselkedést egyszer sem láttam, és ennek nagyon örültem. Szerinted a vallás és a hit mennyivel teheti jobbá az emberek életét?
    Nem nyilatkozhatok minden ember nevében, az enyémet sokkal jobbá tette. Rengeteg kérdése lehet egy filozofikusabb természetű embernek. „Miért vagyunk a világban?”; „Miért legyek becsületes, ha a gonoszok jobban boldogulnak?”; „Mi lesz a halál után?”…
    A hitem, a katolikus egyház tanításán keresztül ezekre választ ad. De ezek csak amolyan „járulékos” előnyök. A valódi lényeg az, hogy lehetek én olyan egyedül, mint az ujjam, zárhatnak börtönbe, dobhatnak ki egy lakatlan szigeten, én sosem vagyok egyedül. Engem van, aki szeret. Ez erőt ad. Rádöbbentem, hogy érték vagyok. Hogy mivel Isten gyermeke vagyok, nem érek kevesebbet, mint bárki más. Kamaszként nagyon kisebbségi komplexusos voltam. A hitem tanított meg szeretni magamat. De közben gátat szab a túlzó önimádatnak is – mivel a másik ember, még ha én nem is szeretem (sőt, még ha éppen árt nekem), ő is Isten gyermeke. Tehát nem gyűlölhetem, és nem is nézhetem le, hiszen ezzel Isten legnagyobb művét gyaláznám. Ez segített abban, hogy ne gyűlöljek senkit. Krisztus meghalt érte is a kereszten – ki vagyok én, hogy ha Jézusnak elég jó volt, én elítéljem?

    – Ezek tényleg szép gondolatok. Ha több ilyet hallana az ember, talán másképp gondolna a vallásos emberekre. Egy picit más témára evezve: láttam a blogodon a cserkész élményeket. Nem is tudtam róla, hogy Magyarországon van cserkészprogram. Mesélsz róla?
    Magyarországon működik egy eléggé felépített cserkész szövetség. Ez kapcsolatot tart a világ több táján lévő szövetségekkel, előfordulnak nemzetközi nagy táborok is. A csapat, amiben én vagyok, kevéssé van benne ebben a sűrűben, mi inkább egyfajta szeretetközösség vagyunk – cserkész kereteken belül. A koncepciónk az, hogy mindenki, aki képes betartani az alapvető normákat, jöhet. Van a csapatunkban autista, hiperaktív, magatartás zavaros, rossz szociális háttérrel rendelkező is. Hiszünk abban, hogy nincs elveszett vagy értéktelen ember, csak olyan, akinek még nem volt lehetősége kibontakoztatni az értékeit. Egyébként rengeteg mindent csinálunk, tanítjuk a gyerekeket általános tudnivalókra, a mentők, tűzoltók, rendőrök telefonszámától kezdve, az alapvető illemszabályokon keresztül, elsősegélyre, önvédelemre, térkép ismeretre, kb. a katapult építésig. Ez egyébként konkrét példa, a mostani nyáron a gyerekek fából és spárgából olyan kis katapultot építettek, ami 10-15 méterre el tudott lőni egy követ. De a programok alapja mindig ugyanaz: jól érezzük magunkat együtt, és talán valami hasznosat is tudunk nekik adni a jövőre nézve.

    – Wow, ez tényleg jól hangzik. Legyen ez most itt a reklám helye: ha valaki szeretne csatlakozni hozzátok, hol teheti meg?
    A csapatnak van honlapja, de mostanság ez kevéssé frissül, mert az információkat egy zárt facebook csoportban osztjuk meg. Ha valaki kedvet kapna csatlakozni, az írjon nekem a xinaf@citromail.hu e-mail címre, vagy a honlapra (oda is fel szoktunk nézni rendszeresen), esetleg látogasson el hozzánk személyesen. Szombatonként, reggel 10 órai kezdettel tartjuk a foglalkozásainkat, Budapesten, a Rózsák terei görögkatolikus parochia egyik helyiségében. (1074 Budapest, Rózsák tere 10.)

    – Köszönjük az információkat. Ha már szóba kerültek a gyerkőcök: amikor neked lesznek saját gyermekeid, vallásos neveltetésben részesíted őket, vagy megadod nekik a választás jogát amikor elég idősek lesznek hozzá?
    Ez azért nehéz kérdés, mert ha nem részesíteném őket vallásos neveltetésben, hazudnék nekik. Ez az egész nekem nem egy plusz réteg az életemen, hanem maga az életem. Erre építettem fel. Sokan (a hívők között is) azt hiszik, hogy van a vallásos, és a “normális” életünk. Én úgy vélem, a vallás nem “nem normális” dolog. Attól, hogy hívő vagyok, szeretem pl. a rockzenét, én is szurkolok a magyaroknak az olimpiai játékokon, és szeretek fürdeni a Balatonban. Mondhatni “én is ugyanolyan büdöset szellentek, mint bárki más”. Tehát vallásosan fogom őket nevelni, de ettől még az övék a választás. Nem csapok a kezére, ha nem vet keresztet. Nem verem el, ha nem jön templomba. De remélem, az életemmel mutatok majd olyan példát, hogy örömét leli benne, ha keresztet vethet, és templomba mehet. Ha szerencsém van, ezeket a vallásos dolgokat nem letudni való kötelességként, hanem ajándékként fogják majd fel. De ez még a jövő titka.

    – Köszönöm szépen a beszélgetést.

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here