Főoldal Oldal Blog 2013 Nyári Dara Naptár

2013 Nyári Dara Naptár

26
Oszd meg!

Lassan itt a nyár, mivel is köszönhetné egy “junkie” a nyarat, mint egy dara-listával. Az év közben sok sorozatot nem tekintettem meg, volt, amit utoljára csak télen láttam, így bőven lesz mit néznem :) Természetesen ez a lista arra is szolgál, hogy lássátok miről lesz majd kritika az oldalon, hiszen mindegyik fináléról írni fogok majd amit látok. Egyelőre tehát ez az én listám, kommentben szívesen várom a tiéteket. Ó, és akárcsak tavaly, idén is lesz egy összefoglaló a nyár új/visszatérő sorozatairól, van olyan érzésem, hogy nem fogunk unatkozni.

Magyarázat: s01 -> első évad | s01/2 -> Az első évad második fele, ergó télen megnéztem az ősszel leadott epizódokat, így már csak olyan tíz maradt a nyárra. Külön kommentárt most nem fűzök hozzá a listához, a kritikában úgyis bővebben kielemzem majd őket. Logikusan belegondolva pár sorozat biztos kimaradt, de azt hiszem azért, mert ilyen egy junkie élete, plusz pár pilotot még nem láttam, de ha bejönnek, akkor biztos folytatni akarom őket, pl.: Mistresses, Bates Hotel vagy Red Widow. Mindenesetre a “Ha lesz időm” felsoroláson kívül mindegyiket le akarom tudni majd a nyáron. Azt hiszem nem is olyan lehetetlen a vállalkozás, lévén a legtöbb széria aktuális évadával már félig képben vagyok :)

AMIKET BIZTOS MEG FOGOK NÉZNI:
– The Middle s04/2
– Suburgatory s02
– 666 Park Avenue s01
– How to Live With Your Parents s01
– 2 Broke Girls s02/2
– Hart of Dixie s02/2
– Beauty and the Beast s01/2
– Touch s02
– New Girl s02/2
– Raising Hope s03/2
– Deception s01
– Go On s01
– Guys with Kids s01/2
– Revolution s01/2
– Switched at Birth s02
– The Secret Life Of The American Teenager s04/2 + s05
– The Village s01/2
– Underemployed s01/2
– El Barco s03/2
– Bunheads s01/2

+ Bosszúállók-sorozat (gondolok itt az összes filmre, Thor, Vasember, stb.)
+ Harry Potter-filmek (az elsőtől az utolsóig, egyhuzamban, hajrá :))

MAGYAR FELIRATRA VÁROK:
– Don’t Trust The Bitch in Apartment 23 s02/2
– Malibu Country s01/2
– Zero Hour s01
– The Goodwin Games s01
– The Mindy Project s01/2
– Smash s02
– Happy Endings s03/2
– The Client List s02 (bár még az első évadot se láttam :))

MEGVÁROM, MÍG VÉGET ÉR AZ ÉVAD SZINKRONOS VETÍTÉSE:
– Grey’s Anatomy s08/2
– Modern Family s04/2
– Scandal s02/2
– The Good Wife s04
– Melissa & Joey s02
– Breaking In s02
– Mike & Molly s03
– Dallas s01e05-s02

HA MARAD MÉG IDŐM (nem nagyon fog) – MAGYAR FELIRATTAL:
– Nikita s01e07 – s03
– Partenthood s01-s04
– One Tree Hill s07-s09
– Smallville s08-s10
– Supernatural s04-s08
– Greek s01-s04
– Hellcats s01
– The Big C s01-s04
– Felicity s02-s04

HA MARAD MÉG IDŐM (nem nagyon fog) – SZINKRONOSAN:
– Game of Thrones s01-s03
– True Blood s01-s05
– Ringer s01

1034 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

26 Hozzászólások

  1. Az én tervezett daralistám mérföldekkel rövidebb, mert csak most kezdtem a sorozatokra rákapni, viszont vannak tervek, úgy néz ki túl sok lesz a szabadidőm. Amit mindenképpen végignézek Skins (első évad levett a lábamról, már csak öt évad van hátra plusz a nyáron debütáló utolsó), idén angolok levesznek a lábamról, Misfits (már meg tudom érteni a 8-10 részes évadokat), Scandal 2. évad, Emily Owens, ha találok valami normális letöltést, Gossip Girl, annyi jót mondanak róla, hogy kíváncsi vagyok mire, Castle, Revenge, Glee és The Vampire Diaries, utóbbi kettő a kérdéses kategória. Plusz nyáron a PLL folytatása, azt idén daráltam le és meglepett, de majdnem minden része tetszett, még a 3. évad is.

    • Azért ez se sokkal rövidebb, mert a Castle az 5, a Glee és a TVD 4 a Revenge pedig 2 évad, ha ezeket egybe letolod, az kb. 110 + 88 + 88 + 44 epizód, ami kevesebb, mint a “Biztos meg fogom nézni” és a “Feliratra várok” összes része, mármint, időben :) Pláne akkor, ha hozzávesszük még a kb. 120 részes Gossip Girlt, és a többit még, amit írtál :)

    • Uh tényleg UK Skinsnek én is láttam az első évadát, azt is folytatni kéne, legalábbis a 2. évaddal biztosan, a többit nem tudom, mert két évadonként szereplőgárda váltás van/volt.

      (rossz névvel jöttem, légyszi a másikat majd töröld Tibi v ne engedélyezd köszi :) )

  2. A Beauty and the Beast fináléjáról nagyon várom a kritikádat! Én imádtam, remélem te is így leszel vele. :) Én a Nikitát nem csak “ha marad még időm” kategóriába tenném, fantasztikus sorozat! Amúgy köszi a dara-listát, csekkolom pár sorozat tartalmát és ha bejövős, akkor nekem is összeáll a hatalmas listám. Kritika-téren szerintem nem lesz hiányunk nyáron sem. ;)

    • Remélem jó lesz a BATB, jövőhéten majd neki is állok :) A Nikitáról sok jót olvastam, és az a hét rész amit láttam nekem is bejött, így kíváncsian várom a folytatást, remélem lesz rá időm a nyáron :)

      A listát pedig szívesen, igyekszem továbbra is kritikákkal dúsan tartani a blogot :)

  3. Amik ősztől mentek folyamatosan (vagy 25 sorozat…) azokat most mind végigéztem már.
    Van még pár futó sorozatom: Defiance, Hannibal, kezdődik PLL, Baby Daddy, Dexter, Teen Wolf…

    És akkor ezek mellé már elkezdtem pótolni először azokat, amik még eleve mennek:
    Californication S02-06
    Doctor Who S02-07
    True Blood S02-05

    És most olyan darákat tervezek, amiknek már régebben vége, és anno néztem csak a befejezés maradt sokszor el:

    House S07-08
    Lost S05-06
    Angel S02-05
    Buffy S07
    Six Feet Under S02-05
    Southland S03-05
    Nip/Tuck S05-07

    És még kezdődik szintén az ABC két új sorija azokat is valsz beteszem még ezek mellé a Twisted meg a The Fosters…

    És még persze sok új sori darája tervben van (lenne)…

    • Helló Mrs. Junkie :) De örülök, hogy nem csak nekem van hosszú listám ::)

      A Buffy s07 miatt pedig nagyon irigyellek, ó, bár szűz szemmel újra nézhetném. A Buffy sorozatzárója minden idők legjobb fináléja – legalábbis szerintem. De ez nem meglepő, mert szerintem a Buffy minden idők legjobb sorozata is egyben :)

      • Na ennek akkor örülök, hogy jó lesz a hetedik évad : )))) Várom.

        Jah hát imádom a sorozatokat : D …. vannak újak is, amiket bepróbálnék, de most egyelőre tényleg a régieket tök jó lenne lezárni meg hát eleve szeretek több évadot nézni úgyhogy lehet ami most fut első/második évadában és lesz több évad is egy/több év múlva ugyanúgy megnézem majd : ).

        • Szerintem legalábbis zseniális volt, Joss Whedon pedig megadta a rajongóknak azt, amit kellett. Nem akarok spoilerezni neked, de a helyedben a Buffy s07-el kezdeném a darát :)

          • hehe köszi a tippet :)

            jah és még Dont trust the bitch-re is várok az elmaradt részekre h letölthető formába is felkerüljenek majd és feliratot is gyártsanak hozzá de hát a 20 perces részekkel az se fog sok időt elvenni.

          • Jah most jut eszembe hogy megláttam a gépemen El barco (pár rész még első évadból) s02-03 nekem is.

  4. Én is a hetekben írtam egy 30 sorozatos listát, mondjuk ezt nem nyárra tervezem, hanem így általánosságban, amit majd meg szeretnék nézni. Plusz ezen nincsenek rajta azok, amikkel csak elmaradtam, pl Castle-ből a mostani évadnak csak a felét láttam, Bones mostani évadának csak a negyedét kb. De nem baj, legalább nem fogok unatkozni nyáron :D Meg alapból jönnek a nyári sorozatok.

    Egyébként hogy érted, hogy feliratra vársz a Goodwin Games-hez? Vagy azt is egyben akarod majd megnézni? Mert az első részt a héten adták le, ahhoz már csináltunk feliratot és folyamatosan jön majd a többi is :)

  5. Tervezem a Mentalistát az első évadtól kezdve visszanézni, akkor talán még a Bűbájos Boszorkákat. Akkor a Chicago Fire-ből maradt pár rész. Lehet ,h több is van még. :D

  6. Az én listám is elég hosszú, tekintve, hogy évad közben mindennel nagyon lemaradtam vagy el sem kezdtem az aktuális évadot.
    Nyáron mindenképpen szeretném megnézni:
    Beauty and the Beast S01
    Suits 2. résztől
    The Client List S02 5. résztől, egyébként készül hozzá magyar felirat
    Hart of Dixie s02
    Scandal S02
    Awkward S03
    Elementary S01 2. fele
    The Good Wife S04
    Game of Thrones S01-03

    A nyári sorozatok mellett azt hiszem ennyi elég is lesz, de ha sok időm lesz még van néhány évad a tarsolyomban.

  7. Nekem is van 1-2 sorozat amit nem láttam, így azokat tervezem majd.

    The Nine Lives Of Chloe King 1.évad
    Pretty Little Liars 2-3.évad (épp az első évadot darálom most)
    Awkward 3.évad
    The Village 1.évad
    Vörös Özvegy 1.évad (itt épp az 5-6.rész jön majd, csakis felirattal)
    The Listener 2-3.évad
    Rookie Blue 2-3.évad
    Chicago Fire 1.évad
    Akta Manniskor (svéd sci-fi) 1.évad
    El Barco 2-3.évad

    Ennyi lenne. :)

  8. De örülök srácok, hogy nem csak az én listám ilyen hosszú. Azért látom nektek is van pár dara-tervetek a nyárra :)

  9. Én nem rég kattantam rá a sorozatokra. Eddig csak a Charmedet láttam az elejétől a végéig.
    Illetve a The Vampire Diaries-t. Elkezdtem nézni az OHT-t, de a 6.évad közepénél leragadtam. Ha az RTL leadja végig, bepótolom.
    Így az én sorozat dara listám:
    90210 S01-05
    Angel S01-05
    Bones S01-07
    Buffy S01-07
    CSI Miami S01-10
    Desperate Housewives S01-08
    Gossip Girl S03-06
    Grace Klinika S08 második fele
    Nikita S01
    One Tree Hill S06 második fele
    Private Practice S01-06
    Scandal S01-02
    The Secret Circle S01

    Kb. ennyi. Ez is elég sok lesz. Remélem a legtöbbre marad időm.

    • Ez így epizódszámban az én listámtól is több – de hajrá, hajrá, jó kis listát állítottál össze :) Úgy tudom az RTL már leadta a teljes OTH 6. évadot, ennek “örömére” el is kezdik ismételni a 6×01-től…

      • Tudom, tudom elég sok így, és még lenne rengeteg sorozat ami érdekelne, de egyelőre ezeken legyek túl! :)
        Az OHT jövőhéten fog finálézni az RTL-en, így utána ledarálom gyorsan a maradék 10-12 részt.
        Sajnos nem folytatják tovább, és mivel a 2 kedvenc szereplőm a fináléban elhagyja a sorozatot, így egy ideig várni fogok a folytatással. Lehet bevárom az RTL-t (hogyha az ismétlés után elkezdik).

  10. Az én listám egyenlőre rövidebb,mint a tavalyi.. aztán lehet bővül ha lesz időm..
    The good wife S01-
    Bones S01-07
    The Mentalist S01-
    Smallville S01-10
    Scandal S01-02
    The americans S01
    Beauty and the beast S01/2
    Castle S05/2
    90210 S05/2
    The secret life of the american teenager S05/2
    Elementary S01

    És persze PLL,Switched at birth és Teen wolf

    • Ez így egész jól fest, mármint ezzel a programmal. Csak olyan lusta lennék ezt hosszú távon kezelni :D

      • Huhh, én már kb. létezni nem tudnék nélküle…:D (am ezzel kapcsolatban kérdeztem is az ask.fm-en :)), amikor mindenféle cetlin, meg wordben, meg exel táblázatokban meg mindenféle listákon volt vezetve hogy miben hol tartok, és soha nem találtam meg egyiket sem, akkor döntöttem, hogy akkor váltunk, aztán lett ez. Szeretem mert nagyon könnyű kezelni. ♥

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here