Sajtóközlemény: MTV Video Music Awards

    2
    Oszd meg!

    Justin Timberlake és a Macklemore – Ryan Lewis páros kapta a legtöbb jelölést a 2013-as VMA-n, amit most először Brooklynban rendeznek meg. Megújul a VMA díja is: 1984-es fennállása óta először nem a Buzz Aldrint ábrázoló ezüst asztronautát vihetik majd haza a nyertesek. A jelöltek listáját rövid videókban hirdette ki az MTV.

    Augusztus 25-én, a Barclays Centerből jelentkezik élőben az év videoklipes gálája. KAWS-nak, a világszerte ismert művésznek köszönhetően idén búcsút int a VMA a asztronauta formájú díjnak, helyette egy képregénygonoszra hajazó űrlény lesz az esemény ikonja.

    Az MTV a tévécsatornák közül először az Instagramon és Vine-on rövid videók formájában tette közzé a jelölteket, kezdve Az év videójával, amit minden évben a legnagyobb érdeklődés övez. De kik az idei Video Music Awards legnagyobb esélyesei?

    A legtöbb jelölést Justin Timberlake, és a Macklemore – Ryan Lewis duó kapta, szám szerint hatot. Bruno Mars idén három ezüst szoborra esélyes. A karakteres nők sem hiányozhatnak persze a nyár zenei díjátadójáról, P!nk és Miley Cyrus 3-3 jelölést kapott, de Lana Del Rey és Taylor Swift is az esélyesek között van.

    A komoly vérfrissítésen áteső gála búcsúzik egyik nagysikerű kategóriájától, így a „Legjobb új előadó” helyett immár az „Előadók, akikre érdemes figyelni” csoportot vezeti be a VMA. Augusztus 12-én pedig új, közösségi médiás kategóriaként az MTV kihirdeti „A nyár slágerét”. Július 18-ától a nézők a gála weboldalán és facebookon szavazhatnak kedvenceikre, akiket a csatorna stop-motion videók formájában hirdetett ki.

    Míg a tavasz a filmeket díjazó Movie Awards miatt hívja fel a figyelmet a MTV-re, addig nyaranta a Video Music Awardson és a klipeken mindenki szeme. A pop legnagyobb sztárjaival, új helyszínnel, soha nem látott díjjal jön augusztus 25-én a nyár zenei eseménye!

    Miley Cyrus MTVA

    A jelöltek:

    Az év videója:

    Justin Timberlake – “Mirrors”
    Macklemore & Ryan Lewis feat. Wanz – “Thrift Shop”
    Bruno Mars  – “Locked Out of Heaven”
    Robin Thicke feat. T.I. and Pharrell – “Blurred Lines”
    Taylor Swift – “I Knew You Were Trouble”

    Legjobb hip-hop videó:

    Macklemore & Ryan Lewis feat. Ray Dalton – “Can’t Hold Us”
    Drake – “Started From The Bottom”
    Kendrick Lamar – “Swimming Pools”
    A$AP Rocky feat. Drake, 2 Chainz & Kendrick Lamar – “F**kin Problems”
    J. Cole feat. Miguel – “Power Trip”

    Legjobb férfi videó:

    Justin Timberlake – “Mirrors”
    Robin Thicke feat. T.I. and Pharrell – “Blurred Lines”
    Bruno Mars – “Locked Out of Heaven”
    Ed Sheeran – “Lego House”
    Kendrick Lamar – “Swimming Pools”

    Legjobb női videó:

    Rihanna feat. Mikky Ekko – “Stay”
    Taylor Swift – “I Knew You Were Trouble”
    Miley Cyrus – “We Can’t Stop”
    P!nk feat. Nate Ruess – “Just Give Me A Reason”
    Demi Lovato – “Heart Attack”

    Legjobb pop videó:

    Bruno Mars – “Locked Out of Heaven”
    Justin Timberlake – “Mirrors”
    fun. – “Carry On”
    Miley Cyrus – “We Can’t Stop”
    Selena Gomez – “Come and Get It”

    Előadók, akikre érdemes figyelni:

    Twenty One Pilots – “Holding On To You”
    Zedd Feat. Foxes – “Clarity”
    Austin Mahone – “What About Love”
    The Weeknd – “Wicked Games”
    Iggy Azalea – “Work”

    Legjobb együttműködés:

    Justin Timberlake feat. JAY Z -“Suit & Tie”
    Pitbull feat. Christina Aguilera – “Feel This Moment”
    Calvin Harris feat. Ellie Goulding – “I Need Your Love”
    Robin Thicke feat. T.I. and Pharrell – “Blurred Lines”
    P!nk feat. Nate Ruess – “Just Give Me A Reason”

    Legjobb videó, közösségi üzenettel:

    Kelly Clarkson  – “People Like Us”
    Macklemore & Ryan Lewis – “Same Love”
    Snoop Lion – “No Guns Allowed”
    Miguel – “Candles In The Sun”
    Beyoncé – “I Was Here”

    Legjobb rock videó:

    Imagine Dragons – “Radiocative”
    Fall Out Boy – “My Songs Know What You Did In The Dark (Light Em Up)”
    Mumford & Sons – “I Will Wait”
    30 Seconds To Mars – “Up In The Air”
    Vampire Weekend – “Diane Young”

    Legjobb művészi rendezés:

    Capital Cities – “Safe and Sound”
    Thirty Seconds To Mars – “Up In The Air”
    Janelle Monae feat. Erykah Badu – “Q.U.E.E.N”
    Lana Del Rey – “National Anthem”
    Alt-J – “Tesselate”

    Legjobb koreográfia:

    Chris Brown – “Fine China”
    Ciara – “Body Party”
    Jennifer Lopez feat. Pitbull – “Live It Up”
    will.i.am feat. Justin Bieber – “#thatPOWER”
    Bruno Mars – “Treasure”

    Legjobb fényképezés:

    Thirty Seconds To Mars – “Up In The Air”
    Lana Del Rey – “Ride”
    Yeah Yeah Yeahs – “Sacrilege”
    Macklemore & Ryan Lewis feat. Ray Dalton – “Can’t Hold Us”
    A-Trak & Tommy Trash – “Tuna Melt”

    Legjobb rendezés:

    Justin Timberlake feat. JAY-Z – “Suit & Tie”
    Macklemore & Ryan Lewis feat. Ray Dalton – “Can’t Hold Us”
    Yeah Yeah Yeahs – “Sacrilege”
    fun. – “Carry On”
    Drake – “Started From The Bottom”

    Legjobb vágás:

    P!nk feat. Nate Ruess – “Just Give Me A Reason”
    Calvin Harris feat. Florence Welch – “Sweet Nothing”
    Macklemore & Ryan Lewis feat. Ray Dalton – “Can’t Hold Us”
    Justin Timberlake – “Mirrors”
    Miley Cyrus – “We Can’t Stop”

    Legjobb vizuális effektek:

    Flying Lotus – “Tiny Tortures”
    Skrillex feat. The Door – “Breakin’ A Sweat”
    The Weeknd – “Wicked Games”
    Duck Sauce – “It’s You”
    Capital Cities – “Safe and Sound”

    SZÓLJ HOZZÁ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here