Főoldal Oldal Blog Az új design egyelőre elmarad – de vannak újítások

Az új design egyelőre elmarad – de vannak újítások

2
Oszd meg!

Pár nappal ezelőtt azt ígértem, hogy készítek egy új külsőt a blogra a nyár tiszteletére, de ahogy a nyarat is elküldte pihenni a rossz idő, úgy én sem tudtam megvalósítani a vadiúj külsőt. Sajnálom srácok, de rájöttem arra, hogy ettől jobb és áttekinthetőbb designt a mostani tudásommal nem tudnék nektek készíteni. Persze ez nem azt jelenti, hogy később, pár hónap múlva ne újulna meg külsejét tekintve a blog, csak úgy érzem elhamarkodott volt a gondolat, hiszen alig telt el 5-6 hónap a legutóbbi megújulás óta. Ami pedig fontos, az úgyis a tartalom, abban pedig igyekszem a továbbra is a tőlem telhető maximális szinten teljesíteni. Ennek ellenére azért van pár újítás, frissítés az oldalon. Íme:

– Pár napja frissítettem a SOROZAT ABC menüpontot. Nagyon durva belegondolni abba, hány sorozatról is van már legalább egy írás a blogon, az igazat megvallva össze se merem számolni :) Ami még új a menüben, hogy műfaj szerint külön válogattam, ezentúl “Sorozatok, Telenovellák és Tévéműsorok” külön szekcióban találhatóak.

– Megújult a jobb oldali sáv, de ami a leglátványosabb, az Archívum és a Kategóriák. A korábbi sok-sok kategóriát kicsit rendszeresítettem. Ha ráklikkeltek arra, hogy “Kritikák” megjelennek az oldalon lévő kritikák típusai, és úgy lehet tovább böngészni. Az Archívumnál az évszámra kattintva jelennek meg a hónapok.

– Felkerült oldalra két új menüpont is. Az egyik a Könyvespolc, ahol a legújabb könyvkritikákat találjátok meg. A másik a “2012/13 Sorozat Évadzárók & Finálék”. Azt hiszem ez önmagáért beszél. Ezeket igyekszem mindig frissíteni, hogy ne maradjatok le akkor se semmiről, ha nincs időtök mindig felnézni az oldalra.

A bejegyzéseket már lehet lájkolni, és persze meg is lehet osztani őket. Látom, már el is kezdtétek használni, aminek nagyon örülök.

– És végül ez nem frissítés, hanem egy köszönet-nyilvánítás. Az elmúlt két hétben folyamatosan 1.300 a napi látogatók átlaga az oldalon. Nagyon örülök ezeknek a számoknak, hiszen minden blogoló annak örül a legjobban, ha minél több emberhez eljutnak a gondolatai – és ez alól én sem vagyok kivétel. Köszönöm fiúk-lányok!

636 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. Tibi még mindig te vagy Farkas-Jenser Balázs sajtósa? csak mert nem nagyon lehet mostanában róla hallani :(

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here