Könyvkritika: Jay Asher & Carolyn Mackler – Kezünkben a jövőnk

3

jay asher - kezunkben a jovonkNem sokat gondolkodtam azon, hogy el akarjam-e olvasni ezt a könyvet. Tulajdonképpen még a fülszöveget sem kellett elolvasnom hozzá, Jay Asher neve bőven elég volt számomra. Ő írta ugyanis a zseniális Tizenhárom okom volt c. könyvet – amiről illene lassan kritikát is írnom. Szóval, Jay Asher nevét egy életre megjegyeztem, és ebben a Kezünkben a jövőnk is segédkezet nyújtott. Ritkán olvasni olyan regényt, amit egyszerre ketten írtak, de itt zseniálisan lett megoldva. Akárcsak a Tökéletes kémiában, itt is fejezetenkénti felosztást kaptunk, jelen idejű e/1-ben. Véleményem szerint Josh részét írta Jay, Emmáét pedig Carolyn Mackler, és így tökéletesen elkülönült egymástól a fiú és a lány stílusa. Meg kell mondjam, ebben zseniális volt ez a regény. Szerettem, hogy ennyire élesen elhatárolódnak egymástól a főhősök gondolatai, különösen azok után, hogy egyre több, és egyre gyengébb olyan férfi e/1-et olvasok, amit nők írtak, méghozzá nem túl reálisan. Ezek után igazán felüdülés egy fiú gondolatait fiúsan olvasni.

“Nem tudom pontosan, mi ez, de egymáshoz kapcsolódó honlapoknak látszik, ahova az emberek felteszik a fényképeiket, és írnak bármiről, ami az életükben történik, például arról, hogy találtak-e parkolóhelyet, vagy mit ettek reggelire.
– De miért? – kérdezi Josh”

Ami a történetet illeti, a fülszöveg elolvasása után még biztosabb lettem abban, hogy ez engem érdekel. Egy poros amerikai kisváros a helyszín, a főszerepben Emma és Josh, akik nem csak szomszédok, de Josh régóta szerelmes a lányba. (Tipikus klisé, és utóbbiból akad még néhány a regényben.) A csavar egyik része azonban az, hogy 1996-ot írunk, Emma pedig megkapja élete első számítógépét. Amikor telepíti a CD-Romot, akkor találja meg a Facebookot. De így, szó szerint: 1996-ban fellép a Facebookra, és megtalálja a 2011-es adatlapját, ami folyamatosan frissül. Innentől kezdődik el a történet: Emma elborzad attól a jövőképtől, ami őt fogadja, Josh pedig épp ellenkezőleg. Ahogy viszont elkezdik a múltban alakítani a dolgaikat, úgy változik folyamatosan a jövő – a kérdés azonban az, hogy ez milyen hatással lesz rajtuk a jelenben. Szeretem az ilyen “időutazós” cuccokat, ez pedig kifejezetten érdekesen fogta meg a dolgokat, hisz úgy maradtak a jelenükben, hogy a jövőjükből csupán apró foszlányokat tudtak meg, méghozzá egy olyan kultúrából, ami ugye 1996-ban teljesen érthetetlen volt a számukra. (Tegyük hozzá, ma is lesek ki a fejemből, hogy ki és mire használja a közösségi hálót.) Természetesen mondanom sem kell, hogy a jövő tudása miatt a jelenben változtatott cselekmények hatására a két főszereplő is kezd egyre közelebb kerülni egymáshoz.

“- Mellesleg, nem értem, mit számít, hogy meleg-e vagy sem.
– Nem számít – válaszolja a szendvicsét majszolva Tyson. – Apám szerint Ellen DeGeneres leszbikus, és mégis szeretjük Ellent.
– Tréfálsz? Ellen nem leszbikus!”

Kifejezetten tetszettek a könyvben a popkultúrális utalások, a kiragadott Ellen-es részleten például hangosan felröhögtem. (Amúgy épp akkoriban futott DeGeneres nagy népszerűségnek örvendő “Ellen” c. sorozata). Mint a bevezetőben is írtam, nagyon tetszett a stílus, az igencsak jól elhatárolható két e/1, ez olyan szerethetővé tette a regényt. Ami viszont levont az élvezeti értékéből, az a sok klisé. Tényleg minden volt itt, amire egy tiniregényben szóbajöhet: álompasi akiről kiderül, hogy nem az avagy a két tini-szomszéd, akik… Hadd ne mondjam tovább (és spoilerkedni sem akarok). A klisék alapvetően nem rosszak, okkal lettek azok, hiszen működőképes panelekről beszélünk. Mégis, néha úgy éreztem, hogy a kevesebb klisé egy jobb sztorit eredményezett volna, hiszen rengeteg lehetőség lakozott az alapszituációban. Ami a regény végét illeti, a lezárás nekem kicsit hirtelen volt, volt némi olyan érzésem is, hogy hiányzik a könyvből 10-20 oldal, de az is lehet, hogy csak én vártam valami más véget.

“Sydney Mills és én merőben más pályán mozgunk. Ő Merkúr, akire a nap tüze árad, én Plútó. Igaz, népszerű vagyok a barátaim körében, de a galaxis legtávolabbi sarkában is alig tudok megkapaszkodni.”

Értékelés: 7/10
Nagyon jók voltak a leírások, tetszett a regény humora. Jay Asher hozta a tőle megszokottat, és örömmel üdvözöltem Carolyn Macklert a fedélzeten. A zseniális alapötlet, a Facebook és a jövőtől való félelem integrálása 1996-ba jól lett megírva, egyes-egyedül a klisék, és a szerelmi szál vérszegénysége miatt voltam úgy vele, hogy ettől jobb is lehetett volna. Mindenesetre ez ne vegye el senki kedvét a könyv megismerésétől, mert tényleg érdemes elolvasni – és nem csak Jay Asher rajongóinak.

3023 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



3 hozzászólás

  1. Fű, ez nagyon jól hangzik! Muszáj lesz valamikor elnézem egy könyvesbolt felé, és beleolvasni. Nem mintha nem lenne rengeteg regény, amit épp olvasok, vagy akarok. xD De wow, ez érdekesnek hangzik!

  2. Igen légyszi légyszi csinálj egy kritikát a 13 okom volt-ról!:D:D
    egyébként köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt a könyvet, valószínűleg elsiklottam volna felette, de ebbe bele fogok kezdeni!:)

Leave A Reply