Könyvkritika: Meg Cabot – A neveletlen hercegnő naplója

6

Meg Cabot neveletlen hercegno naploja 1Körülbelül három-négy hete véletlenül a kezembe akadt A neveletlen hercegnő első kötete, miközben a könyvtárban kutattam valami olvasnivaló után. Szórakozottan fellapoztam a közepén, úgy voltam vele egy kis retró nem árt meg. Aztán azon kaptam magam, hogy leültem a gyerekeknek fenntartott gyerek-méretű székre, és kábé tíz oldalt elolvastam, erre pedig ritkán kerül sor. Miután hallottam, hogy a pici-szék fel akarja adni (értsd: nem nekem tervezték), felálltam, felnyaláboltam a sorozat első négy kötetét, és vidáman szambáztam vele haza. Azóta úgy olvastam, mint egy güzü, amikor csak időm volt, azt a hercegnőre áldoztam, a tizes részt pedig tegnap, körülbelül fél nap alatt kivégeztem. Jajj, már most nagyon hiányzik.

Ó, srácok, mivel is kezdjem, talán egy kis múltidézéssel. Anno még gimiben futottam bele a könyvsorozatba, egy osztálytársam olvasta lelkesen, aztán kölcsönkértem tőle, és teljesen beleszerettem. De persze ezt ti is tudjátok, hiszen anno a 7-es, a 8-as és az utolsó 10-es kötetről írtam némi kritika-félét az oldalra. LOL, most látom, mit írtam 2009 december 28-án: “Hamarosan újra kell olvasni elejétől a végéig, mert már most hiányzik Mia…” Hát, nem hittem volna, hogy csak négy év fog eltelni, mire újra a hercegnő rabjává válok.

Ha megpróbálom logikus szemmel nézni a könyveket, akkor elég egyszerűek, és tulajdonképpen nem is szólnak semmiről. A legtöbb rész ugyanarra a sémára épül: adott az elején egy fő(bb) probléma, amin megy a szívás köteteken át (nem vagyok bulizós csaj, csigákat eresztettem Genoviára…) de aztán a regény végén ott a megoldás, és egyfajta viszonylagos lezárás. Ha sorozatos szlenget használnék, azt mondanám, a hercegnő epizódikus könyv-sorozat, ergó bármelyik kötetbe bekapcsolódhatsz és bármelyiknél abba is lehet hagyni, hiszen ugyanúgy érteni fogsz mindent. De akkor mégis mi az, ami eladja ezeket a köteteket? Mi az, amitől ekkora világsiker lett? Szerintem egyértelmű, hiszen Meg Cabot stílusa és humora zseniális. Sokszor nevettem fel rajta hangosan, leginkább Grandmére beszólásain. A tizes kötetből itt van az egyik kedvencem, amiben nem épp nagyanyai tanácsot javasol az unokájának:

” – Megmondom mit tégy, Amelia – derült fel Grandmére. – Bújj ágyba mindkettővel, és amelyik fiatalember jobban teljesít a budoárban, azt tartsd meg. Én is így tettem Barasnyikovval és Godunovval. Olyan csodás fiúk voltak. És milyen hajlékonyak!
Komolyan, ennyire undorító Grandmére sem lehet. Képtelenség, hogy rokonok legyünk…”

Szóval, nekem emiatt A neveletlen hercegnő a kedvenc könyv-sorozatom a Harry Potteren kívül. Cabot humora szerintem nagyon jó, a stílus pedig annyira olvasmányos. Simán elhiszem azt, amit ír, és annyira közel érzem magamhoz a szereplőket, mintha tényleg az Albert Einstein Gimibe járnék, mintha ott ülnék Lillyék mellett az ebédlőasztalnál, és ott gubbasztanék Kövér Lulu mellett miközben Mia körmöli a naplóját. Egyszerűen számomra ezek a könyvek nem a guilty pleasure kategóriát jelentik, hanem magát a szórakozást. Ciki, nem ciki, engem nem érdekel, de az biztos, hogy nagyon szeretem Meg Cabot könyveit, amik közül számomra egyértelműen A neveletlen hercegnő viszi a prímet.

Meg Cabot neveletlen hercegno naploja

A stíluson és a humoron felül még egy dologról mindenképp beszélni kell, az pedig a zseniális mellékszereplő-gárda. Komolyan, olyan nagyon jól kezeli ezt a témát Cabot, hogy azt öröm volt olvasni. Mindenkinek megvolt a maga személyisége, és valahogy az összes karakter egyéniség. Igazából bármelyikük naplóját szívesen olvasnám, legyen az Tina, Borisz vagy éppen Lana Weinberger. Amit még nagyon szerettem a regényekben az a sok popkultúrális utalás. Oké, a legtöbb az ma már nem nagyon mond nekünk semmit, hiszen mégiscsak évek teltek el, de akkor is, én még emlékszem arra, kik voltak a menők a ‘2000-es évek elején, és amikor öt-tíz év múlva újraolvasom ezt a tíz kötetet, hát akkor is emlékezni fogok.

Ha valaki még nem olvasta volna ezeket a könyveket, akkor én mindenképp ajánlom elolvasásra, mert szerintem a maguk nemében zseniálisak. Persze, nem ez a könyv-sorozat fogja megváltani a világot, de rendelkezik egy olyan kisugárzással, amitől olvasás közben elkezdek mosolyogni, beleélem magam a történetbe, aztán azon kapom magam, hogy elfelejtem a külvilág összes baját/zaját. Valahogy ez is lenne a lényege az olvasásnak, ugye? Én legalábbis ebben hiszek, és azt remélem, hogy ti is. Hajrá Neveletlen Hercegnő, öt-tíz év múlva újra találkozunk! Addig is nagyon bízom abban, hogy Meg Cabot megörvendeztet minket egy újabb kötettel. Mia körülbelül most fejezi be az egyetemet, hát nem borult még ki? :)

4631 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



6 hozzászólás

  1. Én is pontosan nemrég olvastam újra a sorozatot, azt hiszem, talán az SZJG miatt, hogy végezzek egy kis összehasonlítást. Amit persze nem kellene megtenni, mégis megtettem.
    Nekem csak az utolsó kötet van meg, de az is elég, mert szerintem is zseniális. Ugyan nem lehet mindenki hercegnő, de a lánynak vannak nagyon valóságos problémái is: még nem érett arra, hogy lefeküdjön a barátjával; hová menjen egyetemre; kapott egy új apukát és egy kistestvért; a nagyanyja “terrorizálja”, ahol és amikor lehet; és összeveszett a legrégebbi legjobb barátjával.
    Szóval nekem is kedvencem volt a sorozat, nekem leginkább Tina volt a favorit a lányok közül, a fiúknál pedig természetesen Michael! Vártam, hogy megemlíted, milyen valóságos is a srác, mert ugye ennek hiányát Cortez esetében nagyon is kifogásoltuk.
    Én is emlékezni fogok rá még egy darabig, már csak a poénok miatt is.:)
    Bárcsak jobb filmeket készítettek volna belőle! A második valami borzalom, és egy csomó dolgot megváltoztattak, amit máig nem tudok megérteni.

    • Direkt nem akartam belekeverni az SZJG-t a kritikába, mert hiába ugyanaz a kettő műfaja, azért mégiscsak mások, hiszen Reni sose volt ennyire szeleburdi, mint Mia, és ettől a kettő napló stílusa teljesen más. Renié inkább komolyabb hangvételű, intelligensebb de erőltetett poénokkal, míg Mia olyan bájos kis oktondi, földreesős poénokkal. De ez persze csak saját vélemény. Egyébként Michael nekem is jobban bejön, mint Cortez, mert Michael pasi-alapanyag. Mármint, róla tényleg elhittem, hogy pasi, és nem csak azért, mert szeretné a szexet :D

      A filmekben a változtatás érthető. Mármint, Tina apukája nem engedte, hogy benne legyen a filmben, gondolom Grandmére meg befenyítette a Disneyt, hogy ne merészeljék őt gonosznak ábrázolni, különben rájuk ereszti a genoviai véreb-ügyvédeket… :D ((Jajj, imádtam, ahogy a filmekről beszéltek benne, ettől még reálisabb lett az egész. Mintha TÉNYLEG. De akkor sem. Zseniális!))

  2. Imádom! Ez volt az első olyan könyv, melynek köteteit 1-2 nap alatt elolvastam és nálam nagy szó! Nem tudom meddig olvastam mint írtam is fb-on, de szerintem úrja elkezdem hisz imádtam. Arra nem emlékszem, hogy én hogyan ismertem meg, de mindig a suliban kölcsönöztem ki.. aztán talán már talán a következő kötet nem volt meg és abbamaradt.

  3. Csajszyh on

    Én is nagyon szeretem ezt a könyvet, még az SzJG előtt kezdtem el olvasni, körülbelül a negyedik részéig, aztán pedig egy NAGYON hosszú szünet jött, kiolvastam Leiner Laura sorozatát, és utána pedig gondoltam, hogy miért is ne folytathatnám. Nagyon tetszett, és nem volt unalmas. :)) Most viszont arra várok, hogy mikor kerül a városi könyvtárba a Késtél harmadik része (Illuzió), mert egyszerűen ez a kedvenc sorozatom. :))

    • Szuper, hogy te is szereted a Neveletlen hercegnőt :) Láttad, hogy már van 11. része is? Idén jelent meg :)
      Leiner Laura könyveihez jó olvasást! :)

Leave A Reply