A férjem védelmében – Kritika a negyedik évadról

0

Nagyon tartottam ám A férjem védelmében negyedik évadától, el is mondom miért. Újabban azt tapasztaltam, hogy az általam nagyra tartott sorozatok, mint a Glee, The Vampire Diaries vagy a Pretty Little Liars a negyedik évadukra annyira kifulladtak, hogy az első részek kiváló minősége már csak távoli emlék. Szóval, pont emiatt féltem attól, hogy majd A férjem védelmében is gyengébb minőséget produkálhat ebben az évadban – alleluja alaptalanul tartottam tőle, hiszen a sorozat ugyanazt a szintet hozta, amit már négy éve megbízhatóan produkál. Ez a széria bizony vérprofi – nem hiába az állandó jelölések a legrangosabb díjátadókon, az pedig, hogy még nem kapott Emmy díjat, mint legjobb dráma,  az már a no comment kategória.

A ferjem vedelmeben

Mint írtam, ez az évad simán hozta a korábbi évadok szintjét. Ami a történetet illeti, nem csak Peter választási kampánya állt a középpontban, hanem az ügyvédi iroda körüli gondok is, és úgy érzem mindet remekül kezelték. Egyedül a Will – Alicia – Peter közötti szerelmi háromszög az, ami erőltetett, de idővel erre a készítők is rájöttek, és egyre kevésbé kapott lehetőséget. Szerencsére Kalinda férje is gyorsan eltűnt, mert ő sem volt egy túl jó karakter, de alleluja ennyiben ki is merültek a negatív dolgok az évadban. Amit mindenképp meg kell jegyeznem az, hogy mennyire imádom amikor visszatérnek a régi arcok. Amikor ismét betipegett Mammie Gummer (Emily Owens, MD), vagy az évadzáróban Martha Plimpton (Raising Hope) hatalmas vigyor ült ki az arcomra. Ráadásul tök jó mellékszereplőket kaptunk az évadban, T. R. Knight (Grace Klinika) például zseniális volt, de Kristen Chenoweth, Matthew Perry, Michael J. Fox vagy Amanda Peet szerepléseit is imádtam. Egy szó, mint száz, ez az évad is zseniális lett – a kép alatt spoileresen kifejtem még, hogy miért.

A More Perfect Union

Akárcsak az eddigi évadokban, itt is ugyanazokra helyezték a fő hangsúlyt. A tárgyalásokon túl főbb szerepet kaptak az ügyvédi iroda anyagi gondjai (meg a partnerség így meg amúgy), Peter kampánya és így tovább, ergó sok új nem volt a nap alatt, de ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna az epizódok megtekintését. Ez a kormányzói választásos kampány például zseniális volt, leginkább az jött be, ahogyan szépen elhintették, az ellenfél nem létező alkoholizmusát – zseniális volt. Az ügyvédi iroda csődje annyira nem tűnt reálisnak, egyértelmű volt, hogy nem lesz gond és túlélik, de ettől függetlenül bejött. Különösen tetszett az is, hogy akárcsak a korábbiakban, most sem ragadtunk be egy típusú tárgyalóterembe – és azt hiszem ez A férjem védelmében egyik legnagyobb előnye is. Míg más ügyvédes sorozatban csak egy típusú eljárást láthatunk, addig is sor került többre is, például hadibíróság, sportbíróság de még a hullaházban (azt hiszem az volt az) is akadt egy eljárás. Olyan sokszínűek ezek a tárgyalások, hogy nem tudok beleunni, és tényleg ez az egyik legnagyobb előny, amit maga mellett tudhat a show.

What's In The Box?

Nagyon úgy fest, hogy a következő évad még az eddigiektől is jobb lehet, ugyanis készül a Florrick & Agos & Társai ügyvédi iroda, azokból a negyedévesekből, akikkel a Lockhart & Gardner kitolt. Nagyon izgi lesz szerintem ez a szál, leginkább azért, mert elvileg Diane is elmegy legfelsőbb bírónak, így a cég tutira szétesik majd – bár, ki tudja. Jó lesz látni, ahogy egymás mellett, avagy egymás mellett küszködnek majd, szóval, mondanom sem kell, nagyon nehéz lesz ez a bő egy év, mire magyar szinkronnal megnézhetem majd pár nap alatt a teljes évadot. Visszatérve még a negyedikre, különösen tetszett az, ahogy Alicia részről-részre kiábrándult a Lockhart & Gardnerből, leginkább azért, mert ez a kiábrándulási folyamat bennem is ugyanúgy játszódott le. Valamiért én is többnek, jobbnak hittem Diane és Will cégét, és rossz volt tapasztalni azt, hogy ugyanolyan gáz, mint a többi. Csak reménykedni tudok abban, hogy Cary és Alicia majd jobban vezetik a sajátjukat.

Értékelés: 10/10
Erre az évadra csak maximális értékelést tudok – és vagyok hajlandó, – adni, hiszen totálisan megérdemli. A Scandal mellett kétségkívül a The Good Wife a legminőségibb dráma sorozat az országos tévék kínálatában, ergó ha valami nagyon jót akartok nézni, kifejezettem ajánlom megtekintésre. Megérdemel minden egyes percet, amit vele töltötök.

The Good Wife

2726 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply